Tibeti gyógyászat

A gyógyítás kezdete, története.Tapasztalatok, tanulás és siker. Fiam betegsége miatt indultam el a keleti gyógymódok megismerése,alkalmazása irányában 16 évvel ezelőtt.

  A Test és a Lélek egyensúlyban


 Fogyás Másképp

 

 

 

Az életben, mint mindenben a fogyás is üzlet, sokan úgy gondolják, csak bekapnak egy tablettát és már fogynak is. A hirtelen diéta lehet, hogy eredményes, de nem egészséges, mert éhezni kell, és nagyon hamar visszaszedjük a leadott kilókat. Megfogadtam nem fogok éhezni, tudatosan eldöntöttem, egy-két kilót fogyok csak egy hónapban. Reggelihez eszem csak kenyeret,(a honlapon leírt csoda kenyeret) ebédnél, ha hús a fogás, köret nélkül zöld salátával. Fözelék esetében, feltéttel, de kenyér nélkül fogyasztom. A vacsorát mindig este 6 óra előtt és zöldsalátát vagy gyümölcssalátát eszem. Mindkét salátát az évszaknak megfelelően, amit lehet kapni a boltban, abból állítjuk össze. A zöldsalátánál, ha nyers, kefirrel és valamilyen öntettel készítjük. A gyümölcssalátánál is az évszaknak megfelelően váltogatom, ami kapható, összedarabolom és egy kis mézzel nyakon öntöm. Lényeges nagyon, hogy nincs este nassolás innen-onnan csipegetés, ezt a legnehezebb megállni, megfelelő akaraterővel nem okoz gondot.

Érzem és mások is mondják látványos a változás, nem éhezem mindent eszem, csak a leírtak szerint.

Sok sikert kívánok mindenkinek!

 

 

Korponay Ferenc

 

Az elfogyasztott és elfogyasztandó ételekről a véleményem:

Igyekszem tartósító mentes élelmiszert fogyasztani amennyiben lehetséges.A nagyüzemileg előállított élelmiszer doppingolt a műtrágyázás és a vegyszerezés miatt.Kevés befektetéssel nagymennyiségben a lehető legtöbb hasznot elérni a profit érdekében!Éppen ezért otthon a kiskertben megtermelt zöldség ízében és vitamin-ásványianyag tartalmában a legtöbbet adja,nem utolsó sorban a szerves trágyázással.Az a hír járja,hogy 40 év fölött nem egészséges a tej és tejtermékek fogyasztása,én ezt nem mínősítem.Minden héten veszek házi tejet kb 4-litert,a felét felforralom és kakaót csinálok(főzött)belőle,a másik felét leteszem aludttejnek,nem teszek bele semmilyen élő flórát vagy gombát,csak úgy magától megalszik,fenséges lehűtve fogyasztani.A sajtok szerintem az élelmiszerek legjobbjai,természetesen izlés szerint.A rosznyelvek szerint három fehér halál van:fehérliszt-cukor-só.Én azt vallom,hogy a fehér liszből készült élelmiszernek van a legjobb íze,nem kell valamihez fogyasztani csak önmagában ízesítve.A cukor növényi kivonat,földi termés,kell fogyasztani,néha helyettesíthető mézzel,semmi esetre mesterséges cukorral.Magyar népmesékben az emberek ha csak annyira szeretik egymást mint a sót,akkor nincs baj.Lehet tengeri sót használni algával,mint mindenben mértékkel, egyéni beállítás szerint.A mértéket mindenkinek tudni kell és ez meglátszik rajta! Nincsenek mindenkire érvényes étkezési előírások,mindenkinek tudni kell mit fogyaszthat,mivel és mennyit a testalkata szerint.A hús fogyasztásával kapcsolatban,szerintem hetente csak 1-2 alkalommal,főétkezéskor fogyasszunk húst,inkább szárnyast,halat,ritkábban vöröshúst,havonta 1-2 alkalommal.Érdemes megbízható helyről vásárolni,ha van lehetőség kistermelőtől.

Korponay Ferenc



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 101
Tegnapi: 357
Heti: 101
Havi: 8 155
Össz.: 1 300 969
Oldal: Fogyni Másképp
Tibeti gyógyászat - © 2008 - 2017 - tibetigyogyaszat.hupont.hu