Bármikor itt  lehet, készülj!

 

 

 

 

 

Rideg világ!

 
Mélyből jön az ihlet, a jelen valósága nem tolakodik, csörtet, néha elsuhan a remény, huss, éretlen még, rója köreit tovább.
Mondják nem jó egyedül, de ma sokan vannak ketten, mégis egyedül, várni, bizalommal lenni, hinni, elképzelni, megálmodni és egy szép verőfényes napon hagyjuk betoppanni!

 

 

 

 

Szeretlek!

Nagyon szeretlek te számomra gyönyörű nő, most nincs kézzel fogható mikéntje, száguldanak az arcok előttem, de mindig visszatér, megáll előtted.
Nem keresem a miérteket sem, választ nem várok, most is szeretlek, ha bármikor kérsz, bajban vagy csak egy gondolatot küldj és segítek neked!

 

 

 

 

Szárnyalj szerelem!

Megérint, és már itt van, nem enged, magával ragad, elrepít a csodák palotájába, két szerelmes szív odaadó világába.
Ha nincs, hiányzik, nem lehetünk egyfolytában szerelmesek, talán rakhatunk, a tűzre mielőtt elhamvad, és újra szikrát szór, szárnyal és befogad, Isten hozott!

 

 

 

 

Vágy!

Nem múlik, elnyomni, hessegetni lehet,
de visszajő, a lélek vágyakozik, keresi, figyel, vonzódik utána, nem tévedés, tagadni értelmetlen.
Itt is ott is hiányérzet, bevallom magamnak, hess, de mégis a ködfátyolon át tiszta a tekintet, találkoznak véletlenül, nincs nyomuk, marad utánuk a vágy és a tiszta tekintet!

 

 

 

Tanulj meg szeretni!

Önzetlenül, álarc nélkül, felépített falak, mit szól a környezetem, vállald föl önmagad, és akit szeretsz, mert a boldogság csírája benned van, nem számít, ki mit mond rólad és kedvesedről az a legfontosabb te mit gondolsz és az igazság ott van benned.
Ha nem így teszed és keresed tovább a vélt „tiszta” szerelmet, nem találsz mást, mint csalódást, rájössz, hogy az igazi veled volt már, de már a múlt homályában vész, talán nem is emlékszel, eldobtad, már talán bánod, vergődsz saját szőtt hálódban!
 Hibáztatsz mindent, mindenkit, mert téged igazán nem szeret senki, értelmét veszíti az ittléted, térdre esel, állj, fel, nézz a tükörbe, és keresd az elveszítettet, talán meg fogod találni!

 

 

 

 

 

 

Az ismeretlenhez!

Nem tudhatom létezésed, képzelem, gondolok rád, nem tudom ki vagy, itt vagy?
Homályba vész minden arc, nem keresik azt, amit én, még te sem, talán acél erdőben járok, ott kutatlak, benézek minden zugba, rossz helyen járok!
Érzem létezésed, esőben, hóban, szélben, napsütésben, látlak ködfátyolon át, érzem illatod, nem tévedek.
Járok csillagok közt fenn, belépek a kristálybarlangban lenn, itt sem-ott sem lelem hamvas arcod.
Most kitártam szívem kapuját, tedd meg te is, már halványan a hajnali pirkadatban közeledik a Nő és a Férfi!

 

 

Mit adhatnék neked?

Ha kérsz sokat, ha nem, semmit.
Ha eljössz, megkínállak, hittel, szeretettel, jó szóval, egy szál virággal, mosollyal, étellel, itallal.
Ha kéred minden a tiéd, tudd nincs semmim, de minden az enyém, van munkám, szeretettel végzem, mindenből annyi van, ami éppen elég, neked is jut annyi, mint nekem.
Ha úgy gondolod, ennyi neked is elég, kérj!

 

 

 

Ugye gondolsz néha rám…

Nem csak csillagfényes éjszakán, mikor a zaklatott lélek nem pihen,
hibáink, elrontott gondolataink, téves döntéseink velünk vannak,
hébe-hóba előfurakodnak, keresik a szót.
A kimondatlan szó, ami téged illetett nem kristályosodott ki másutt, nincs erő
mely előhívná, újfent nincs a tekintetben áhítat,
van egy, mely örökre nyomot hagy!

 

 

 

 

Igaz- hamis-szerelem!

Igaz szerelem a lélek makulátlan tükre, hamis, mesterkélt, maga épít gátakat.
Önmagát kérdezi mit is keres, szeretőt, társat, kalandot?
Igaz, nem mérlegel, egyszerűen szerelmes az emberbe mert olyan amilyen.
Hamis, már az elején keresi a szakítást, győz az ego, elnyomja a szív szavát.
Két ember figyel kutat, keresi egymást, ha megtalálják, mindig van megoldás, kitartanak, elfogadják a másikat, tanulnak és tanítják egymást az életre!

 

 

Gondolat morzsák…

Sok minden elmúlik, változik, egy valami nem, az igaz.
Séta volt, nyári szellő simogatta mosolyunkat, elvadult érintetlen gyümölcsöt majszoltunk, ittuk a szavakat szomjasan.
Itt belül még él a film, előhívható, döntéseink mázsás terhet eredményeznek, cipeljük dimenziókon át ezredévekig, talán a sorsok kibomolnak, s újra keresik az érintetlen gyümölcsöt!

 

 

 

Titkos szerelem!

Rejtett, titkos légyottok, ahol nem látja avatatlan szem, lopott csók, melynek édesebb az íze, mint a méznek.
Vágyak, melyeknek nem szabad gátat vetni, kalandot, de tartalmazhat igazi csodás kapcsolatot is, lehet eldobni, taszítani, a külvilágra hivatkozva, a szív jelzi évek multán is hiányát!
Titkos vágyak, álmainkban visszatérnek, ha betoppan, lágyan hozzád,ne engedd el, mert az élet romjain váratlan pillanatban is lelhetsz igazi kincset!

 

 

 

 

 

Várok rád!

Megkopott a tél, mosolyog a tavasz, emelkedik a bizalom, javulnak testi-lelki mutatók, várok csendesen.
A gátak leomolnak, szabadon szárnyalnak vágyaim, várom a szót, itt vagyok, megjöttem, rád nézek, te vagy valóban?
Nem érzéki csalódás, érintem orcád, selymes hajadat, dolgos kis kezeidet, valóban valóság!
Nézem szemeidet, mélyen fürkészve, ott ártatlanság, tiszta forrás csörgedezik, ragyogó ősforrás!
Várok rád!

 

 

 

Ide kattintani!

 

 

 

http://www.youtube.com/watch?v=qmjlePRQwFs

 

 

 

 

 

 Vadsóska…

Ültem egy kidőlt farönkön, rád gondoltam, kedvesen, vadsóskát csipegettem, mindenhol körülöttem éretten kellette önmagát, szeretem a vad-savanyú ízt!
A lélek sebei nehezen vagy nem gyógyulnak, sebaj, gondolatban nosztalgiázva, idővel a valóság szekerén kimegyek az erdőbe oda és csipegetem a vadsóskát, mert szeretem a vad-savanyú ízt!

 

 

Szeress…

Szeress, úgy ahogy még senki, add magad át az ismeretlennek, nincs hasonlítás, egyedi vagy te és ő, a szerelmetek csak a tiétek, senki nem számít, se vélemény, sem ítélet, csak a szívetek mond valamit, arra figyeljetek!
Az igaz szerelmetek új világot épít, olyat, amelyet szeretnétek, a létrehozott magok folytatják a megkezdettet, emelik a csodát és ott örökké bent vagytok!

 

Szeretni jó!

Elsuhan egy arc előttem, a múlt homálya néha előcsalja, röpke pillanatra, elfeledni nem lehet, viszed magaddal az emléket, mindvégig.
Ihletet teremtett bennem, rejtett álmok tolakodtak előre, késztetést éreztem elmondani azt, szeretlek.
A szerelem meglágyítja a gyémántot, holnap pedig dermeszti a fényt, gondolataink keresik, azt ahol szintén kutatnak és összeáll a kép, új, lassan feledésbe merül a többre hivatott homály.

 

 

 

 

Igéző szemek!

Szép az, amit én szépnek látok, nem a szó,
beszélgetés, hanem a tekintet, mindent elárul.
A szemek nem tudnak, nem akarnak valótlant,
 ők tükrözik a valóság mélységes igazát.
Kételkedem, vívódok magamban, érdekes kékbehajló,
tiszta tekinteted megfogott, bátortalan érzéseim,
bénán merednek a fehér felhőkbe.
Holnap újra hívom a szót, forrást lelek, lemosom a mázt magamról,
tekintetem majdan fürkészi a kékbehajló tisztaságot!

 

 

 

Várva várt válaszok…

Sokszor mellé talál az ember, keresi a fogantyút,
mert kapaszkodó nélkül mit ér a csúcs, vannak jelzések,
talán nem kell rá figyelni, akkor még jobban jelez a hiányos önérzet.
Kijátszani a kártyákat végletekig nem lehet,
petrezselymet a mai világban sem ildomos árulni,
előre csillogó szemmel tekintek, valahol-valamikor összeakad
két szikra és észrevétlen hatalmas lángnyelvek lovagolnak a vízen!

 

 

 

 

 

Emlékek kavalkádja!


Gondolataink vissza-visszatérnek,
előfurakodnak a megtörténtek,
hol kedvesen, hol még kedvesebben.
Rangsort a szív állít, elrontott első szerelem,
éretlen próbálkozás, diák szerelem, kíváncsiság.
Felnőtt szerelem, csodálatos utódok, válások,
érzelmi sorozatok, nincs egy igazi, na, ki a hibás?

 

 

 

Elképzelt szerelem!

Megláttuk egymást, némán találkozott a tekintet, beszélgettünk félénken,
tartózkodva, sok-sok kudarc után, figyelmesen.
Valamilyen erő volt velünk, mágneses erő, nevettünk együtt,
a világ nem számított, észrevétlenül átalakult, jobbá vált,
körülöttünk mosolygott a valóság.
Boldogok voltunk, találtunk megoldást, éreztük egymásért vagyunk,
szavak nélkül lüktetett velünk az élet!
 

 

 

 

 

Első Szerelem!

Ketten rontottunk, most már tudjuk, mindketten,
a következő létforgatagban, ha találkozunk,
emlékezzünk erre és tegyük jóvá!
 

 

 

 

Szerelem virága!

Szépséges virágom, mutasd bensőd mélységes titkait,
tárd az érzővilág felé rejtőzködő szépséged, illatod.
Rád lel minden lélek, kinek szíve nyitva áll előtted,
pompázz a szemnek mikor itt az idő, eljött,
számtalan várnak rád, indulj, tégy csodát!
 

 

 

 

 

 

Itt vagy!

Lágy szellő simogatja orcádat,
Friss eső permetez, napsütésben,
„Tisztán” állsz előttem, szemeid mondják.
Térdre ereszkedem, kérlek,
Légy továbbra is társam itt a tettek mezején,

Szívünk sugározzon szeretetet,szemeink bizalmat,

És akkor minden a miénk.

 

 

 
Álom jelek!

Találkoztunk, tisztán láttalak,
beszéltél hozzám,
néhány pihe könnyű szó hagyta el ajkadat.
Nem tudom mit mondtál,
nem értem az üzenetet,
nem tehetem mellé a saját elképzeléseimet,
jelezz újra, várlak!

 

 

 

 

 

Jön…

 

 

 

 

Igen közeledik, várjuk,

 

bizalommal talán mindketten.

 

Nem mehetek tovább most,

 

mert nem látlak téged,

 

gondolatban befolyásolni nem akarlak,

 

akarj te engem, befogadlak.

 

Megyek szemben az árral,

 

 nem menekülhetek, utolér,

 

de ha szemtől-szemben küzdünk,

 

mindketten nyerünk, egymást!

 

 

 

 

 

Visszafogott…

 

 

 

Előfordul, néha rossz helyre engedjük,

 

A miértre nincs válasz,

 

Utána már vigyázva tekintünk mosolygunk

 

És simogatunk a szív keresi a társat, társakat, 

 

Sugarakat bocsájt ki, a visszajelzést nem tudjuk, 

 

 csak érezzük,fürdünk benne.

 

 

Ha nincs elvárt válasz nem baj, minden érlelődik, 

 

A szem megmutatja, titkokat felfedi,  

 

Még ha önmagunknak sem merjük megvallani. 

 

Haladunk türelmesen, hidd, el van kiút, a magot elvetettük, ápoljuk, Gondozzuk, erősek vagyunk, mi ketten.

 

 

 

 

 

Átfedés…

Összeérnek, ha mindkét akarat mosolyog,
A gondolat talál összeillőt,
Küld és vár, meleg áramlat halad,
Elönti mindkettőt.

Az érzést tagadni lehet,
Belül simogat, lelket erősít,
Az elmúlt pillanat beégett,
Része a mának.

Kortalan vágy, menetel,
Dörömböl a holnapért,
Itt sem-ott sem fogadják?
Megy tovább, valahol biztosan várják!

 

 

 Találkozás!

Andalog a vágyak színes mezején,
két gondolat.
Az első találkozás kíváncsivá tette őket,
a többi még lágy sóvárgás,
éretlen, korai gyümölcs.
Talán az új küszöbén összeér a vágy,
az érintés közvetít,
kimondatlant hoz az ölelés.
A virágok készülnek, bontakoznak,
a nyirkos, szürke valóságban!

 

 

 

 

Élő vágy…

Talán az ismeretlen,
Mert még magamnak sem vallom,
Kit megéget a láng szikrától is remeg.

Szeretnélek érinteni, arcod, kezed,
Simogatni hajad,
Halkan súgni a füledbe, szeretlek.

Kéz a kézben céltalanul menni a messzeségben,
Látni hegyet-völgyet, folyót, tengert,
Gondot legyőzni, szakadék szélén megállni,
Feléd fordulni, a szív hídján megpihenni.

Majd a vágyak összeérnek,
Nem tévesztjük egymást,
A méhecske keresi a virágot,
A virág várja őt, majd összeérnek.

 

 

 

Lenni!

Gondolatok kereszttűzében,
Látszólag semmit érő napok sorakoznak.
Nem bizonyosságot mondanak,
De tesznek-vesznek, elgondolkoztatnak,
Tapadnak apró-cseprő ajándék morzsák.
Olyan, morzsák melyek építik a ma mindennapjait,
Figyelni arra, aki rokon, lélekben közelítünk,
Kapunk-adunk, észrevesszük a kísérletet,
Teszünk hozzá önzetlent.
Holnap találkozunk, eljő az idő,
Megáll számunkra, új időszámítással teszünk.

 

 

Csendes várakozás…

Adni és kapni, egyensúlyt jelent,
Vajon így lesz?
Szeretném, az ölelés többet adhat,
Szimpla kötelességnél,
Az érintés nem véletlent, igen megjöttem.
A szó nem száll el az éterben, itt marad,
Beleég a lelkünkbe, hiszem!

Száguldó gondolatok!

Cikáznak, megfejthetetlen érzések,
Kavalkádjai rohamoznak,
Majd elcsendesednek.
Válasz talán érteni kellene,
Csak tudnám mi a válasz,
Hol rejtőzködik.

Halad a szekér,
Ha gondolatban rajt ülök,
Hiú ábránd,
Téves egyoldali akarat- morzsa,
Szétszóródik.

Egymás mellett elsuhanó vágyenergiák,
Csak az egyik lépjen oldaltra,
Összeütköznek, összeütköznek?
 

 

Visszafogott rezgés…

A visszafogott vágy az álom szintjén imbolyog,
Kutatja, de nem leli ikerpárját-e világban.
Miértek sorozata némán vár a válaszra,
Az egyik oldal felelne, nem teheti,
A részrehajló bélyeg miatt.
Türelmesen ballag az idő,
Nem lökdösi senki, ha megérik jó,
Ha nem a következő érkezik, várják!

 

 

Lehetőség…

Többször elmész mellette,
Észreveszed, de valamiért torzít a látvány,
Erdőben sorakoznak a fák,
Nehéz látni az egyet.

Kutatod-kutatod,
Kerget a vágy,
Átesel rajta, ha még akkor sem látod,
Menj tovább.

 

 

 

 Álom…


Önzetlen ölelés, simogató érzés,
Lassan tisztul az álom,
Belül kezd ébredezni.
„Tiszta ruhában” jelentkezik,
Melengeti a szívet, ott középen.
Ébrenlétben mosolyog a lélek,
Világgá kiáltja, künn-benn egyensúlyban a mérleg.

 

 

Nagy játék!

Visszafogott próbálkozás,
Évődő játszadozás,
Türelmetlenség itt elhal.

A vágyak összeérnek,
Kutatják a pontot,
Akarják a holnapot.

A bizonyosság finomítja a mondatot,
Már színekkel pompázik az ihlet.

Mindkét lélek megnyugszik,
Most már nagy feladat-e csoda megtartása.

 

 

 

Gyorsított idő!

Lassul-gyorsul,
Ilyen mióta megneveztük,
Te vagy az idő.

Most itt kellene lennie, azonnal,
Mert én vagy talán mi szeretnénk.

Most ketten vagyunk, te-én,
Állj meg idő, ne mozdulj,
Nekünk így jó.

Majd ha mindig együtt leszünk,
Kell becsülnünk,
Minden másodpercét használjuk,
Egymásért.

 

 Nyugodt várakozás!

 

 

 

Az eltelt idődarabok taszítottak,
Semmit nem szabad sürgetni, eljön.

Kívülről nézem önmagam,
Talán le sem írom a bennem izzó gondolatokat.

Megkapom a jelet, jönni fog,
Akkor kitárom az ajtót, beengedlek.

Az oldatlan kérdések rombolnak,
A haragszom rád, visszatart.

Nyisd meg te is szíved kapuját,
A lelkek összeölelkeznek, értünk.

 

 

Gondolatok találkoznak!

Csendes várakozás, hiányzik a miliő,
Búcsúzásnál érződik a vonzás, ne menj,
Maradj, kimondatlanul húz, vissza.

Konokul tagadjuk önmagunkat,
Innen bocsánat, ne haragudj,
Onnan duzzogó, azért se.

Oldatlan gondolatok, majd az ölelés,
Érintés tesz lépéseket, mert ragyogás vár,
Értelmes hétköznapok a lelkekre.

 

 

 Messzeség!

Fürkészem a nem látható valóságot,
Te ott vagy, bár én, csak oda képzellek.
Látom az arcod, megjelenik az alakod,
Ködfátyolból kilépsz, mosolyod, meleg.
A látvány, amelyet elképzelek még nem üzenet,
Én, látlak, te még nem ébredtél „téli álmodból”,
Még nem látsz engem.
Nyisd, meg látó-érző szirmaidat nézz szembe önmagaddal,
Kutass a gondolatok erdeiben, lassul a forgatag,
Ha felfedezel, üzenj, gondolatokkal!
 

 

 

Tiszta tekintet!

Nézz a szemembe és mond az igazat,
Ha nekem kedves, akkor a lelkem szárnyal,
Ha nem akkor intsünk búcsút,
Keressünk tovább.

Megelőlegezem a kedvest, mert érzem,
A béklyók oldódnak,
Lassan fehéredik a szürke,
Várja a bizonyosságot.

A kezek összeérnek,
Ölelésbe hajlik a test,
A lelkek megpihennek röpke pillanatra,
Majd együtt könnyedén kiterjesztik szárnyaikat,
Egyesülnek!

 

 

 

Összezárt virág!

Szép vagy, aki mélyebben lát, tudja,
szirmaid zártak,
 néha pislákol szemed a külvilágra.

Kicsit fásult keserű vagy,
úgy érzed, az élet itatja veled a mérget,
nem mérte rád senki,
magad teremtetted.

Tisztítsd bensőd a tanultak szerint,
nyisd meg gyönyörű világodat,
ragyog rád a nap, nézz szembe vele,
tanulj újra szeretni, mert élni így érdemes.

 

 

 

 

Csendesített szél…

Várlak, az eltöltött időmorzsa alatt
papírra karcolok néhány villanást.
Törölt vágyak várnak bennem, rád várnak,
old meg a csomót, szabadítsd ki egy mozdulattal,
szóval,mosollyal.

Béklyóid, saját köteleid fogva tartanak,
mint megannyi társadat,
vágd el a kötelékeket, emelkedj fel,
tedd meg magadért és másokért.

Mutass példát magadnak,
képzelet szárnyán repülj,
állj szembe veled, öleld önmagad,
ezután szeress másokat.

Várok tovább, ha üresség marad utánad,
ne feledd, a semmit hordozod magaddal,
nincs válasz, értelmetlen ítélkezni,
nem látom az okot,bedermedt a miért,
most én magamat tisztítom.

 

 

 

„Lélekfészek”!

Nagytakarítás szükségeltetik,
begyűrűzik minden résbe a kétség,
éppen ezért fenntartásokkal kell fogadni,
minden langyos szellőt.

Nem árt, ha számítok a holnapi zimankóra,
így tudok majd ledobni egy-két melegebb darabot.
Ki fél a tűztől a szikrát is lángnak véli,
már nem lehet berántani minden virágillatú
baldachinos ágyba.

Elengedem a vágyat,
had legelésszen távolban kedvére,
én pedig nyitott szívvel várok egy kismadarat,
aki segít lélekfészket építeni.

 

 

Csendes várakozás…

Hosszú vajúdás után kibuggyant belőled,
Ne haragudj, mélysóhajjal könnyebb lettél,
Leomlott valami.

Most ne tétovázz, engedd szíved dönteni,
Mert ott a magoldás, nincs béklyó, szabad vagy,
Gondolataid csak téged szolgálnak.

Várom a tavaszi mosolyt,
Lüktető rügyeket, pattanó szirmokat,
Az élet illatát, várlak itt csendesen.

 

 

 

Szerelem…

Nincs apropója, de jó kiejteni, Szeretlek,
    a mindenségben porszemek vagyunk,
 mi ketten, Szeretlek!
Ki mondom e szót, forrósodik körülöttem a tér,
jótékony villámok cikáznak, Szeretlek.

Nem tudom a neved, nem ismerlek,
tán érezlek, mert apró buborékok vagyunk
az éltető vízben, úszom hozzád,
megérintelek, Szeretlek.

Átlátszó gömböcske voltál,
most az öröm színei váltakoznak rajtad,
boldogan repülsz felém, megérintő,
Szeretjük egymást.

 

Szerelmesnek lenni!

Mily fennkölt érzés,
Mutatja fénylőn, nehéz a világot
Egyedül cipelni.
Együttlétek, vágyak, ölelések,
Az élet sava-borsa s mi egymás,
Szükséges, fontos a lélekjáték.

Kis házikóból tekint két szempár,
Várja párját, mosolyogva, türelmesen,
Míg vár építi önmagát,
Az adok-kapok arányaira.
Távolban, a messzeségben, közel a létben,
Teszi ugyanezt egy lélek,
Cikáznak az érzések, gondolatfények,
Ragyogó napsütésben összeérnek.

 

 

 

 Csengő hang...

Tisztán szól, hallgatni szeretem,
Várom mikor csendül fel a fülemnek
Oly kellemes hang.
Meglátni, érezni társainkban a szépet,
Jót, a mást, amely színessé mázolja a hétköznapot.

Igaz, jó érzés, szárnyak nélkül repülni,
Feléd, gondolaton lovagolva,
Sűrű ködfelhőkön át.
Van remény a zord mindennapok mélységeiben menetelve
Átlépni a vadvirágos mező illatos világában,
Selymes fűben hemperegve!

 

 

Vágyaim…

Vágyakozni, mit jelent számomra,
Egy napon a gondolataimba beégett képet,
Egy csilingelő hangot, amely cserfesen,
Talpraesetten szól hozzám.
Egy ölelést, amely egyedi,
A tekintet vagy te érintettél, én fogtam kezedet?

Igen mind-mind egy halk jelzés,
Túlértékelni balgaság,
Mert a mindennapokban ott a tévedés, mégsem.
De vágyakozni szabad, lehet, a lélek szárnyal,
Belső mosolyt mutat,
Majd holnap válaszolnak!

 

 

Kata-virág…

 

Pompázik, tükrözi alkotója mindent
Átható tiszta világát,
Fogadd tőlem jelképesen,
Lényed tiszta sugárzásáért,
Forrásból eredő csengő hangodért!

 

 
Elengedés…

Kimondani könnyű, és leírni,
Megtenni irtózatos, beleég a lélek
Mélységes végtelen krónikájába.
Az idő halad tisztul a zavaros,
Felmérhető a válasz, és megszületik,
A döntés soha többé!?

Aztán az időmorzsák haladnak,
Simogat a szimpátia, belső-külső
Tartalom ölelkezik, meggondolatlan
Újra szeret, befogad, összeolvad.
Keressük a hasonlót, kell szeretnünk
Nem csak önmagunkat, keresünk-nevelünk
Az idők végtelen mélységeiben!

 

 

Érintés!

 

 

 

Bizsergő áramütés hullámzik testemen,
Semmihez nem fogható, felemelő érzés.
Felfedezek minden zugot, bársonyos testeden,
Tiszta forrással érintkezem, itt vagy velem!

Érzem leheleted, simogatja bőröm, lüktet,
Mint megannyi apró élet, jelez mindenütt.
Hajammal simítom hajadat, orrommal orrodat,
Kezemmel testedet, ez itt a teremtés maga?!

Eltűnik minden, kezem a kezed, testem a tested,
Egyesül eggyé válik a létezés földi java,
Fehér felhők között sétálva kacagunk,
Két-két szempár csodálkozva tekint a világra!

 

Elérhetetlen…

Mit ér, ha nem érlek el,
Szép vagy látszólag érett,
De belül rendezetlen, éretlen vagy,
Addig tologatod a gátakat, amíg bezár.

A púder eltakar, csak fénylik a máz,
Szemedre rá fagy a mosoly, nézel, de nem látsz,
Réveteg ülsz rácsaid közt, nem érzed a vágyat,
Minden ellened, de tükörben mélyen nem nézel.

Engedd szabadon gondolataidat, várom,
Szikrázva összeér a sóhaj, fényt áraszt,
A szó mit sem ér, bizsereg a lélek,
Önmagát bontja a gát, könnyek hullának, már, ölelünk!

 

 

 

 

Kellemes vagy…

Már többször tévedtem, de jó volt leírni,
Most is örömmel várlak, adok neked,
Ha elfogadod jó, ha nem úgy elvész,
Elvész az idő tengerén, majd valahol,
Valaki befogadja, örül és én is.

A jövőt ketten tervezzük, vagy már megtörtént,
Kellemes légkörben fürdik a lélek,
Oldódik a cipelt más, itt is más,
Várlak, itt hiányzik valaki!
Szeretlek-szeretlek, talán még jobban!

 

 

 

Valaki…

Megérint az érzés, az értelem csendes,
Egy hang szól, angyal énekel, illatos,
Mint a rózsa, harmatos, nincs bódulat.
A sóhaj elindult, felhőkkel lovagol,
Látja egyszerre a küldőt-fogadót,
Észrevétlen ütköznek, szivárvány 
Hátán egyesülnek.

Lágy fuvallat érkezik, nem tudhatom
Mi lesz holnap, de most jó itt lenni.
Türelemben születik a jövő, átkarol,
Ki vagy te és ki vagyok én, vágyak?
A sóhajok tudják, már érkezik,
Az érzések lüktetnek, csillagok szóródnak
A végtelenbe, valaki, valakit megérint.

 

 

Játszó gondolatok!

 

 
Bújócskázó elképzelt képek,
Itt vagyok, én is, most megvagy,
Az arcokat fátyol fedi, vétlen,
Félnek a tűztől, közel éget.

Halk toppanás, csak ők halják,
Állnak szemben, tisztán látszanak,
Kezek közelednek, érintik a valót,
Ölel a szív, összeforr a test, mi vagyunk?

 

 

 

Múzsa!

 

Nincs tagadás, az értelmetlen,
Igaz átszövi az idő korlátait,
Beleivódik a lélek krónikájába,
Vissza-visszatér, de már fagyos csepp.

Száguldó események közepette
A kéz pennát ragadott, hevülten
Égette a papírt, örömkönnyek
Hullottak a kormos tentába.

Tovább dolgozik a kéz, kisebb
A sóhaj, de él a mindenkori remény,
Szürkeség fedi az áldott személyt,
Múzsám ő még ma is, az örök nő!



Vágyparipán!

Száguldoznak nemes gondolatok,
A homály tisztul, látszik a múlt.
Bilincsek lehullnak, fogom kezedet,
Mesélnek egymásnak, eltévedtünk, üresség.
Öleljük egymást, a szájak összeforrnak,
A böjtnek vége, felszabadult a vágy.

Szeretni sorban állással nem lehet, fagy,
Megyek tovább, keresem, nem igazol
A szakadás, az elmúltat nem pótolja senki.
Cipőm elszakadt, ruhám kopott,
Lelkem tiszta, csendes a vágy,
Száguld a paripán, érkezik, ha várják!

 

Légy-ott!

Titkos találka, nem tudja senki,
Talán még mi sem, gyanúperrel élek,
Valami emlékeztet, dereng a világos,
Sötétség leple alatt mosolyog a fény.

Néha tolakszik az emlék, talán igaz,
Már nincs az a nap, amely ragyogott,
Nincs a fűszál, amely simogatott,
Az emlék húz, volt egy apró légyott?

 

Miért szeretlek?

Azért mert nekem születtél,
Küldtek, hogy széppé, nemessé,
Értelmessé tedd lényeddel az
Életemet, én viszont a tiédet.

A mindennapok sodortak kettőnket,
Úgy gondoltuk véletlen, nem, célzottan,
Minden másodpercben történik valami,
Ami nyomot mutat benn, a lelkünkben.

Egymás kezét fogva, halkan lépünk,
Mindent átélünk, leckék sorozatát,
Tanuljuk és felmondjuk, jól-rosszul.
Lényed sugározza, miért szeretlek!

 

Lágy fuvallat!

Áll az ajtóban, bebocsátásra vár,
Mindent tud és lát, szerelemnek hívják,
Érzi rezdüléseinket, vágyainkat, mosolyunkat.
Türelmesen vár, nyílik az ajtó, betoppan,
Színes villámok cikáznak, édes, bódító
Íz kavarog a térben, jobbá lesz a világ.

Megmozdul a mozdulatlan, másnak
Látszik minden lépés, csodák járnak
Előttünk-utánunk, már nincs rossz,
Mindent befogadunk, elfogadunk, mi.
Tudjuk a megoldást, tesszük, akarjuk,
Mindig megtaláljuk, eleitől a végéig, egymást.

 

Legelső szerelem!

Emlékek villannak, pereg a film,
Gyerkőcök voltunk a javából, együtt
Növekedtünk, tudtuk kezelni a lány-fiú viszonyt.
Ifjúvá cseperedvén, hibát-hibára halmoztunk,
Naivan nyújtogattuk, amit lehet,
Fonalat elveszítettük, itt már nincs.

A vonatok különböző irányt vettek,
A sors zakatolva, kattogva halad, de már
Csak egy masiniszta vezet, gondolatban
Hozzád, tisztán látom formás alakod,
Ébenfekete hajzuhatagod, lobog az enyhe
Szélben, talán vársz rám, majd akkor megyek!

Szikrák!

Ámor nyila keres, kutatja a célt,
Nem téveszt irányt, állj bátran elő,
És már látsz, tekintetek találkoznak.
Felforrósodott a levegő, oh, mily meleg
Szellő legyez, nem tévesztett irányt, nem.

Minden értelmet talált, kell a napfény,
Az eső, villámok, mind-mind támogat,
Szikrát szór a szemünk, szerényen célzottan,
Nem veszett semmi, most ért ide nekünk,
Forró fuvallat gyémánt csókot lehel orcánkra.

Szerelem…

Létezik, te tudod, érezted?
A lelkek hancúroznak, komolyan,
Évődik a test, várja a csodát,
Szikrát szórnak a szemek, szerteszét,
Szükséges vigyázni, izzik a vágy.

Üres tarisznyája, rongyos kopott
A ruhája, aki nem ismeri, hiszi,
Majd egyszer meglátogatja, betoppan,
Sűrűbb már a levegő, illatos a világ,
Nászt ül a szerelem, igazán szeretem.

 

Érzékkel kényeztess…

 

Add át magad az érintésnek, élvezd,

Lágyan simogatnak, érzékkel simogass,

Minden csoda bennünk létezik, hívd,

Pezsegnek, bizseregnek a testek, adnak,

S kapnak, a mennyország most itt van,

Éden a javából, gyönyör a kettőnek,

Csak ők vannak, tisztán együtt, egymásért.

 

 

 

 

 

Szerelem-ittasan…

 

Elixírt ittam a minap, kedvemre,

Földanya tiszta forrása volt, vesztemre,

Öledbe hajtottam fejemet, pihegve,

Behunytam szemeim, csendes gondolatban,

Igen, ott akkor a mennyország élt bennem.

 

Vadvirágok élénken hajladoztak nekünk,

Sétáltunk a réten, te és én, minden élt,

Ragyogott a nap, bárányok libbentek a légben,

Átöleltük egymást, megszűnt a világ, mégsem,

Nyíltak szemeim, valóban ott a menny, öledben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Szösszenetek a szerelemről!
Tibeti gyógyászat - © 2008 - 2024 - tibetigyogyaszat.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat