Tibeti gyógyászat

A gyógyítás kezdete, története.Tapasztalatok, tanulás és siker. Fiam betegsége miatt indultam el a keleti gyógymódok megismerése,alkalmazása irányában 16 évvel ezelőtt.

A megismerés útján!

 

A Világegyetem!

Az életünk zajló tengerén váltakoznak a hullámok-völgyek,
fejlődik vagy megreked, előrehaladásunk, attól függ mi a hajtóerő.
Ha az anyagvilág elérhető javait hajszoljuk, eljuthatunk valameddig, de valami megállít bennünket, az átmenet, amit fizikai törvényeink sem tudnak magyarázni, legfeljebb sajátos szemszögből okoskodni képesek.
Ha belenézünk a nem látható dolgok mögé, akkor rádöbbenünk, arra kik is vagyunk mi, és honnan jöttünk, merre tartunk, mi a föld, nap, világegyetem, ezek talán mindenkit foglalkoztatnak.
Van, aki kíváncsi van, aki nem, én az előbbihez tartozom, érdekel minden, mert úgy gondolom így haladok előre.
A világegyetem élő végtelen egység, minden-mindennel összefügg, tudatos intelligencia irányítja, földi mértékkel nem mérhető, felfogható akkor lesz, ha majd a fizikai, biológiai tudomány összefog, együttműködik a spirituális tudománnyal és elismeri azt egyenrangú partnernek, valamint az ahhoz szükséges fejlődéssel.
Ilyen, mint ősrobbanás nem volt, a világegyetem mindig tágult és összehúzódott, változott, örökidőktől fogva létezett és létezni fog, nincs kezdete és vége!
A bolygók állása, egymáshoz viszonyított helyzete a nap tevékenysége, mind-mind összehangoltan működnek, befolyással makro és mikro szinten, egymásra, élnek!
Minden összhangban van, a látszólag élettelen szikla, porszem vagy a föld mélyén a magma, mi emberek pedig a természet adta életerővel rendelkezünk akár az állatok, növények, nem különülhetünk el egymástól, mert csak egységben létezünk.

 


Korponay Ferenc
2013.július.03.

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 148
Tegnapi: 347
Heti: 1 957
Havi: 6 524
Össz.: 1 310 866
Oldal: A Világegyetem!
Tibeti gyógyászat - © 2008 - 2017 - tibetigyogyaszat.hupont.hu