Tibeti gyógyászat

A gyógyítás kezdete, története.Tapasztalatok, tanulás és siker. Fiam betegsége miatt indultam el a keleti gyógymódok megismerése,alkalmazása irányában 16 évvel ezelőtt.

 

A 24. óra!

Sokat gondolkodom, azon miért nem kapnak nagyobb teret a régészeti felfedezések, régi kultúrák emlékei.
Valószínűsítem, azért mert így manipulálni lehet az embereket, tömegeket, ha visszatekintünk egy-két évezredet, látszik, hogy valakik mindig belenyúltak a történelembe, ferdítették az érdekeiknek megfelelően, lásd, biblia, valamint a természeti jelenségek félremagyarázása, napfogyatkozások, egyebek.
Közvetett, közvetlen bizonyítékok vannak arra, hogy a földön már többször léteztek fejlett emberi kultúrák, melyek valami oknál fogva majdnem nyomtalanul eltűntek, miért-mi okból?
Vajon gondolkodott-e már valaki azon, ha egy társadalom, emberi közösség megfelelően használja az Isteni adományokat, együtt él a természettel, szeretet a legfőbb motivációja, nem tűnik el, hanem fejlődik, határtalanul.
Ha az adott kultúra elfelejti honnan jött, Isteni szerepeket aggat magára, uralkodni akar mindenen, beleavatkozik a természetbe, elveszti önkontrolját, önös érdekek irányítják, belezuhan saját szennyébe, a föld az élő természet lesöpri önmagáról, és minden kezdődik elölről!
Talán így volt hajdanán, többször, most is ezt akarjuk?!
A választás bennünk, a kezünkben van!


2013.július.25.

Korponay Ferenc

 

 

A titokzatos icai kövek

40 millió évesek? Vagy 100 millió évesek? Mégiscsak igaz az,
hogy több kultúra is létezett a mostani előtt? A mienk a negyedik.
Az előző három el lett törölve a föld színéről, és mindent elölről
kellett kezdenie az emberiségnek. Nekünk eddig még
szerencsénk volt. Legyen is!



Az icai kövek

A dél-amerikai Ica városától nem messze a becslések szerint több
mint 50 ezer, kézfej nagyságú kő került elő, rajtuk
egy sor szinte megmagyarázhatatlan ábrával.
Többek között őslajhárok, dinoszauruszok, állkapocsnélküli
halak láthatók emberekkel együtt ezeken az andezit köveken.
Másokon olyan életjeleneteket fedezhetünk fel, mint a
császármetszés, a vérátömlesztés és a szervműtétek.
További kövek pedig különös csillagászati együttállásokat
örökítenek meg. Vajon mi lehet az Ica kövek titka?
1961-ben a perui Ica tartományban, egészen pontosan Ocucajéban,
egy kősivatagban találták a különleges köveket, melyek a jelek
szerint több millió évesek. Csakhogy olyan életjeleneteket ábrázolnak,
amelyek fejlett emberi művelődésre, kultúrára utalnak. Az itt élő
földművesek kincskeresés közben találtak a vésett kövekre.
A régészeket nem nagyon izgatták a feltárt leletek, az amatőr
műértők és gyűjtők érdeklődését azonban felkeltették. Tudomásom
szerint Dr. Javier Cabrera Darquera orvosnak sikerült a
legnagyobb kollekciót felhalmoznia, több mint 10 ezer példány
gyűjtött össze. Később külön múzeumot hozott létre a kövek
számára és könyvet is írt róluk. A tudomány megmagyarázhatatlan
talányainak sorába azáltal emelkedtek e kövek, hogy némelyikük
például 64 millió évvel ezelőtt élt őshüllőket ábrázol mai emberekkel
együtt. Erre még legyinthetnénk is, mondván, hamisítványok.


Ám ne legyünk elhamarkodottak, mert sok kő arról tanúskodik,
hogy a korábbi földtörténeti korokban, hogyan helyezkedtek el
a kontinensek. Ezen kívül jó pár kő nem mindennapi orvosi operációt,
szervátültetést és agyműtétet mutat be, a vérátömlesztésről nem
is beszélve. Vannak, akik odáig mennek, hogy az ábrák primitív
jeleneteiben energiasugárzást vélnek felfedezni. Szó mi szó, azér
t az egyiptomi, ma is megtekinthető, energiasugárzást ábrázoló
falfestményekkel és hieroglifekkel nem vehetik fel a versenyt.
De már az is szép eredmény, hogy őshüllőket és embereket jelenítenek
meg a több tízmillió éves múltból.

Az Ica kövek eredetét azzal intézték el az archeológusok, hogy minden
bizonnyal a leleményes kincsvadászok vésték rájuk az ősi jeleneteket.
Ehhez képest az oknyomozás oda vezetett, hogy 1965-ben az Ica-folyó
áradásakor sikerült felfedezni egy föld alatti rejtekhelyet, ahol
seregnyi ilyen kő hevert. Ezzel megdőlt a hamisítás teóriája.
Sem a vésett kövek pontos korát, sem a vésetek készítésének
dátumát máig nem sikerült megállapítani. A kövek súlya a néhány
grammostól a fél mázsásig terjed. Színük változatos, többnyire
feketés, szürkés, vöröses és sárgás tónusúak. Augurto Calvo az
inkákat megelőző korszak sírjait vizsgálva később megállapította,
hogy ősi korokra nyúlik vissza a kövek eredete.
A limai bányatársaság laboratóriumában rájöttek, hogy a
folyó kerekítette le a darabokat, amelyeknek egy speciális
geológiai folyamat hatására növekedett meg a kohéziójuk és a súlyuk,
ugyanakkor a lágyságuk is. Ennek köszönhetően egészen könnyű volt
vésni őket. A köveket egy természetes, finom oxidációs réteg
vonja be, ami egyenletes marad a véseteken is. Így valószínűsíthető,
hogy tudatosan vitték fel rá ezt a réteget még mielőtt elrejtették volna
a köveket. A leleteket fedő oxidrétegről legalább azt meg lehet
állapítani, hogy melyik eredeti és melyik hamisítvány. Erre főleg azér
t volt szükség, mert egyfelől időközben a nagy érdeklődésre
való tekintettel hamisítani kezdték az Ica köveket, másfelől
a hatóságok folyamatosan cáfolni igyekeztek a kövek ősi mivoltát.

Az Ica kövek között találunk olyanokat, amelyek ötujjú lámákat
ábrázolnak, ami azért nem magától értetődő, mert a mai lámák
patásak, az ötujjúak pedig kb. 40 millió éve éltek errefelé.
Így kissé erőltetett elképzelés az indiánokra ráfogni, hogy
szabad idejükben őskori állatokat vésegettek kövekre, amiket
azután elrejtettek. A dinoszauruszok közül sokfélét ábrázolnak a kövek.


Sőt, egyes jelenetek arról árulkodnak, hogy a képen
szereplő emberek dinoszauruszokat tenyésztettek. Úgy tűnik,
hogy a helybéliek vagy kész paleontológusok voltak, amikor
a köveket farigcsálták, vagy az Ica kövek talán több millió évvel
ezelőtt készültek. Még hihetetlenebb, hogy 260 millió évvel
ezelőtt kihalt állkapocsnélküli halakat is rávéstek a puha
andezit kövekre. Aki megnézi az Ica köveket, láthatja, hogy többről
van szó, mint az őslakosok primitív véseteiről, jóllehet, akkor sem
lehet egyszerűen megmagyarázni a kövek eredtét. Főleg azért nem
, mert vannak kősorozatok, amelyek egy komplett egyedfejlődési
történetet mesélnek el, mintha a készítők tisztában lettek volna
azzal, hogy egy petéből milyen fokozatokon keresztül alakul ki a
kifejlett példány. Ez megfigyelhető kihalt vízi és szárazföldi állatok
esetében egyaránt. Arra a kérdésre még keresik a választ, hogy mikor
készülhettek az Ica kövek, annyi azonban bizonyos, hogy emberek
készítették őket. Olyan emberek, akik beható ismeretekkel rendelkeztek
egy sor paleontológiai kérdésben. Egyre több bizonyíték kerül elő,
amely igazolja, hogy százmillió évekkel ezelőtt is éltek emberek a
Földön, vagyis az emberszerű lények számára nem idegen az
őslények világa. Hadd utaljak itt egy korábbi cikkemre, amelyben
a mezozoikum idejéből, 140 millió évvel ez előttről származó
dinoszaurusz lábnyom mellett talált óriási, kb. 60 cm hosszú, emberi
lábnyomot is találtak. De ez csak egy a kiragadott példák közül.

Készítette: Magyar Nyelv


Avatar?
 
2013.01.19.
Locations of visitors to this page
websas.hu

Adó 1%-ának felajánlása
Égi Patróna
Magyar Ékszer
Rudi Tanya
Vihar előtt válaszúton
HUN TV
Hargita Panzió
StarBus 2000



HUMINIQUM
Mátyás Vendégház Finom mini süti Kft.
Attila Hotel
Egészség Sziget










   


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 72
Tegnapi: 268
Heti: 877
Havi: 3 855
Össz.: 1 755 143

Látogatottság növelés
Oldal: Eltűnt kultúrák!
Tibeti gyógyászat - © 2008 - 2024 - tibetigyogyaszat.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »