Érik a holnap, ha van türelem!

 

 

 

szegény Gazdagok!

 
Gazdagnak lenni áhított állapot,
Először álmodik mindenki, szeretné,
Majd a törtetés, ráérzés, melegedés
A tűzhöz közel, virtuális munka,
Meghozza gyümölcsét, nincs megállás.

Több és több kell, vigyázni, gyarapítani,
Még éjjel álomszinten is, ég a gyertya,
Mediterrán szigeten kényelemben,
Kényeztetve ásítozik, a pénz, jól el
Rejtve, adózatlan, belül minden üres, kong.

A példa ragacsos, fertőző, vírus,
Érte feláldozni mindent, akár az életet.
Lassan egy-tucat család uralja a földet,
Minden alá van rendelve, nincs menekvés,
A jelkép leomlik, összeroskad, szegény- Gazdagok!

 

 

Elengedés- Visszatérés!

Tisztán látható annak, aki kinéz a fátyol takarásából, számtalan vallás, ateizmus, materializmus, izmusok tömkelege próbálkozott, kudarcot vallott, mert eldobta azt, ami mindennek az eredője.
Ma érzékelhető, hogy az ősi kultúrák többet tudtak a világegyetem működéséről, összefüggéseiről, természet-életrendjéről, mint ma!
Az ősi vallásokat, mágus-királyságokat beletiporták az évezredek porába, pogányságnak titulálva, foggal-körömmel irtották, tűzzel-vassal térítették azt, aki nem akarta.
A napisten hitű kultúrák tudták, hogy a világmindenség, univerzum, nap, föld, él, élő együttműködő egység, amelyben a természet, benne az élő növény- állatvilág-ember, az élettelen anyag, mind-mind fontos láncszem és egymást kiegészítik, óvják, védik.
Számtalan reinkarnációban megjelentek a mágus-királyok, Jézus, Buddha, Bruno Gröning, csak néhányat említsek, egyik sem akart vezetni, csendesen tanítottak.
Többet tudtak a világ működéséről, mint az agyon iskolázott üldözőik, bírálóik, hóhéraik, újra és újra a visszatérés fontosságára tanítottak, Istenhez, a szeretethez.
Mai világunk kulcs- létfontosságú tétele ez, hogyan tovább?

 

 

 

Teendő?

Ki küzd, nap-nap után teszi dolgát,
Kapja a pofonokat, itt fáj, ott fáj,
Nem elég csak harmonikusan tenni,
Az „ász” mindent üt, vesz, gátlás nélkül.
A létfenntartás nagyúr, akit megállásra
Szólítanak, fizikailag, lelkileg is sír, belül.

Az okosságot pille könnyen lehet osztani,
Egyénileg megtalálni sziszifuszi munka,
Zokogva menni tovább, bizalommal, meddig?
A dolgos vonszolja terheit, nem ő teremtette,
De neki van megbízása, teremteni újat,
Nem adja föl, küzd és küzd, mindenért!

 

 
Kavalkád!

Színes paletta, a földi nemzetek,
Emberek, típusok sokfélesége létezik,
Mindenütt más és ugyanazon gondolatok
Cikáznak belül, vágyak, érzések, szeretni.
Szépek, formásak, tiszták, testvérek,
Kivűl mérgezi őket a kolomposok hada.

Ha találkozunk, a szemek mosolyognak,
A karok ölelésre nyílnak, arcunkon
Legördülő könnycseppek egyesülnek.
Fölvettük a kapcsolatot, terveink egyezőek,
Nincs benn semmi sallang, összefogunk,
Kapaszkodunk, mindenkinek jut nem egy falat.


Még szeress!

Alig múlt esztendős, de már
Látszik a kristályos értelem, tudatos.
Anya barátnője játszik, simogat-gat,
Ő élvezi, játszadozik mással, de ha
Befejeződik, azonnal kéri, még-még.

Állomás e világ néki, tudja és teszi,
Emelkedett lelki tudással jött, vissza,
Szeme tükrözi a fényt, nincs fátyol.
Tudjátok meg emberek, itt változtatni kell,
Most én kérek tőled, még-még szeress!

 

Jönnek!

Megáll velem szemben, fogja a kezem,
Beszél, nem értem, esztendős múlt,
Még nem ismeri az emberi szót, de mondja,
A szeme mutatja értelmes a mondanivaló.
Fél éves sincs, mosolyog és figyel,
Rám néz, utána föltekint, fürkésző,
Az angyal biztatja, csak mond kedvesem!

Jönnek, a változásokat tettekké érlelni,
Kovácsolni, tudatosan érkeznek.
Nem sodródva a széllel, tele tarisznyával.
Már a krónika nyiladozik, bennük most,
Tudják hól jártak, és miért jönnek,
Teendőik vannak, elvégzendő, együtt,
Figyelj te is, érezd, mert itt vannak!


Szürke kopott napok…

Nyúlós, fehér, ködbehajló látvány,
Lombjuktól megszabadult fák fagyosan
Téli mementóként meredeznek csendben.
Az ablakon kitekintve megállapíthatatlan,
Hogy a nap mely szakában járunk.

Itt a medencében az időjárás jelez,
Szkíták, hunok leszármazottai, ébresztő,
Keljetek fel, kérjetek tisztulást.
Megújulást, testnek, léleknek fehérbe
Hajló pelyheket, deres, fagyos napokat.

Nem kell, hogy beforduljunk a falnak,
Lesznek még ragyogó napsütésben szikrázó
Hómezők, amikor hó lovagok vágtatnak
A széllel, párás leheletük megolvasztja
A szíveket, mosolyogva ölelkeznek emberek!



Keletről jöttél!

Ez így volt, vagyon, megírva,
Elmentem hozzád, mert hívtál,
Hétrét görnyedt néne fogadott.
Aztán tisztult a kép, már pozitív
Érzések kergetőznek az éterben.

Beszélgettünk pár mondat foszlányt,
Bízzál magadban, a remény ott volt
Velünk, nagyon figyelt, döntött.
Rendben lesz minden, látszott az
Orcádon, varázslatos kelet küldötte, kérj!

 
Beavatás!

Tanulni óhajtól, szeretnél, beavatás lesz? Kérdezted.
A spiritualitás megértése egy folyamat, meg kell mindenre érni, araszolva jön a tudás, néha megbotlik, kételkedik, de jön.
Az igazi beavatás akkor jő, ha veszed és adod az univerzumi energiákat, vissza fogják igazolni.
Amikor szíved szeretetet sugároz, nincs benned gyűlölet, irigység, féltékenység, akkor már valamit tudsz!

 Néma válasz!

 
Egyensúlyzavar, örökletes géninformáció,
Mindkettő, valami más, nem tudjuk,
Mélyen fáj, elment, nem volt itt az idő.
A világ alapjaiban tökéletes, mi nem,
A válasz bennünk van, a lenyomatokat
Felülvizsgáljuk, a természeti törvények
Szerint, helyreáll a rend, rendben van.

Most még jobban szeretjük egymást,
Átérezve a másik sors taposta életét.
Velünk is megtörtént, nyomot hagyott,
Ott is itt is, vigaszt adott a jövendő,
Bizalmunk a holnapban, ma, él tovább.
Erősen kapaszkodunk egymásban, jövőben,
A múlt már elporzott, szemünk gyémánt, válasz!

 

 
 Leges-legutolsó fohász!?

 

Meddig tart a türelem,
Botladozik a határ, be- tellett.
Ha eljön az itt és most, állj,
Mit lépek, lesz, ami lesz,
Már nem én döntök, jó így?

Létezik a végső utáni, feszíthető,
Könnyű mércét állítani akkor,
Ha még folyékony a valóság.
Az ajtó előtt-mögött, két világ,
Mindkettő szórja az igazat, kinek?

Nekirugaszkodom, már számtalan,
Az eredmény mindig takart, nekem?
Még nem sikerült, mert itt van,
Ez ám a feladat, de ki teljesíti?
Nem tudhatom, én már megyek!

 
Adalék

Sorsfordító lépések, indulás,
Kezdetek jeleznek, könyv szeretet.
Falni a betűket, újra ismerni
A létezést, a megismerés öröme hív.

Egymásnak adjuk át az egy-mást,
Már érett bennem, te már kimondtad.
Mert ki mondom én is, mélyről cipelem,
A felszínen meglelik, átadom neked.

Elgondolkodtat, ütközik minden,
Keressük a kiutat, a forrás bugyog,
Mindent mutat, visszatérés oda,
A gyökerekhez, rendezni születtünk.

A színpad áll, örökkön változik,
Szereplők mi vagyunk, marionett bábok,
Mozgásunk mesterkélt, független,
Látni az egységet, itt is ott is, van!



Visszatérés!

Száz meg száz kérdés fortyog bennem,
Már tudom, mindent érteni fogok,
Szeretettel fűtött belső érzelemmel.
Beszélgetek veletek, rovom köreimet,
Közben éberen figyelek, ne essünk-keljünk,
Pedig tudjuk, változás csak így következik.

A létezés nem azt jelenti, tapsolunk,
Nem erre vágyik a mindenható, szeretettel
Van minden tettünk iránt, látja lelkünk.
Mindent, amit eddig elfogadtam, előzöm,
Már a múltba vész, átléptem kedvemre,
Nem bántok senkit, semmit, így az egész.

Már érzem, három az egész, indulok,
Ott is itt is vagyok, úton, közben, egyszerre,
Látom, de értelmezni még nagyon nehéz.
Segíts nekem fogható mindenem,
Beszélj hozzám, ölelj, szeress, ne csak
Engem, itt vagyok már veled, Istenem!




Újévre!

Legyen már minden a múlté,
Mi az évben zajlott, velünk,
Nincs kesergés, most élj,
Mert a ma hozza a holnapot,
És nekünk kell a holnap biztonsága,
Holnap rám mosolyogsz én rád,
Nincs szükségem másra!



Újat!

Újévet kezdeni, ameddig tart,
Alkotni maradandót, szépíteni,
A meglévőt, minden percben, órában,
Hozzátenni, naponta, havonta, eleget.

Majd jön a következő, sorban a
Többi, meddig, mindig visszanézni,
A látványt elégedetten szemlélni, látni,
Életet építeni, kell itt a kurázsi.

Mert lehet sírni-nevetni, boldogan,
Hóban, fagyban, sárban, fényben mosolyogni,
Nappal s éjjel álmodni a jövőt,
Olyat, amely tiéd, enyém, mindannyiunké.


Ember- Állat!

Ünnepel az állatember, a szemében
Bujkál a vigyor, az adrenalin tetőzött,
Veti, a petárdát hátha kikel holnap.
A feszültség növelhető, végtelenségig,
Kiégett zombik dülöngélnek, halomra.

Atlantisz árnyai fenyegetnek,
Az okosok pénzzel tömve, ugrásra
Készen várnak, lelkeket adnak-vesznek.
Taszítani készülnek a teremtőt,
Trónra vágynak, tüzes izzóra.

Félre kell állnom, tombolja ki magát,
Ítéletet alkotni nem szabad, önmagát
Ítéli, ki nem szeret, csak gonoszt.
Türelem már virrad, hajnali fények
Pislákolva élednek, kezdődik itt más!

Idegenek!

Megvalósítjuk az idén ezt a „projektet”, termelésünk „volumene” eléri már most a tavalyit, azok, akik ilyet írnak és mondanak, elfelejtették honnan jöttek, de legfőképpen azt, hogy hová tartanak.
Csak kiragadott példákat említettem, az újságokban és egyéb helyeken még cifrábbakat hallhatunk és egyáltalán nem biztos, hogy értjük, talán ők sem.
Egy nemzet műveltségét nem emelik a nyelvben erőszakkal betuszkolt jövevényszavak, sőt, rombolják az ősök alkotta nemzeti egyediséget, mert mint ilyen gyöngyszem a forgatagban.
Őrizzük meg ősi nyelvünket, űzzük el az idegen szavakat, tegyük meg!

Oda –vissza!

Körforgás, melyet érteni kell,
Érzelemmel érteni van mit.
Lemegyek a barlang mélységes, mélyébe,
Már itt az idő, jövök fölfelé,
Felhők fölött járok, tudom,
Mit csinálok, végtelen forgatag vár.

Vár a holnap, új feladat, visszaköszön,
Mit vállaltam megteszem, ha kell
Zokogva, örömmel, mert ad valamit,
Nem csak nekem, vihar vezess.
Ha kell áll, majd szélsebesen indul,
A létforgatag visz-visz, mindenhová.

 Sors-terv!

Oka volt, hogy ide születtem,
Önmagam tervezte nyomós ok.
Itt van most az bármily nehéznek
Tűnő feladat, amit meg kell tennem,
Minden ok-okozat termése, ez most.

Ha külhonba távoznék, magasabb
Juttatásért, menekülnék, mert ez egy
Élhetetlen haza, mindent és mindenkit
Leszólnék, hibáztatnék, nagyot tévednék.
Hibát halmoznék, önmagam nem vizsgálnám.

Ha megfutamodnék, majd valamikor a
Vállalásaim jelentkeznének, tessék.
A feladat most ide szólít, kell,
Tudnom ezt is, itt van rám szükség.
Építem magam, segítek, ott ahol tudok.

 

Nekünk is kell!

Ez félre sikerült, az élet adta feladat,
Most iszom, ameddig bírom, bánatom fojtom,
Eszem, dorbézolok, kurtizánok velem
Vígan vannak, végre fejni való tehénre
Akadtunk, mámor elszáll, fejem gyenge.

Zivatarként elered a könny, zokogás,
Néma egyedüllét hangosan viszonozza,
A férfi is tud sírni, bár sokszor titkolja,
Felszakad a fojtott fájdalom, jön-jön,
Tisztul a lélek, csendes a tett, bocsánat!

Veronika!

Kis királynőm, kiscsibém,
E nap rólad szól, madár énekkel,
Tiszta csengőszó hallik, hív.
Tegnap még gyermek, ma édesanya
Vagy, a világ javára élsz, éltetsz.

Anyajogon vezesd világodat,
Észrevétlenül, érezni fogja mindenki,
Fogd családod kezét, szeretettel.
Csodák ott születnek ahol a lélek
Makulátlan, szeretve irányít s vezet!

 

Gén-információ!


Minden, ami a testünket képezi, sejtszintű információ.
A teremtés csodálatosan megalkotott mindent évmilliókkal ezelőtt, egyensúlyban működött mindaddig, amíg nem tagadtuk meg a teremtőt, azóta szabad akaratunkból hordozzuk az ősök negatív információit.
Meggyőződésem, hogy eljött az ideje ennek feloldására, elfogadom és alávetem magamat Isten tőrvényeinek, elfogadom a fizikai valóságon kivűli szellemi törvényeket, minden gondolatomat és tettemet a szeretet irányítja.
Megszüntetem az ősök által közvetített negatív információkat, betegségekre és egyéb nem kívánatos lelki tartalomra vonatkozó kötődéseimet.
Így az utódaim már nem cipelik tovább a terheket, szabad akaratukkal teremtik meg a lelki és fizikai egyensúlyt önmaguknak!

 

Annyi?!

Nem aggódom, van, mi kell,
Munkám ellátom, jó kedvel, dolgozom.
Amire szükségem van, mind megkapom,
Egészségem stabil, jelzi a telt időt,
Vannak vágyaim, már teremtés alatt.

Törekszem a mérlegen, egyensúlyban,
Világom változik, igyekszem haladni,
Súlyokat cipelek, de mondták elbírom.
Hiszem, viszem, egyre könnyebben,
Még nem lebegek, tudom, már mit teszek.

Ha szükséges a segítséget kérem, érzem,
Szellemi hátszél van, de nem lököd,
Az út göröngyös, így jó, talp alá-való.
Átalakul a természet, vele én, hív,
Most annyi volt, majd a van-ból lesz!

 

Viselet!

Vállalt máz, hüvely, textil nélküli
Ruházat, ez hús-vér test itt van.
Ifjak szárnyalnak, lassan jár a tik-tak,
Nehéz nincs, csak kellő merész.
A szív kérdez, elnyomja a külső érzet,
Nem kívánja a magyarázatot, lép tovább.

Néha sír titokban, ez csak a látszat,
Múló, igaz sem volt történet, másé,
Betoppan a hatodik római, nem kiált,
Halkan itt-ott bököd, ez is te vagy.
A látszat illúzió, vagy valóság, kérdés,
Tagadni lehet, de minek, ez is te vagy!


Ár-apály…

Hullámzok a lét háborgó tengere,
Koptatja a legkeményebb gyémánt-ólmokat,
A kapkodás elfárad, terjeszkedik a türelem.
Ezüsteső ömlik, benne fürdik az arany,
Csillog a fény, zakatolva rohan a már semmi.

Tágul-összehúzódik, az idő végtelenül,
Tik-tak, előre, vissza, előre, vissza, oda,
Olvad-dermed, hiszi minden maradandó,
Látja, tévedett, bódult tiszta anyag,
Életkristály bezárja, majd öklendezi az életet!
 

 

Álruhában…

Nem tapasztalható tiszta fuvallat,
A levegő szinte édes, hűvös, kedves,
Olyan érzés kerített hatalmában, hogy
Nem a földön vagyunk, hanem álmodom.
A jelenléte nyugtatólag hatott, szinte
Megállt az idő s a levegő, pont, háromkor.

Hellyel kínáltam, szemben ültünk,
Kérdezte véleményem a jelen világról,
Mindent tudni akart, úgy éreztem már
Tudja is, csak hallani akarja tőlem.
Beszélgettünk, úgy véltem ismerjük egymást,
Felállt, búcsúzott, az óra pont hármat ütött.


Szabadon…

Száguld velem a szél, viharon, fényen,
Felhőkön lovagolva, egyenest mindennap
Ma, elfújja, amit kell, visz, ahová kell.
Utazom az ismeretlen felé, mint ismerős,
Nincsenek jelek, melyek út igazak, de van
Akarat tenni, tenni és tenni, de nem mellé.

Elágazik az út, egy madárijesztő mutat,
Irányt, a látszat megszüli a valót, int
Felém, elfogadom, ez segítség tudom.
Megyek, mert tudni szeretném a maradandót,
Mind adom a kapott fényt, minden
Szem mást lát, egy a lényeg, látvány.

 

 
Tegnapi foszlányok…

Emlékek villannak, priccs a pincében,
Fönt ellen-forradalom, lent-imát mormolók,
Nagypapa kérdezi, hól jártál kisfiam?
Lőttem lövöldöztem, volt a válasz.

Alföld északi csücskében, rokonoknál
Vendégeskedtünk, künn a mezőn már
Unalmas, mennyünk már haza, mindjárt,
Nem mindá hanem mott, szóltam.

Télen méteres hófúvások, gyereknek
Öröm, reggeltől napestig játék,
Iskolában szénszünet, nekünk vidámság.
Elszaladt gyerekkori morzsák, emlékek.

Viharos estéken, olvastam magyar
Népmeséket, gyerekeimnek fejből is
Tudtam mesélni, hozzátoldani,
Ma is szeretek játszani, mesét olvasni.

Bio-nanotechnológia!

Igen valóban itt az idő, az áttörést meg kell kezdeni, az érdekek szövevénye nem támogat, nem üzlet az, ami élhetővé fogja tenni a földi életet.
Pedig csak tanulmányozni szükséges a baktériumok, vírusok, sejtek és egyebek működését, a létező teremtés csodáit.
A természet mindenre választ ad, igen ilyen emberek kellenek, akik meglátták, látják az „élő motort” és a közjavára szeretnék alkalmazni.
A szellemi kapcsolat megszületett, megkezdjük az építkezést, figyelj!

 

Torz-tükör?!

Nem a szájízem szerint történt,
Már tudom, ha nem tisztelek, nem is kapok,
Vannak alaptermészeti törvények, nekem,
S másoknak, nem sikerült, magamban
Kutatom, nem hibáztatok másokat.

Naponta kapok újabb leckéket, tükör,
A megoldások bennem vannak, nem torz,
Az ismeretlen befogad, keres, utat, lel,
Benn azt mondja, folytasd, menj tovább,
Igazat nem ad, majd derül, de villámmal.

Nem követelek ajándékot, mert az érdem,
Ha csak én vagyok, már hiányzik a más,
Sérelem ér, nézem a tükröt, mutatja,
Lehull a lepel, zavaros lé ott tisztul,
Én vagyok az igaz? Már hiányzik az!

Tudja, valaki mióta cipelem a kérdést,
Újabb-újabb csapdát állítok, magamnak,
Választok, mit látnom, éreznem kell, itt,
Még a szeretet magas, a túl oldal követel,
A tükör nem torz, csak homályos a látás!

 

 

Kihívás!

 

Folyamatos változások, látszólag állnak,
Eddigi megértés megszakad, követel,
Elfut, továbbáll, majd átérzi akkor.
Indul az új, javul, erősödik az érzés,
Ez a rend, szükséges új értelem, lesz.

Vonzás-taszítás, evolúciós ugrás, fogadni,
A tegnap már múlt, hív a ma, holnapban.
Mindig jön a kérés, szemekben a bizalom,
Körbe állnak a hit, alázat, szeretet,
Önmagába tekintsen a lélek, jön a felelet.

Nincs megállás, tenni és tenni, engedd,
Bizonyít a jövő, mindkét oldalon,
Rádöbbennek erre-arra, itt-ott, fejlődés,
Előre-hátra halad, egyik- másik,
Holnap már mosolyban jelez az igaz!

 

Egyedül maradtam!

 
Elmentél, ennyit engedtél magadnak,
Néha álmomban megjelensz, ott is, itt is,
Teszem a feladatot, közben néha emlék
Ugrik, szemem könnyes, hiányzol nekem.

Sok dolgot tervezek még ideát,
A gyerekek, unokák elfogadják, örülnek,
Segítek, ahol tudok, ahol lehet,
Szeretetet adok-kapok, egyedül nem vagyok.

Messze mentél, mégis velem maradtál,
Érzem illatod, hallom hangod,
Tapintom selymes bőröd, meleg kezed,
Mosolyognak szemeid, szeretlek téged.

Vészterhes idők…

Nagy a sokadalom, tülekedés,
Itt-ott egyaránt, vágyak hívnak,
Kovácstűzben edződik a vas,
Érezhető teendők sokasodnak, változás.

Sugallat keresi a masszát, forr,
A létleves fortyog, egyedek sürgölődnek,
Meggyorsult oldás, végtelen csomó,
Késztetés a másra, bizsereg a tetterő.

Körforgás rohanva pörög, nincs ugrás,
Beszippant, ölel, ölelve tanít, fogadd,
Nyisd meg csatornáidat, tárd szét kezeid,
Gondolkozz honnan jöttél, merre haladsz!

Élet!

Így télvíz idején néha jólesik érezni a tavasz, nyár, ősz ízeit, kiolvasztott málna szétomlott a nyelvemen.
Házi önmagától elaludt tejből ízleltem, a fű, napfény, ásványi anyagok, incselkedtek velem, vitamint földi-égi mannát kaptam.
Mindenből jut számunkra, ha becsülettel dolgozunk, és nem eladni akarunk, adni kell és kapunk mást helyette, így mindenünk meglesz.
Fel a fejjel, ez nem utópia, a valóság megfogant, érik belül, egyre többen értik meg azt,” mindenből annyi legyen, amennyire szükségünk van”!

Értelmetlenül…

Csapódnak ide-oda, keresztbe-kasul,
Értelmet keresni értelmetlenül, jó érzés,
Próbálgatni a zárt osztályt, nem kihívás,
Jönnek-mennek, hitlerek, napóleonok,
Kóvályognak, keresik, hól a valóság.

Ténferegnek a gondolat foszlányok,
Döbbenet, nem tudjuk mi az igaz,
Halványan mereng, mint a hajnali másnap,
Álom vagy valóság, sok volt a drog?
De nem, nem ismerős, csak hajnali részegség?

Bódult gondolatok, nincs alapja,
Próbálgat az értelem, elképzel, játszik,
Lehasal, figyel, mérget iszik, mérges,
Őrült módon hahotázik, kigúvadt szemekkel,
Ki mondja meg a valót, dermedt fénytelen nap.

Egy nap!

Álmosan nyújtózkodik a nap,
Sistereg, dobálóznak kitörései,
Lenéz gyermekeire, elégetten csettint,
A jó reggel elfut, észre sem venni,
A jó nap halad, kinek-hogy, nézőpont.

Sűrű, fésült, színes fizimiskák jönnek,
Földi kavalkád sorjázik, szépek, üdék,
Csillog szemükben a jóság, tapossák a látszatot,
Az est nem sötéttel jön, csak úgy toppan,
Szeretett lelkek álmosan összebújnak, ölelkeznek éjjel.

Éjszakai gondolatok, tükrök, mutatnak,
Ütközik minden, utat kutatnak ott,
Itt újnapra ébred a lét, romból- épít,
A malom bedarál, jön az új liszt fehér,
Megint más, következik, nyújtózik a nap!

 

 Repülök…

Igen, de fájnak szárnyaim, sajog
Minden porcikám idő előtt, fáradt,
Az elixírt keresem, talán mindannyian,
Kérek vezetést, kapcsolatot, részleges igen,
Várok, tovább, bizalmasan hozom, ami volt,
Indul a mag, többedmagával, szóródik,
A létben lebegek, újra repülök, rendben!

Csak gondolatok!

Sokakat, mint másokat engem is foglalkoztatnak sorsunk ilyetén való alakulásának miértjei.
Valamilyen okának kell lenni, hogy sok-sok ezredéveken keresztül mérhetetlen fájdalom, szenvedés, gyűlölet, irigység, betegség jutott az emberek közel száz-százalékának.
Valahol talán réges-régen történt valami, az anyaközpontú közösségek megszűntek, miért, nem tudjuk, átvette helyét az apa irányított családi, törzsi közösség.
Ekkor eltűnt a megértés, természettel együttélés, helyét az erőszak, férfi virtus, elvenni a javakat, területet, az utódokat, férfiakat megölni, a nőket megerőszakolni, a legyőzötteket rabszolga sorba taszítani.
Ahogy haladunk az időben, megérkezünk az ipari forradalmak idejére, abban az időben megerősödött a tőke, üzlet lett a fegyvergyártás, gyógyszervegyészet, napjainkig újra rabszolga sorba süllyedtek a tömegek, ma egyre mélyebben, haladunk a semmi felé.
Az emberek önmagukat fertőzték meg, belevésődött sejtszinten minden történelmi negatívum, a lélek hiába makulátlanul jön újra és újra vissza, a testben ott az információ és vagy elfogadja vagy nem, nagyok a késztetések, családi, közösségi szinten, megélhetési és egyéb elvárások.
Egyre jobban változik a föld, univerzum, vele minden, erősödnek a lelkek, energiák, érezhető azsteni sugallat, akarat, hiszem.
A megoldás csak a Szeretet, egymás szemébe nézni és átölelni, segíteni egymáson, amit most papír vetettem nem ítélet, nem vélemény, csak gondolatok, nekem meggyőződésem!

Tanulni!

 
Tanulni egy életen keresztül kell, a semmitmondót és a jót is a mai világ szigorúan megfizetteti.
Csak azt érdemes tanulni, amit szeretünk, és ki tudunk benne bontakozni, mindig gyakorolva egyre mesteribb módon, alázattal végezve.
Az emberek gyógyítása nem az orvosok és nem a természetgyógyászok feladata, kizárólag Istené, az előbbiek átadhatják azt a tudást, energiát, amit Istentől kaptak.
Érdekes esetek figyelhetőek meg az utóbbi időkben, sokan úgy gondolják, ha lehet, pár nap alatt megtanulnám a leckét, s ne kerüljön semmibe és egy elismert diplomát is kérnék.
Ez nem működik semmilyen szinten, a tudáshoz rengeteg tanulás szükséges, és folyamatos gyakorlás, fejlesztés, becsületes, alázatos, munka, a siker így fog jelentkezni.
 

Repülj Hanna!

Teljesítettem a vállalt feladatot,
Szívszorító volt, amit itt láttam,
És csodálatos, amit lelkem veletek
E-kistestben megélt, tapasztalt.

Kedves szeretteim, ne adjátok fel,
Szerelemmel szeressétek egymást, tovább,
Meglelitek a gyümölcsöt, ami már érik,
Készül, majd emeljétek egymást magasba.

Végső cél!

 
Támadnak a vírusok, baktériumok, járványszerűen döntenek egyedeket, kinek erősebb az immunrendszere, kinek gyengébb, a szerint viseli.
Némelyek azt mondják betegségek nincsenek, akkor az influenza, nátha micsoda?
Talán egy válasz valamire, vagy a szervezet erősítése, vagy talán az ősök hordozott elváltozásainak legyőzése?
Kérdések kérdései, keressük a választ, rengeteg műanyag, fém protéziseket viselnek az emberek, és egyre többre van szükség.
Megoldás a környezetszennyezések, a föld ásványi anyag és egyéb készletei kibányászásának azonnali beszüntetése.
Tartósítószer mentes élelmiszerek, csak tisztán, ahogy a természet adja, újra meg tanulni mezítláb járni, amikor lehet, egyensúly elérése testünkben, lelkünkben, környezetünkkel, a mindenséggel, ez a végső cél, meggyőződésem!

 

Kavargó értelem!

Kéjes vigyor ül orcáján,
Te nem tudod, ki vagyok én,
Tiszta pillanatban egy vagyok
A sokk közül, ha belső hang
Szólal, én vagyok a tükör.

Amit nem kívánsz megjelent,
Ne bánts, ne ítélj, légy a türelem,
Dolgozd, ki magadból mit nem kérsz,
Ne engedd a gonoszt bántani,
Mert célja az, jelei a válladon.

Mosolyban oldódik a méreg,
Cikázva kapkod, hagyja mindenki,
Nemtörődöm kérdés, nincs válasz,
Feloldódott, mint egy rossz álom,
Eltűnik, révedten bámulja a semmit, semmiben!


Céltalan vihar!

Száguld a tiszteletlen, emberről-emberre,
Tipor mindent, mindenkit, törli lábát,
Társába, ahol éri potyogtatja a magot.
Nem tudja, majd ezerszer megbánja, a született
Démon a lelkét is kívánja, s miszlikre szaggatja.

A nyugalom-szeretet szigetek már készülnek,
Dolgoznak a védelem bástyáinak ormain.
Megvédik társaikat belül, kik künn maradnak,
Őrült rohanásban egymásra zuhannak, egyedül vesznek,
Holnap csak az kérjen, ki tiszteli társát, mint önmagát!

Vezess!

Oldódik a teher, mentesül a test,
Jobb és jobb állapot, érződik belül-kívül.
Valami elment, levették, levetted te,
Kértelek, mutasd az utat, vezess.
Itt-ott még tántorog, néha, egyre,
Ritkábban, egyenesedik a göcsört,
Mert kell, hogy tudjam milyen volt.

Egyszerűnek tűnő recept, de nem, idő, múlt,
Nem mérhető, megfogalmazás még várat.
Most már hívlak, téged is barátom,
Jer, velem, tágul az érzelem, egyensúly,
Összeköt bennünket az egy, ő hírnök.
Kapcsolatteremtés újra, eljött az idő, vár,
Benső mosoly, nem látszik, ez a csoda!

Ártatlan lélek!

 
Tiszta vagy még kamasz leányka,
Gyűrűztek feléd a jelen fizikai lét
Megannyi szennyei, de nyílott
Az ajtó, bementetek, minden.

Tedd a lépéseket, csak a tisztát
Fogadd, rázd le mások mindentudó
Véleményét, választott utad a forrás,
Fürödj, lubickolj, szeress, add önmagad.

 

Lét-küzdelem!

Egyre nehezebb e”ruhát” viselni,
Támad az ellen, modern műszerek közt
Kotrogat, s nincs ellenszer, üvölt a félelem.
Éjszakai csillagok között botorkálok,
Nem lelem a mankót, kérem, keresem, nincs?
Fel nem adom, pihenve újra kutatom.

Fázósan, bilincsek, béklyók között lépek,
Tekintetem keresi a választ, mindhiába,
Száguld a légvonat, viszi az értelmet,
Nem sokat ér, mert hiányzik az érzelem.
A válasz nekem itt most kell, erős a késztetés,
Örült életenergiák lüktetnek, dübörög a megoldás.

 

Morzsák!

Feladat van itt társaim,
Nem kevés, nincs kor-. nem kötelem,
Itt előjönnek előző létciklusok hangjai,
Ott később bújik ki, ha találkozunk
Erősödik mindkettő, érdemes cserélni,
Gondolatokat, meggyőződéseket, érzem.

Egymásért, egymásnak, születtünk,
Mindent ki kell adnunk, emlékeink
Krónikáit nyissuk ki, érdemes ma,
A jövőnk egyhelyben jár, benne még,
Titkolni érdemtelen, nincs miért,
Tudjuk meg kik vagyunk mi, szembe nézve!

 Az Anya!

Segíts Anya, megyek leányom-fiam, és az Anya mindenhol ott van, óv, ápol, melegséget nyújt, összetart.
Kikényszerítették otthonából, karrier, megélhetés, férfi mintájú törtetés, szoknyából nadrág, ma így épül a pokol.
Minden szinten vissza az Anyának járó jogart, követelem, és akkor rend lesz mindenütt!

 Optimális idill!

 

Szombat délután, ha lehet, ledőlünk,
Sunyunk, ejtőzünk, elbúcsúztatjuk a hetet,
Aranyozott hetünk van, itt az unoka,
Hét-hónapos kis-öreg, ujja köré csavar,
Akit akar, mindenkit lehet.

Nagy csend honol, kézen lépkedem,
Két oldalt anya-nagyanyó, középen
Harmadik György, halkan lóbőrt húznak.
Édeni kép, az élet sava-borsa, maga,
Nincs mit mondani, alvó, élő kép színe java.

Kacag a jövő, anya orrával birizgálja
Pici pociját, önfeledt, felszabadult
Kacagás, ez kell élete hosszú nyíló
Virágán, ezért is érdemes a létben
Ilyenkor jelen lenni, neked, nekem!

Hullámzó napok!

Nehéz észrevenni, elbújik szerényen,
Pedig minden nap születik ici-pici csoda,
Várjuk a gyökerest, lassan jön, araszol,
Figyeljük csak a hitünket, mit látunk,
Érzünk, így jönnek a mi változásaink.

Figyeld a gyümölcsöt, fokozatosan érik,
Éretlen rombol, éretten hív, csalogat,
Nincs azonnal, érni, nőni és nőni kell,
Levonni a tegnapot, már jobbat a mában, tenni,
Értékelni a fenn-lenn állapotát, szívvel.

Teremteni odaát letisztult lélekkel, könnyű,
Ideát elmozdítani a sziklát nagyon nehéz,
Meglehet tenni, de látni kell a ködben,
Nincs eszköz, minden adott itt ugyan-úgy,
Hoztuk magunkkal, már talán tudjuk?!

Még itt!

Lassan, gyorsan pereg, meg nem áll,
Valami megfoghatatlan vágyik vissza,
Sokszor gondolom, ezt mind én akartam,
Hihetetlen igaz, rakódik az elmúlt.
Fehér szennyes ládákba, ezt mind én
Gyűjtöttem, fokozatosan mosni kell,
Mert már lassan nincs mit felölteni.

Jól esik csendesen lépdelni mezei
Virágok között, beszélgetni velük.
A benső hanggal, halkan mégis
Üvöltve, elmondani, amit talán nem
Lehet, csak ott, könnyekkel küszködve.
Kitettem a táblát, a szemetes megtelt,
„Ágnes asszony” fogjunk neki, itt az idő!

 

Igazság?!

Mindenki hiszi, nála ott van,
Tát meggyőződés is járul hozzá,
Pedig itt is, ott is, itt azért
Mert bizalomra épült, kevés.
Ott, azért mert a múlt homályos,
Hordozza a feledést, kevés.

Mennek tovább, valahol lehull,
Mázsás teher, vinni fogja tovább,
Máshol tudják, hogyan tovább.
Már mindkét oldalon létezik,
Itt is, ott is, meglelték valóban?
Aki nem tudja, keresi, ahol nem ott van!

Kölcsönhatás!

Folyik az életvíz, miért nekem,
Kizárt dolog, én nem akartam ide születni.
Súlyt engem minden, az ördög játszik
Velem, ki lehet az ördög, kíváncsi vagyok.
Tartoznak nekem, én is tartozom, hiba,
A kiegyenlítődés megindul, látszólag végtelen.

A hatalom, amely rosszul sáfárkodik,
Heréi a saját zsebüket tömködik, elvész,
Összeomlik, polgárait adónak tekinti.
A múlt tükör a jelenben, nézz bele most,
Frakkot visel, makulátlan, látszat, mosolyog.
Ne ijedj, mert önmagadat látod, az ördög!

Hírnök…

Tavasz előestéjén, hajnali
Rigófütty szűrődött be az ablakon,
Itt a tavasz, itt a tavasz, dalolta.
Ő már tudja, jöhet hó, eső, szél,
A kikelet megérkezett, kismadár tudja.

Ilyen énekszóra ébredni, lélekmelegítő,
Acélosan pattan a test, készül a napra,
Az áldott napra, madár áldásával kezdi.
A szeretet fuvallata betölti a világot,
Készüljetek, a boldogság mindenkit megtalál.

Aktuális semmi…

Gyorsuló léptek, kérdések halmaza,
Nem mondhatom ki, mert csak ő tudja,
Zagyva beszéd, mindenben hiszek, becsapnak.
Nem rosszindulat, csak zavar, lemerült,
Tehet róla, felmentés nincs, láttalak.

Te voltál, reped a páncél, nehéz viselet,
Azt is tagadom, illúzió volt, fátyol,
Össze-vissza gurul, bolondok garasa.
Érdekes, nem a bolond keresi, fordított,
Aktuális helyzet, az utcáról, a máról.

 

Csak úgy…

Csapong ide-oda, gondolat kavalkád,
Elgondolkodtat az álom és valóság.
Ütközik a kettő, nem csak a vágyak,
Irányított, óhajtott képek, tisztán,
Itt az idő tudni mit szeretnénk, lágyan.

Másnap térdig taposom a posványt,
Ki merte tenni ezt velem, visszaforog a film,
Félre vitt értelem, néha gondol az érzelem.
Várom a mást, figyelek, jön, ír a kéz,
Csak úgy nincs benn értelem, így a jó!

 

Lépj be!

Döntöttél, indulsz egy másik úton,
Rosszak a tapasztalataid, kiforgattak,
Segítség nem jött, már feladni készülsz.
Átléptél egy küszöböt, most hidd
A jót, lásd a sikert, itt vagyunk ketten.

Igen ketten, látszólag, kérünk segítséget,
Hittel, alázattal, türelemmel és kapunk,
„Valóban lebeg a testem, mintha valami
Elment, bizsereg, látom a testem
Kívülről, csodálatos színeket látok”.

Itt a láncszem te vagy, hittel kérj,
Mindent megkapsz, a múltat felejtsd.
Ma vagyunk együtt és mindig itt van
Valaki, holnap is, szíved érzi, tudja,
Tárd ki az ajtót és ölelj, ölelj!

Hétvégi hétköznapok!

Lépten, nyomon az orcák tükrözik,
Fáradt tekintetek, szemük fénytelen,
Szomorkásak, nem értik a miértet, most.
Felszínes blabla beszédek pattognak,
Értelmetlen, fogadatlan prókátorok terelik
A nyájat, féktelen rabszolga sorba az egyedeket.

Nem látni, hogy változna valami,
Egyre mélyebb-mélyebb szemekben a vágy.
Kérnek segítséget, mert nem romlottak ők,
Itt az idő a fátyol alatt tenni, értük,
Érdemes, megérett, összekötni, amit kell,
A rostán hullik a finom, marad az ócska szemét!



Zaklatott éjszaka!

Nincs alvás, félelem honol, pihenés helyett,
Leírhatatlan érzés, mi lesz most velem,
Korai történések, sorolt előzmények nélkül.
Olyan, mint festőnek az önarckép, tükör nélküli,
Igaz gondolatok mennek vissza, keresik.

Nincs sok kutatás, a múltban fagyott tettek,
Most indul a változtatás, nincs haladék,
Sokan várják az eredményt, mindenki kéri.
Elporladt félelem, a társ jelenléte nyugtat,
Tudom mit eddig nem, virrad nekünk a kikelet.

Örök téma!

Megunni nem lehet, ő az unoka,
Nyílik az értelme, figyel mindenre,
Nem szabad félvállról venni, mert tudja.
Tudja, mekkora szeretetet kap, ha netán
Van tesó, szigorúan egyformán kell
Szeretni, nincs különbség, szülő, ha azt
Teszi, nem szülő, csak nemző, nevelő.

Alszik, alszanak, gyerek és a többiek,
Ott vannak csendesen, nem hivalkodóan,
Terpeszkedve az életükben, fontosan.
Minden tettünk, gondolatunk legyen
Pozitív építőjellegű,, akkor is ha
Egyik életünk értelme, jobb vagy kevésbé,
Tudjátok, szülők ma építetek holnapot!

Cipelt teher!

Nyomja vállunkat ősidők óta, kiért?
Cipeljük, visszük ma is, nem tudjuk miért?
Dicső harcosok, hősök, támadtak, védekeztek.
Meghaltak hamis eszmékért, az utókor
Dicshimnusza mit sem ér, önmaga igazolásáért
Teszi, a hős keserű az övéi nélkül.

Nem egymás legyőzése kell, de segíteni
A társakat, teremteni élhetőt itt most,
Nincs dicsőség, van egészséges tenni akarás,
Ha akadozik, ott vagyok melletted és fordítva,
Nem megszakadni, emelni a nívót javára
Mindenkinek, nem valami ellenében, érte.

Szedelőzködjünk, itt a feladat, van,
Nincs fásultság, eltűnt, érdek az egy,
Minden megyünk, kiváltságok nélkül, már,
Bizonyítani csak önmagunknak fogunk,
A gyermekeink igazolnak, múltat, jelent,
Jövőnk vár, indulunk, itt megállni, kár.
 

Hamupipőke…

Hagyományos mese a javából,
Látványos, természetes környezet,
Az élet adta ismerős téma,
Emberi történet a törtetésről.

A jó elnyeri jutalmát, a gonosz is,
Gyerek, felnőtt könnyez, pityereg,
Játszik és mesél, mert amíg e-kettőt
Tudja, addig ember az ember.



Folyékony indulat!

Meccsre azért megyünk, hogy szórakozzunk,
Legalább a zöm, egy rész pedig enni, sörözni,
Ki-be, ki-be, tiporva mindenen keresztül,
Mindenhol emberek, a menekülő útvonalon is.
A lélegzetvétel is a pénzről mesél, itt
És másutt, érces medve dörmög, eladták,
Hibás a hiba, jelentéktelen, cirkusz a népnek.

 

Vonagló sejtések!

Kérdések önmagamhoz, hangtalan szó,
Futnak a gondolatok, megtervezett történet,
Értelmesnek mondott egyedek kudarca a ma.
Folyik a semmi, takarja a lényegest,
Várjuk némán talán az elmozdulást,
Valaki már takarítson, és mi nézzük, mereven.

Életek munkája úszik a szennyes áradattal,
Szétmállott virtuális forrás, süllyed-süllyed,
Mindent visz, széthajtott emberi szervezetek,
Vonszolják a roncsot, már közel a dögtemető.
Föl áll és újra neki lódul, réveteg tekintettel,
Állj meg, lassíts, szívd a tiszta levegőt.

Körbe tekintenek némelyek, nincs itt, mit,
Átmenteni, roncsok közt ennek a helye,
Újra kell ugart irtani, szántani, vetni,
És boldogan aratni, mert az a miénk.
Kapaszkodjunk, fogjuk egymást, szemből,
Értjük szavak nélkül is a mosolyt, minden.

 

„Feltámadás”

Baktatva, mind nehezebben ballag a lét,
Nem tavaszi fáradtság tolakszik, más,
Tiszta forrásszemek beszélnek, elmenni,
Letisztulatlan sorsok, félbehagyott feladatok.
Elfáradtam, ott jobb, tudom, újra kell,
Ott az idő relatív, újra itt a pillanat,
Kezdődik, előröl, nem oldotta meg senki.

Kérlek, nem adjuk föl, mi megyünk tovább,
Még nem égett ki a szeretet, önzetlen szeretet,
Nincs, mire várjunk, kérj, kérek, kérünk,
Önmagunknak, mindannyiunknak, ha van nekem,
Neked is részes, jut, zsarátnok mindenkinek.
Szeretlek te ismeretlen ismerős, utunk egy,
Most feladat van, hidd, lesz itt feltámadás!

Kárpátok…

Hajdan jöttünk, ott is,
Hol a szőke Tiszánk születik,
Nyugat érces politikája félte
A magyart, eltiporta országunk.

Ma ott éheznek, fáznak, félnek,
Nem tudják mi lesz holnap, kérnek,
Kérünk Magyarok Istene, segíts,
Mert most kétrét görnyedünk, de eljő az idő!

Kiegyenesedünk, akkor félhetsz nyugat,
Felemeljük és védjük az eltiport nemzeteket,
Tömhetitek fegyvereiteket, pénzeteket,
A virtuális semmibe, Hunok ősi földje újra virul!





Paradoxon!

Nincs időm, futok, megyek,
Intézkedek, még ezt, azt is teszem,
Nem elég a nap, megtoldom még,
Éjjel átgondolom, alvás helyett.

Mindenem drága, boldogságot is
Megveszem, egészségem megfizetem,
Lótok, szaladok tovább, elestem,
Hol vagyok, nincs testem, csak ennyi volt?!



Választott világ!

Ki tette ezt, én, te, mi, azt kiáltja
Mind, nem, nincs mit keresni, minden,
Megáll a szél, megnyugszik az ég,
Tisztulás, engedd át magadon, megéri.

Levetjük a múltat, új köntös kell,
A régi minden eresztékében recseg, menni
Kell, mert ránk szakad, lebontani sem szabad,
Szőjük hát, az idő halad, előttünk szalad.

Van velünk józan gondolat, holnap
Cselekvés, egyívásúak, töltsük a poharat,
Koccintunk véle, egymásra, jövőre,
Neveljük ma, amit akarunk holnapra.

Nem sürget senki-semmi, mi magunkat,
Emelkedjünk ki e-posványból, dézsából
Zuhany, hideg, de józanít, kell nekünk,
Tudjuk hát, mely gondolat érik kristállyá.


Képzelet szekerén!

Felültem rá, tele elvárásokkal,
Vitt mindig magasabbra, elérhetőre,
Írom, azt mit szeretnék, elárasztja
Bensőm az elképzelt gondolat,
Sugallat hív, bátran vetítsd,
Mind a tiéd, ha nem várod, holnap.

Írd tovább, halkan szól belül, nekem,
Jó, amit elképzelsz, a gondolat leszállt,
Vedd kezedbe a munkát, tiéd az eredmény.
Lépd át a küszöböt, ott láss csodát,
Hol legkevésbé várják, idd a képzelet italát,
Színlelt mámor hozza, az igazak boldogságát.

Légy résen!

Ne odázd, ma még tudsz változtatni az
Elmúlton, nincs fontosabb most te
Magad, keményen hidd a holnapot,
Vezér vagy belül, állj szóba a jóval,
Szeretteid állnak melletted, szeretet van veled.

Megmozdult szikla, porlad, omlik,
Finom szemcse lesz, újra indul a homokóra,
Amit teremtettél zúzd porrá te magad,
Már tudod ki vagy, csak tedd meg,
Itt a helyed, itt számítunk rád, együtt.

Fut-rohan!

Szalad a hét, itt a következő, jön,
Monoton menetel, hétmérföldes csizmában,
Kutatom, keresem, még nem lelem, bújik.
De nem adom, a gonosz nem tudja,
Féli a jót, remeg, illan, már érint.

Velem van, vezet, nem minden kánaán,
Erő szükséges, homályban meglátni,
Behívni, hellyel kínálni, szeretettel éltetni.
Nincs előjog, egy szeretet van, végtelen,
Egyformán kap, ki kér, megérik, lassul.

 

Üde idill!

A minap jártomban, keltemben,
Egy pici üzlet előtt haladtam,
Valamiért már régtől szívem csücske-e hely,
Itt kézzel alkotnak, nagy szeretettel.
Markáns, ugyanakkor nőies hölgy beszélget,
Köténye festékes, tekintete ragyog,
Kezében a dolog, mutatja átszellemülten,
Igen én készítettem, neked kedvesem.

Két másodperc volt, amíg elhaladtam,
De bevésődött a lét-e világi szándéka,
Van, ki megleli a békét önmagával,
Kezével mosolyogva, örömmel alkot.
Szemében tiszta szeretet, meleget ad,
A hideg anyagnak, többet, életet,
Mely megszólal, mond valamit, tudd,
Tiéd vagyok, ő alkotott neked.

Kocsma-anziksz!
(21. század)

Már nincs füst, szesz. s-egyéb szag,
Van rongyos, lelakott, kortalan szesztestvér,
Már nincs aszott szendvics, nagymálna, fagyi,
Vannak tiszta, beszélgetős munkásemberek,
Már nincs üvöltözés, kékfény, vér,
Van kivetítő, meccs, kulturált drukkerek,
Barátok összejönnek, szalonképesen hazamennek.

Hatalom, ide-oda!

Mindig ültetek a „lovon” felváltva,
Célotok egy volt-van, butítani, elvenni,
Törvényeitek nem a népet szolgálták.
Hízott tokátok, hájatok, a lenézettek
Keserves verejtékén, meghamisítottátok,
Hamisítjátok a múltat, jelent és
Tipornátok a jövőt, kényetek, kedvetekre.

Építettetek Bábelt, bálványokat,
Hatalmas hatalommal irányítottatok,
Vezettek, tömegeket a földi pokolba.
Háborút, vért, kint szítottatok,
Gerjesztetek ma is, hamis prófétáitok
Mindezt tették, teszik a természet
Ellenében, Isten nevében ma is.

Világi, Egyházi hatalmak, vigyázzatok,
Vetkőzik a lét, pőre, új köntöst
Válogat, keresi az elnyomott igazat.
Nincs számvetés, a gonosz teremtett,
A jó lágyan üstökön ragadja, átöleli,
Már nem fog semmit, emlékek illannak,
Feloszlik a köd, ragyog az érzelem, lüktet.

Ramónához!

Jött az ihlet, folyt a tenta,
Érintett enyhe szerelem, érzések,
Kívánkoztak belőled, szemedben
Fátyolos romantika, tiszta hópihék.

Érzéseidet írd ki magadból,
Ne szunnyadjanak poros gondolatok
Között, szüksége van-e világnak a
Te hamvas tiszta romantikus lelkedre.


Egy nap!

Jönnek szeretettel, szeretettel távoznak,
Eszmecsere zajlik a javából, érint
Az angyali energia, téged- s engem, ma,
Szomszéd úr levési az évi kimért falat,
Több mint nyolcvan nyarat tapos,
Még tervez, kivitelez, dolgozik a holnapon.

Mester úr precízen javítja a gépet,
Szünetel a tisztítódob, már indul,
Feneketlen bankbendő nyeli a virtuálist.
A társak nem termelnek, boltban veszik a betevőt,
Araszol a szürkének tűnő, titkot rejtő nap,
Lassan este van, mi hisszük a jobb holnapot.




Ne hidd…

Fogynak a vadon állatai, vészesen,
Csöppnyi ember tapossa a bogarakat,
Szeméttel etetik a háziállatokat,
A tömegek majd megeszik őket.

Eszement evolúció, Homo Sapiens,
Erővel elvenni, megölni, legyőzni a természetet is,
Sokan hiszik ez így volt, van és marad,
Ne hidd, a föld sír, zokog, rázkódva tisztul.

Szemellenző!

Tele van a tudatom a családoddal,
Mindent a gyerekeidnek, mosolyogva.
Igen mert ahol szülők nevelték a gyereket,
Talán megfelelően ott így van.
Kölcsönhatás létezik itt-ott, szeretnek
Jönni, mi menni, oda vissza, végtelen.

A jövő mutatja mit tettünk tegnap,
Az unoka második fok, mindent szabad,
Nekünk, már nem nevelünk, adunk, mintát,
Csak észrevétlen tanítunk és tanulunk, ha
Figyelünk, örökségünk nem a ház, vagyon,
Ragyognak a szemek, boldogok, szeretnek, megérte.

Végtelen gondolatok!

Alászállni a mélységek mélységeibe,
Azonosulni az egésszel, mert részleteiben
Nem áll össze kép, ki mondja meg,
Kérve kérlek, mond meg nekem,
Mindenkinek, tudni szeretném, mi az
Mi rávezet, hol vagy te, megfoghatatlan.

Emelem az értelmet, keresem, nincs,
Lazán elengedek mindent az érzelmeim
Visznek, nem tudom, de érzem jó az
Irány, nem követelhetek, senkitől,
Semmit, elmegyek, rálépek, rossz a vágy,
Te fogd kezemet, csendesen kérek, még.

Hol vagy te, hol van hazám, nekem,
Mi éltet, szenvedéssel, harccal, itt,
Mit vársz tőlem, mit tegyek, még,
Hol van végállomás, talán végtelen,
Honnan jönnek-e gondolatok, kitől?
Hová mennek, hozzád, mikor érkeznek?

A végtelenben van megoldás, hol, mikor?
Ha kell, újra gyalog megyek, mi vezet,
Újra befogadlak, mindig is bennem voltál,
Elvitt az önzés, csak részeket öleltem, eddig,
Kezdek újra látni, sűrű ködszerű homályon át,
Már értem, beszélgetni fontos, nekünk!

Látszat!

 
Mindegy hova bújsz, látlak,
Köpeny melyet viselsz, kilóg,
Ismeretlen lelked árulkodik, rólad,
Menekülsz, de nem érzed a talajt,
Szembejössz önmagaddal, visszalök,
Bumerángot játszik veled, kitakar.

Játszol másokkal, annak súlyát nem érzed,
Nem érted, a világ mely körülvesz miért
Bánt tégedet, miért kapsz pofonokat?
Elodáztál, ellöktél valamit, na, mit?
Önmagadat, mégse, majd, már nem,
A film pereg, hol tévedtem, válasz, nincs.

Magyar Néphadsereg!

 
Szovjet mintájú kalandorok,
Személyi állomány és az állatok?
Sorállomány-tiszt, külön kaszt,
Díszszemle, erő-izom, látszat.

Három-négy, sőt többnapos kenyér,
Leheletvékony májkrémmel futtatva,
Babgulyás, gyümölcsleves, fenséges,
Egymást utánozó tisztek, fintor.

Betölteni azt, amit más létrehozott,
Ma pepita, de ugyan az, más jelképpel,
Letűnt emlékek világa, a múlt levese,
Ágaskodik az elmúlt, morzsa, rozsda.




Be-kivándorlás!

Aki leszületett a földre,
Adott országba, választott
Szülőkhöz, ott feladata van,
Ott szükséges teremtenie életminőséget.

A szülőföldet művelni kell,
Bármennyire nehéz is, embert
Próbáló, itt van a lecke, megoldandó,
Vagy elszegődik más kultúrában, kapcarongynak.

Gazdag nemzetek, a bennszülöttek
Már nem végeznek úgymond alantas
Munkát, a bevándorló képzetlen,
Ha nem kap, tőr, zúz, mindennek ára van.

Félresikerült emberi társadalmak,
Ássák saját sírgödreiket, lassan,
Nem látják a holnapot, csak fogyasztanak,
A kisemmizett gyarmatok, csendben menetelnek!



Győzni!

Töretlen hittel, alázattal, felkészülten,
Külső körülményeket kikapcsolva, erőt
Beosztva, felépített precíz lépésekkel,
Lelki szemeinkkel látva a megvalósulást,
Biztos határozott lépésekkel araszolva,
Győzelemre törni csak így lehet.

Emelt fővel fejet hajtva meghajolni
A jobb előtt, elfogadni a ma eredményét,
Holnap újra harcba indulni, mindaddig
Menetelve menetelni, célért küzdeni,
A csúcsra felérve, mosolyogva a vesztest
Megölelni, győzni igazán csak így lehet.

 

Kiskertem!

 
Kiskertet szeretnék, amelyben valóban
Mosolyog az alma, nevet a szőlő,
Virulnak a virágok, harmatcseppet
Isznak a bogárkák, zenél a tücsök.

Zamatos szamóca, illatos paprika,
Édes a paradicsom és a borsó,
Cseresznye-meggy, télen-nyáron öröm,
Pirosbélű körte nevet, fán, kamrában.

Tavasz- nyár-ősz ízei, szépsége,
Varázsolnak, festenek, szépséget,
Gondos kezek termelnek értéket,
Kis unokák jönnek, élvezik mindezeket.

Keresztelő!

Megtörtént, keresztelő Szent János
Nyomdokain, papnő keresztelte,
Mindössze tíz hónapos múlt, mi
Mögötte van, érdeklődve figyelt,
Mindaddig, míg a víz nem érte,
Akkor eltörött a mécses, pillanatra.

Fiatal Református egyházfi volt ő,
Tiszta tekintettel, szemében szeretettel,
Isten háza takaros, egyszerű léptékű,
Cicomáktól mentes, szerény gyülekezeti
Lelkekkel, igét hirdetve keresztelőn,
Hallgattam tisztelettel, némán, igaz szeretettel.
 

Beszélgetés a darázzsal!

Zümmögi, kérlek, repülj tovább,
Nem bántalak, te sem bánts engem,
Gyorsan siess, mert jön Beni kutyám.
És tudod, ő allergiás rohamot kap
Ha meglát egy ilyen zümmögőt, mint te,
Addig sertepertél, amíg le vadász téged is,
Gondolom, még rá érsz távozni az örök
Vadászmezőkre, ügyes vagy, Isten veled.




Meddig még!

Gördülnek a gondolatok, kérdés,
A válasz, türelem, meddig, végtelen,
Eljutok valameddig, nem elég, tovább,
Senki nem válaszol, vagy mégis?
Elcsendesedtem, ni, csak ki szól hozzám!

Belső hang, az ki a gondolatot hívja,
Igen az és még más, minden együtt,
Kérdezek tőled, választ kapok mindig,
Eddig miért nem tudtam rólad, feledtél,
Újra velem vagy, megyek veled, rendben!




Minta!

Bele akartak égni az eljövendőbe,
Megcsalni, veszekedni, ütni-verni,
Gyermeklélek próbál békíteni,
Ha a látszat béke eljő, boldog a kérő.

Tanulni-tanítani, korán távozni,
Ami zajlott a „színpadon”, azt ne!
Új életek, már mások, a család,
Gyerek-felnőtt, szóból tanul-tanít!

Nehéz elválni-elszakadni, könnyes,
Későn távozni, a közelben maradni,
Ezer szállal kötődni, sokszor ölelni,
A minta többször ragad, szeretet marad.

 

Létező más!

Oldódik, olvad a jég,
Nehezen lazul a test, idő kell,
Nem föladni, menni-menni tovább,
Nincs könnyű út, megoldandó nehéz
Áll gátat, bontani lazán, de benne
Építeni a jövendőt araszolva.

Nincs szó a rosszra-jóra, vár,
Érzi már a benső napsugár, mit
Szeretne ugyanott a vágy, nyílik
Az akarat, segít a szellemvilág neked,
S nekem, ha kérjük, megérett a nász,
Haladj a vízzel, fénnyel, levegővel, ott van.

Benső döntés!

Zajlik a benső cél, érik,
Künn a fogadkozás, hamisan áll,
A világ vajúdik, mi légyen a döntés.
Megszületik lazán a vágy odabenn,
A tekintetben kinn csillan a fény.

Elindult, bent-kint egy végtelen óra,
Lassan, nyikorogva indul, de határozott,
Önmagát olajozza a gondolat és a tett.
Folyik a kristály itt, ott már dermed,
Verejtékkel kicsapódik a megteremtett.

Nézőpontok!
(ütközések)

Ajándék annak, aki megérdemli,
Ha nem érett meg rá, el fogja veszíteni,
Ajándék lónak nem számoljuk a fogát.
Orrolunk arra, aki önzetlenül adott,
Igazoljuk önmagunknak a vélt igazat,
Az időpont nem betartásáért más a felelős.

A pontos időpont túl kemény betartatása,
Pontosság nélkül nem működik semmi,
Alázat szükséges mindkét félnek.
Keménység van együtt az igazzal,
Ne keressük az elválasztót, nem érdemes,
Vegyük észre az összekötőt, érdemes.

 

Földi pokol…

 
Lépten-, nyomon látszik az arcokon,
Szemeken, kiül a kérdés, mi lesz velem,
A fáradt test beszél, még meddig?
Ki állítja ezt meg, talán senki sem, vagy?

Egy dolgozón három másik csüng,
Van, aki nem is akar dolgozni, mások
Összesesnek, megint mások zabálják a fölt,
Koporsóba ugrik a majdnem nyugdíjas.

Roncsok, robot társadalma, menetelnek
A vastelepre, újrahasznosításra, a fájdalmat
Nem akarják klónozni, majd mosolyognak,
Kódolás szerint, roncstemetőben csámcsog a rozsda.

Ténfereg a lélek a lét tengerén,
Már nehezen tudja kezelni a fizikai,
Lelki terheket, elvágyik oda vissza,
Ahonnan jött, lesz újra kezdés itt?

A visszajött ideig-óráig tiszta,
Ne engedd-e beteg társadalom karmaiba,
Nagy felelősség van, mint mindig,
Sarokpont a család, szeressétek egymást.

Átalakulás…

 
Éget mindkét oldalon,
Valami megnyílik, másodpercek,
Talán éjszakai álom, elröppen,
Még feldolgozatlan, valami fáj.

Tompa érzés, viselhető mód,
Tükörkép mindkét oldalon,
Napok teltek, eltűntek, volt?
Igen megtörtént, jelzés holnapra.

A test verejtékkel izzadja ki a gyógyulást,
Más dimenzió, nem, szellemi valóság,
Mély érzések jönnek, nem kételkedem,
Nem elég elindulni, menni-menni kell!


Repülj!

Hunyd be szemeidet, lazíts,
Engedd lelked szabadon száguldani,
Ismerd meg a mindenség éltető erejét,
Szárnyalj szárnyak nélkül, a végtelenbe.

Nincs határ, teremts magadnak jót,
Lazán várj reá, már itt is van, neked,
Boldognak születtél, legyen tiéd,
Repülj, éjjel, s nappal, angyal vigyáz rád.

Még kell!

Kell a szó, hang, még,
Nem érted, pedig látod,
A szem tudja, mondja, adja,
Kevés ki fordítja, érzi a jövőt.

Már készül, öltözet nélkül,
Két tekintet gerjeszt szikrát,
Tudják a lépést, szavak nélkül,
Most öleli a múlt a jelent, s jövőt.

Ne keresd a miértet, láthatáron,
Fordulj szembe, nézz a kút aljába,
Mond, ki mit kell, a másik érti,
Igazol a látható, néma beszéd.

Komor felhők…

Bolondos nyár, hideg-meleg,
Változás rezeg a levegőben,
Nyomott csendes minden, látszat,
Az ember- boly nyüzsög, vánszorog,
Nem találja a mankót, réved,
Ül a földön, fejlődés, tűz-víz,
Eget-földet mardossa, mégis, ül.

Az idő nem látja a mikor eljöttét,
A fogaskerék takarja az eredményt,
Napvilágot látnak okoskodó hipotézisek,
Ez nem az, aminek látszik, fürdik,
Tisztálkodik a föld, gondolatunk segíti.
Egyet akarunk ő és mi, új ami kell,
Együtt, vért verejtékezünk, de a holnap megéri.
 

Mea culpa…


A tévedések benn ülnek a létben,
Mikor tesszük, még nem tudatosul,
Ha már látjuk, érezzük, nehéz viselet,
Bocsánat, ne haragudj, tévedtem,
Ezt nem állt szándékomban tenni.

Igen elfogadják, de most megoldani,
A feladat is az enyém, nem tolakodik
Ki támogatott rontani, magam vagyok,
Szolid megoldások kellenek, semmi harc,
Lágyan szeretettel jön a segítség, hiszem.



Óda a mának!

Villannak gyerekkorom jampec emlékei,
Csőnadrág később marhapásztor nadrág,
Trapéz és a többi, különc forradalmi
Világ, vágytunk a mindig jobbra, itt,
Áhítva a nyugatot, megkaptuk, csőstől.

Visszatekintgetve mindig nagyobb
Homály és homály, rosszabb-rosszabb,
Féltem őket, a gyerekeinket, a jövőt,
Sokszor szakad a fonál, de csúszva-
Mászva csomózom, tennem-tennem kell.

Várják, tudják, nem adom fel, nem
Adhatom fel, az nem én vagyok, leszek,
Kemény gondolatból lágy páncélt készítek,
Kovácsolok, újra felállok és megyek,
Nincs bennem gőg, gyűlölet, de erő, felemelő.

Egyre fojtogat a homály, készül,
Hiába, nem értjük egymás szavát,
Itt már nincs miről beszélni, nekem érdektelen,
Őket nem hagyom, hisznek bennem, itt az idő,
A csepp nem fér a pohárba, most és most.

 

Találkozás…

Pontban akkor itt az idő, menni kell,
Ikerlélek - duálpár, egyre megy, ha rá találsz,
Szavak mit sem érnek, figyeld az érintést,
Megborzong a test s lélek, nem mérlegelnek.

Kellemes a búcsúzás, lesz-e folytatás?
Kettőn áll vagy bukik a mutatvány, most,
Elszaladt-e pár óra, futni utána felesleges,
Szeretettel várlak vissza én, ha te is kéred még.

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Szösszenetek az Életről!Ma!
Tibeti gyógyászat - © 2008 - 2024 - tibetigyogyaszat.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat