Tibeti gyógyászat

A gyógyítás kezdete, története.Tapasztalatok, tanulás és siker. Fiam betegsége miatt indultam el a keleti gyógymódok megismerése,alkalmazása irányában 16 évvel ezelőtt.

Az élettel megyek tovább

 

 

 

Fel- Támadás!

Nekem nem misztikum, mindig velem van, segít, bizalmat ad, a jelenlétét érzem, ha behunyom szemeimet.
Példaképem Ő, példát mutat, ad nekem, igyekszem követni szavait, tetteit, még több mint kétezer év távlatából is emberfeletti dolog a hatása.
Jöttek technikai felfedezések, találmányok, magasztalt utólag emelt bálványok, géniuszok, mikroszkópnyi pórszem mit adtak hozzá képest a világnak.
Nem keveset adtak, de Ő adta a mindent, a lélek savát-borsát, megmondta kik vagyunk és kik lehetünk.
Nincs a fejfájára vésve a titulusa, nyomtatott diplomái, amit tudott annak még csak az alapjait feszegessük, majd nem sokára újra közénk jön és eggyé válunk mindörökké!



A vándor…

Szürke, eső áztatta úton súlyos terhet vonszol év-ezredeken keresztül, keresi a fényt, világosságot, botorkál homályos emberlakta városokban, nem leli.
A ruhája poros, szakadt, tű, szappan sosem látta, eső, hó tisztítja, szél szárítja.
Ételét, italát a természet adja, cipeli embertársai bűneit, de föl nem adja.

Eljött az idő, lemállanak az álarcok, páncélnak hitt burkok repedeznek, lehullnak, kapkodnak utána, de mind hiába, keverednek a porral, lesznek por és hamu, szeretet nélkül vannak ott ahonnan jöttek.
A vándor lassít, megpihen, útszéli kő trónról körültekint, hangokat hall innen-onnan, kik vagytok?
Csak állatok és növények vagyunk, jön a válasz, csodálatos, értjük egymás szavát és újra együtt vagyunk, mindannyian.

 

 

 

Adni…

Önmagam figyelem, már többször átéltem azt, amit én nem akarok, vagy én nem élnék vissza vele, ha megkapom.
Kétségek jönnek le-föl, amit adok és is kapom, érdem szerint átadhatom?
Kérdés ez számomra, csak az illet meg bennünket, amiért tettünk, nem keveset.
Az önzetlenül adott valamit valaki kihasználja, utazik rá, utána csak önmagamat szükséges belül tisztítanom, hiszem.
Mint mindenre-mindenben bizonyos fejlettségi szintet kell elérni, hogy elérhetővé váljék, ha valami nem sikerül a hiba mindig bennünk keresendő.
Adni-kapni csak az tud ki kiérdemelte, megérett mindkettőre, ha még nem, mindkettő elvész a semmiben.

 

 
Fele részben…

Még elkiabálni nem lehet, nem szabad, csak szerényen beszélgetni.
Nem csak a hit által hatnak az ősi módszerek, bennük van a természet az egység.
Kódot hordoznak, és nem veszítik, nincs időkorlát, hatott tegnap, hat ma és holnap, nem öregszik.
A kúra végén mindent papírra vetek, keressük a megoldást, elkopott a lábbeli, mezítláb is megyek tovább, és íme, itt van!



Örömünnep!

Igazi karneváli önfeledt ünneplés volt, hiányzik-e népnek a siker, örülni, szeretni a csapatot, velük tombolni az arénában.
A csapat diadala mesterfokon, kettő-három kiemelkedő játékost kiegészítik a csendes mesteremberek, úgy észrevétlen, és a csapat legyőzi a világsztárokat, bírókkal eggyütt.
Lehet nyerni alázattal, csak el kell hinni, hogy a sok munka, tudatos értékekkel, sikert szül, itt a Bakonyban és másutt!


 

 

 

XXI. Századi ember!
(vízió?)

Kertjét bevetette fűmaggal,
Ételei génmanipuláltak, vegyszeresek,
Dolgozik, mint a robot, lemerülésig,
Azért tanul, hogy ne keljen dolgoznia.
Termelnek szemetet, fuldoklik a föld,
A pénz mindent visz, ászként viselkedik,
Önálló életet él, már nincs semmi,
Csak a pénz, harcba indul a vízért, az életért.
Keresi őrjöngve, nem lát a homálytól,
Elmegy mellette, számára az a világ láthatatlan.
A párhuzamos világ él, dolgozik, nem harcol,
Szeret-szeret, és megint csak szeret!



Monológ…

Te bak szülött vagy, erős földi jeggyel?
Igen, kettő lábbal, szilárdan állva!
Miért vagy itt, mi a feladatod?
Földes iskolában járok, tanulom az életet,
Középen állok, kérek szellemi energiákat, és itt átadom!
Szerinted mi a lét értelme?
Megtalálni az anyag-világ és a szellem-világ közötti harmóniát,
Az Isteni terv szerint!
Miért van ennyi gonoszság a földön?
Minden emberben ott van az Isten,
Próbálja a teremtést nehéz körülmények között,
Ráébreszt a szeretetre!
Mi a teremtés célja?
Szinkronba hozni a mindenséget, egyesíteni az egészet az eggyel!


Véletlen…

Elmentem a közösségi órára, ott emeljük az energiákat, egymásért, a mostani szintünk emelkedik és kéri a szeretet energia áramait.
Leültem egy székre, gondolkodtam maradjak-e, maradtam, jöttél és szoltál, mi ismerjük egymást, igen valóban.
Belenéztem a szemedbe, enyhe keserűséget láttam, megfogtam a kezed kis ideig, már mosolygott az orcád, gyere, beszélgessünk, várlak!


Indulni!

Vannak, kik megtalálják a tennivalót,
Vannak, kik másokat hibáztatnak,
De tükörbe nem néznek.
Vannak, kik elveszik az „adócsalótól”
Ki éjt nappallá tesz, úgy dolgozik,
Mert törvény szerint az élősködőnek több jár.

Nemtelen, kortalan egyedek ébrednek reggel,
De nem tudják miért, csak néznek ki egy üres gömbből,
Keresik a semmit, nem lelik!
A letargia nem szabad, hogy ragadjon,
Gondolatok mosakodnak, felfrissülnek,
Emelkedik a bizalom, benn és kinn,
Ölelkezik a szó, mosolyog a mondat,
Ragyognak a szemek, nincsenek véletlenek!

Megáll az óra, de az idő megy tovább,
Indulni kell, valami visz odább,
A szél görgeti az időkerekét,
Holnap már tudjuk mit hozott a jövő,
Ma tervezzük.

 

 

Ma!

Ránk tőr a tegnap teremtett valóság,
A feloldást meg kell tennünk,
Helyre rakatlan dolgok fészkelődnek,
Helyüket keresik,
Mindaddig nincs rend és nyugalom,
Amíg fáradt a ma.

Korai még az érték,
Jelek már vésődnek a tisztulni vágyóban,
Még erősödik a múlt,
Jelentése bizalmat kelt a szívben,
A gátak repedeznek,
A poros út még száraz,
De már csepereg az értelem.

 

 

 

 

 

Májusi-tél!

Volt már májusban havazás, fagy, hideg idő, de akkor az évszakok hűen tükrözték neveiket, ritkán jött a szélsőség.
Most április havában már érződött az igazi szeszélyes régi évszak, de ma a szerelmes hónap közepén gondolkodóban vagyok, miért?
Tisztulás, átalakulás, mindkettő, az ilyen hirtelen változások így jeleznek, természetet nem a véletlenek irányítják, nem fizikai képletek alapján működik, és nem tudja senki-semmi legyőzni és így van rendjén.


Hiteles-igazság!
Vajúdik a taláros testület, mit döntsön, kimondja-nemondja, így van ez akkor, amikor az igazsággal szemben vigyorog a jog!
Az ember beáll az eresz alá, hogy ne ázzon, kimondja: Volt fedezet és tartalék devizában? Nem! Akkor közönséges csalás, a szerződések érvénytelenek, az egyik fél becsapta fondorlatosan a másikat, profitért, ennyi az egész!
 

 

 

 

Láttalak…

Ültél elmélázva,
Az orcádon kiült valamiféle közöny,
Látszólag figyelted a külső világot.
De nem láttál, semmit nem láttál,
Nagyon messze jártál,
Valahol odaát, talán a végtelen peremén,
Csodáltad a mindenséget.

Észrevettelek, nem tudom miért,
Odanéztem többször is,
Valami megérintett, nem ismerlek,
Oly gondolataim jöttek,
Találkoztunk már,
De nem itt-e zajló létben.
Nem bánat sugárzott belőled,
Hanem valami emelkedett egykedvűség.

Ott a forró-izzó Arénában te voltál,
A megtestesült márványszobor,
Érzelmeket leolvasni rólad nem lehetett.
A történtek után hetekkel vetem papírra-e gondolataimat,
Még most is tisztán látlak, és nem ismerem a holnapot.

 

 

 

Már hiányzik!
Eltelt az oskola, az ottani tanulmányok befejezve,
Magamnak tanultam, a feladataim kérték,
Nem holmi titulusra vágytam, többet tudjak adni.

Már gondolataim újabb tanulmányokon járnak,
Most nagyon sokat kaptam, és még többet szeretnék,
Adni és kapni, találkozni veletek, társaim!

 

 

 

 

Találkozás…

Egyedül álltál az udvar magányában,
Elmenőben voltam, lépteim lassultak,
Ott volt veled-velünk a pozitív rezgés,
Két szó, ölelés és már mentem,
Valami maradt, veled-velem.

Valaki megérintett, ismerős, melengető érzés,
Odapillantok, te mosolyogtál,
Így szép a nap kezdet.
Nincs távol és közel, ami itt van nincs,
Ami távol az van velem, az idő,
Távolság egybeforr, szívből örülök neked!


Kortalan forgatag…

Minden, ami látható, ami nem,
Megtestesülése az egynek, forog, halad,
Mindig újra jobbra törekszik,
Ha megakad, töröl.
Egyedek haladnak újra meg újra,
Eszik egymást és etetik szeméttel,
Átgázolnak, a másikon-s nem látják
A mellettük könyörgő fájdalmat.

Építenek gigantikus semmit,
Tőrnek- zúznak, szívják az éltető anyát,
Észrevétlen zuhannak együtt a gödörbe.
A másként érzők, látók emelkednek,
Nem technikai csodákat szajkóznak,
Falat ételt, vizet nyújtanak az éhezőknek,
Nem elvesznek és ítélkeznek, felemelnek,
Kortalan szeretettel észrevesznek kicsit-nagyot,
Újat, régit, teszik dolgukat, amiért jöttek!


Visszafogott érzések…

Szikra gyullad a szemekben, egy érintés,
Kővé meredt párkapcsolatok, keresik a szót,
Simogat a beszélgetés, lelket cirógat.
Az érintés mindkét oldalnak vágya,
Kimondatlan áramlás fut végig a testen,
Angyalok érintkeznek.

A lélek jelez, nem kényszerít másra,
Nem kívánság listát elemez,
A szív parancsát teszi holnapra.
Korai még sámán táncot járni,
Vissza fogott mosollyal szívből kell ölelni.


Ezt, te írtad…

Nem, csak úgy jött, leesett-s én fölvettem,
Meggyúrtam, többször is,
Kevertem bele ezt-azt, olyat, ami tetszik neked,
Hátha kételkedsz.
Nem tudom, a poéták hol születnek,
Mások, mint az átlag,
A művész nem tűnik ki a tömegből,
Elmész mellette, utána hiányzik.

A nem tervezett hang kibuggyan a lélek bugyraiból,
Mint forrás az anyaföldből.
Rád nézek és van mondanivalóm, csak neked,
Gondolok rád, behunyom szemeimet,
A tiszta lélek megérint.
Nem kételkedem a holnapban,
Az ihlet, ha jön nem kényszer,
A szekér halad, hívnak, felszállok,
Ha nem tovább megyek.

 

 A siker…

Rengeteg munka, alázat, odaadás,
Elérni azt, úgy, hogy az ölelés
Milyensége hozzám beszél.
Szavak nélkül mondja-mondja, értem,
Visszaigazol a szemed,
Legszebb tükör nekem.

Naponta cipelni mázsás terheket,
És amikor leteszem tiszta sóhajjal,
Fogja vállam egy új elérhetetlennek
Tűnő következő kezdet.
Hullámosnak tetsző bódulat, de nem,
Mert a semmilyen hétköznap termeli az ünnepet.



 

Szellemutazás!

Fogom a kezed, utazunk egy elképzelt világban, amelyet a gondolataink teremtenek, holnap valósággá.
Vágyunk a szépre, jóra, igazi természetes közösségre, ahol azért élünk, hogy egymást segítsük, sejtjeink együtt pulzálnak a mindenséggel.
Ott nincs kizsákmányolás, ítélkezés, bánat és fájdalom, csak ártatlan, makulátlan lelkek építik a saját országukat, olyant ahol ölelkeznek az univerzum „gyermekei”.
Kék az égbolt, bárányfelhők önfeledten hancúroznak, a réten pillangók kergetőznek, madarad dalolnak nászindulót.
Itt vagyunk a jelen valóságában, mosoly ül az arcunkon, már mások vagyunk, holnap újra megyünk, és lassan megvalósítjuk álmainkat itt!

 

 

 

Nincs időd?

 

 

Rohanó hétköznapok, száguldanak,
Futnak, ha utoléred, akkor látod,
Elment melletted valami.
Elment az élet sava-borsa, egyedül vagy,
A gyerekek neked maradtak,
Rabszolga vagy önmagad rabja.

Dolgozol nem keveset,
Vigyázz, mert könnyen eleshetsz,
Nincs, ki felemeljen,
Szóljon hozzád kedvesen,
Simogassa orcád, szeretettel öleljen.
Ha már nincs igényed ilyetén társra,
Ott van ujjaid közt a füstölő fátyol,
Talán megvigasztal.

 

 

 Nehéz ébredés…

Nyomott reggel, hangolatlan test,
Korai fásult fizikai, lelki hatások.
Könnyűnek tűnő válaszok, sok munka,
Hajszolt test-lélek, időjárás változások,
Egyszerű lenne így rákenni.
Mélyebb okok tülekednek a pillanatban,
Hová-merre tart-e lét, mit hoz a ma, holnap.

Tudjuk-e mit szeretnénk, talán igen,
Talán nem, boldognak lenni együtt,
A ma világa ezt nem engedi,
A kisebb érdek szorítja a tömegek fájdalmát.
Felerősödött jajszó, tompán puffan a
Szilárdnak vélt mában.
Könnyek közt vonaglik a szeretet,
De már a könny és a mosoly összeolvad,
Szivárvány kapu jelzi a jövendőt.

 

 
Belül mosolyogni…

A dermedt megkorcsosodott világ
Nem akarja hinni a változást,
Egyedei kevés kivétellel faltörő kosként
Csörtetnek, ösztönösen.
A kevés araszol, belül fejleszti önmagát,
Percről-percre nyílik az öntudat,
Dolgozik ma a holnapon,
Így a változás lassabban halad,
De megtörténik.

Nehéz hinni azt, ami velünk történt,
Történik, csak mi vagyunk egyedül felelősek,
Mutogatni a tükörnek lehet.
Levetkőzzük a ragadt koloncot,
Önmagunkat és együtt indulunk
Belül kertészkedni, sok-sok virágot ültetünk
És a külső világban érezzük az illatát.

 

Nem történt semmi…


Váratlan hang, a derült égből,
Szívem nevetett, kacagott,
Visszafogottan csendesen átjárta
Sejtjeimet az öröm.
„Rokon” lelkek találkoznak,
Ott tapintható a szeretet,
Megnyílnak a csatornák,
Átjárhatók a szférák.

Töretlen bizalommal,
Hangtalan léptekkel közeledünk,
Már kézzel fogható a mosoly,
Az érintéssel létrejön az egy.
Meleg, szivárványszínek cikáznak,
Simogatnak, áhítattal csodálják a teremtést.


Kacagó fények!

Napi szinten menetelnek furcsa történések,
Valamit mond a tegnap, nem tiszta,
Inni még nem szabad önfeledten.
Figyelmesen, fenntartással fontos
Kezelni a dermedt képet,
A film egy kockája itt maradt,
Mit keres, ki védekezik a mással,
Nem fogja meg az árnyékot.

Morogva kotorász a semmiben,
Később észleli a hibát, de másban keresi.
Visszafogottan tanít még figyelmesebb türelemre,
Nem lemerülni levegő és tapintható bizonyosság nélkül.


 

 

Tegnap…

Leült az árnyékba Jóska, törölte az izzadt cseppeket homlokán, butykost emelte, ivott belőle jócskán, úgy ahogy jól esett.
A gatyája korcából előkotorta az ükapjától rámaradt bugylibicskáját, falatozgatott jóféle otthoni sonkából, kolbászból, anyjuk sütötte parasztkenyérrel lekísérve.
Estére kelve ballagott a kis ökör húzta szekér, ballagtak, mert nem siettek sehova, az égalja jelezte, holnap eső lesz, az lett.
Otthon a kis hajlékban várta már párja, meg jöttél apjuk, meg anyjuk,
aludttejet evett kenyérrel, igazi aludttejet úgy magától elaludt.
Megpödörte bajuszát Jóska, rendesen magyarosan és állomba szenderültek a tyúkokkal, mert a dolgos ember korán fekszik, korán kel, így volt régen így van ez ma is, no!




Nosztalgia hadipark!

 

 

 


Gondolatban visszamentem a katonaidőm idejébe úgy negyven évet.
Nem igazán szerettem kényszer katona lenni, nem az én világom volt és ma sem az.
De voltak tisztek, akiknek az volt az életük, nem értettük, rajongásig szerették a technikát, az egész közeget, volt, aki már nyugdíjasként éjjel kijött a vagonírozáskor és csak nézte az eseményeket valószínűleg könnyekkel a szemében, élete volt a katonaság.
Most már megértem, aki szereti csinálni a munkáját az ott el is éri a sikert, amikor abbahagyja, nosztalgiázik az eltűnt időn, fiatalságán és sétálva kimegy a még létező hadiparkba.


 

 A TEJ!

Őszinte rosszcsont gyerekként küldtek a tejért, a mama fejte, szűrte, szeretettel adta.
Lóbáltam, hogy milyen ügyes vagyok, néha kifolyt, ittuk, szerettük és nem híztunk tőle.
Aztán fokozatosan elfelejtettük, zacskós, dobozos, üveges, más-más neveken más-más ízekkel, ittuk a nem tudom mit.
Most újra felfedeztük, már tudjuk a nagyfejű tudósnak nevezett egyedek ellenében, hogy egészséges, gazdag ásványi anyagokban, a természet ajándéka, módjával fogyasztjuk a tejet, sajtot, aludttejet, túrót és még egyebeket.
Szívből becsülöm azt, aki állatokat tart, nem profitért, hanem csak azért, hogy mindig annyit termel, amennyire szüksége van!


 

 A kód!

Néha visszadob a bizalmatlanság,
Keresem a választ, adok önzetlenül,
Sokat, a másik sok pénzért kevesebbet,
Talán lekönyveli a sikert, meddig?
Van, aki visszaél a szeretettel,
Búcsú nélkül hagy,
A mester nyugalomra int,
Mindig velem van, érzem,
Csak menj tovább.

Az idő húzza maga után az árnyékot,
Ki tehet csodát, csak Ő, átadja,
A rész információ még nem beteljesülés,
Kiderül a tévedés, vagy a siker,
Én teszek tovább.
Türelem, bizalom, nekem mondja,
Kint nincs, legyen itt bent,
Mert megismerni a titkot csak tettekkel lehet,
Kíváncsi vagyok!


 

 

Tisztulás!

A mindenség folyton tisztul, átalakul,
Működése tiszta, ha porszem kerül, azt javítja.
Megnyílnak az ég csatornái, látszólag rombol,
De nem, a jót, védelmezi,
Továbbélteti, mert ott a jövő záloga.
Én érted élek, teszek, te értem kelsz, pihensz,
Munkálkodásunk gyümölcse az, amiben élünk.

Hordozzuk az egyensúlyt,
Keressük egymást a nap perceiben, óráiban,
Eljött az idő, készüljünk, nincs meg a mikor.
A tér-idő kvantumugrásra készül,
Együtt az anyag és a szellem,
Jelek figyelmeztetnek, légy résen.
Nincs halasztás, a fásultság rombol,
A bizalom mutat, erősít, kapcsolatban vagyunk.

Gondolataim ott vannak nálatok,
És fordítva, látom, egészségesek vagytok,
Így befolyást gyakorlunk az anyagra,
Kilépünk a sötétségből,
Uraljuk a majd megtörténtet.
Aki nem tud kikecmeregni-e világból,
Az megy vagy marad itt, avagy odaát.
Aki elengedte már a kérész életű hívságokat,
Nem önmagának teremt, hanem a holnapot
Szépíti a következőnek!

 

 

 

FEKETE PÁRDUC!
Elment, szerettem, gyerekként, ha éjjel felébresztettek volna, tudtam az Aranycsapat névsorát, ma is tudom.
Imádtam a Magyar focit, szerettem játszani is, grundon és ahol, amikor tehettem.
Nagy csapat voltak, a legjobb akkor a világon, különböző dolgok miatt nem értek fel a csúcsra, de akkor is a futball koronázatlan Egyetemi Tanárai maradtak számomra, ma is!
A későbbi utódok fokozatosan keserű pirulát itattak velem, mert ami ma van az már nekem nem futball és ez nem nosztalgia, majd talán valamikor újra lesz csapatunk és akkor odaát mosolyognak, örülnek az ősök.
Isten veled! Grosics Gyula-Bácsi!

 

 

 

 

Sorsfordító idők!
Milliók sorsa a tét, a családok összeomlása a közösséget is romba dönti.
Ki ítélkezik tudnia, kell, ő is megítéltetik, ha eljön az ideje.
Könnyű azt mondani miért vették igénybe, mert odadobták és a felelősség nagy részben az adó felet terheli, mert tudta mi a célja.
A lelkiismeret majd keményen felel, mert most lehet úgy dönteni, hogy a káposzta megmaradjon, de az ördög is jóllakjon.
Mocsáron keresztül halad az út, tiszta még a sás, mutatja a jövőt, de, könnyen megtéved az érdek, és elnyel mindent a láp!


Szakadozott ködmön…

A harc elkezdődött, a hatalom árnyékában
Megbúvó kisebbség nem lát a fátyol túloldalára,
Dölyfösen pöffeszkedik, kigúvadt szemei savóba hajlanak.
Munkálkodik az isteni bizalom,
Forrong a tettvágy, csendes nyugalomban,
Nem kívánja a fizikai katarzist,
Gondoskodik övéiről.

Nincs miért siettetni a jövendőt,
Az lesz aminek lenni kell,
Egyeztetni fontos még a gondolatainkat,
Kilépünk a hajszából,
A fizikai test is fáradt,
Fokozatosan át áll a felgyorsult tempóra.
Kopott, szakadt ruhában csapzottan állunk,
Nincs gazdag, szegény, emberek mosolyognak,
Szívünk együtt dobban a mindenséggel!


 

 

 


Mélységek…

A páncél öltözet nehéz,
Bizonyos esetekben véd,
De a viselet kérdőjeles.
A rám rótt bajok forrását kutatom,
Egyelőre nem lelem.

Elengedem a karmikus vállalást,
A gének hordozott információit oldom.
Nem enged, mi lehet mögötte,
Néha föladom, de akkor nem tudom meg
A miértet, tovább megyek.

Az okozat okot rejteget, érdekel.
Éber éjjeleken át félig virrasztva kutatom,
Reggel oldódik, a munka feloldja a szorítást,
Nappal érint a mások iránti együttérzés.
Mégis bízom önmagamban, belül kérdezek,
Jön a válasz, szív felel, csendesen,
Mértékkel megfejtem!

 

 

 

 
Háló!

Folyamatosan szövöm az ittlét kezdetétől,
Hol jól, hol kevésbé.
Mindig megnyílik valami, lesik, csörren,
Igen a gondolataim teszik dolgukat.
Szalad az idő, de mindig nyomot
Hagy a pillanatban,
Belül pereg, ahogy akarom,
Most már egyre tudatosabban, mosolyogva.

Az irányítás nálam van, megtudtam,
Mélyen a tudat alatt elrejtve,
Harcra készen várakozik.
Már éledezik, érzem az erőt,
Nincs lehetetlen, a háló szeretetből
Szövődik, eltéphetetlen,
Folyton erősödik és meg ujjul,
Mindig-mindenütt velem fejlődik.



Önkontrol!

Széles-e világon léteznek olyan helyek ahol kudarc után a vezetők lemondanak, tévedtem helyemet átadom.
Kis hazánkban, a politikában és a sportban nem így van, én nem tévedtem a körülmények hibásak, nem vagyok bolond ilyen zsíros állást itt hagyni, majd ha fagy!
Csak dőljön a pénz, nem baj, ha nem tudok meccselni, örök második, harmadik, tízedik vagyok, elfogadom az új lehetőséget is.
Ha kell módosítjuk a jogszabályt, de a mi kutyánk kölykét emeljük magasba!
Ha valaki magára ismer az csak a véletlen műve, a világ véletlenek sorozata?!


 

Ébredés!

Csodálatosan indul a napom,
A munkám sikeres, mert szeretettel csinálom.
Az anyagi javakat megteremtem magamnak,
Annyit amennyire szükségem van.
Negatív érzések lepattannak rólam,
A szeretet páncélja megóv,
Az egészségem tökéletes.
Örömmel gondolok családomra,
Érzem boldogok, amit egymással megtapasztaltunk,
Tapasztalunk, mindegyikünknek minta.
Ébredés után ezekkel a gondolatokkal indulok ma utamra!

 

 

 


Kacagó felismerés…

Itt lenni, tanulni, átélni a létezés
Minden fizikai hozadékát,
Megnyitni szívünket a szeretet irányában.
Nincs kétség, a kitartás,
Türelem meghozza gyümölcsét,
Erősödő fájdalom, lassú, de szilárd eredmények.
Köztünk élt messiások mondtak valamit,
Nagy igazságot, a hatalom Darwinjai
Eltiltották, lehetetlenítették működésüket, mindhiába.

Tanításuk, tudásuk odaátról is hat,
Sokszoros erővel, megtisztítva a világot.
Tömegek gyógyulásba vetett hite,
Elhúzza a függönyt, meggyógyultam,
Újra járok, látok, visszatértem Istenhez itt.
Egyre többen felismerik, az elfeledtet,
Csatlakoznak, erősödik a jó,
Kapkod a gonosz, tömi magába a pénzt,
Mely pokolra húzza.

 

 

 

A tudás útjai!

Nézőpont kérdése a megközelítés, a régmúlt időkben a sámánok gyógyítottak, kapcsolatot tartottak a szellemi szférákkal, a közösség érdekében.
Jöttek az okos, erős vezérek, leigázták embertársaikat, öltek, megerőszakoltak, letiportak, népeket eltöröltek.
A papok butították az embereket, kihasználva azok nem tudását, Isten nevében halálba küldték az embereket a vallásra hivatkozva.
Különböző evolúciós elméletek, pulpitusra emelték az erőszakot,” az erős fennmarad, a gyenge elhull,” széllelbélelt egyedek kezükben fegyver és a pénz, uralják a világot.
A politikus keblére emelte a korrupciót, minden döntése érdekeket tükröz, nem a tömegek érdekeit!
A tudás felfedezett, megalkotta a fizika törvényeit, figyelmen kivűl hagyva a szellemieket, a természet törvényeit.
Mai világunk átalakulóban van, közeledünk az egyhez, mindenséghez, most Jézusi tudásra van szükség és eddig is arra lett volna, de a gonosz teret nyert, eljött az idő a szeretetre épülő mindenkit felemelő tudást művelni!

 

 


Hullámzó viszonyok…

Éber éjszakában didereg a lélek,
Tipródik a válaszon, nem leli.
Várja, feleljen a fájdalom, de mind hiába,
Nem csukódik a könyv, senki nem válaszol.

Pereg a külső látszat,
Csodálkozik a szem,
Ez a valóság?
Benn éledezik az igaz,
Csendesen mondja, ha kérdezik,
Lassan elolvad a máz,
Tisztul a vászon,
Ráég a valóság.

A gondolat gondolkodik,
Föladja, kér, mérges,
Toporzékol, nem pihen.
Dönt, nem adja az igazát, a gonosz türelmetlen,
Nem tévedhetetlen, elszólja magát,
És akkor ragyog a fény bent és dereng kint,
A tettek léptei dübörögnek.

 

 

 

 

Belső hang!

Jelentkezik, amikor szükséges, szól,
Most elég, ne tedd, ne arra menj,
Az ész értelem döbbenten áll, ilyen nincs.
Technikai bóvlik tömkelege,
Elhitetik a semmit, megbuggyant értelem
Csapódik a falnak, nem érzi a szellem fuvallatát.
A zár nyílik, kulcs bennünk létezik,
Kattan és működik, kérdezek és válaszol, jól.
Álomittasan érek a kapunak,
Nem kell nekimenni, nyílik, fogad, ismer!




 

Isten Törvénye!

Nap, mint nap beletipornak ma és gázoltak valamikor-e törvénybe, a mindenkori hatalom uralni akar mindent.
Nem törődve semmivel csak az érdekek hajtják, kiépít mindent, hogy az emberek tömegeit ellenőrizni tudják, aberrált törvényeiket tűzön-vízen érvényesítik.
Ma világosan látszik az, amit a hatalom jónak lát lelketlen szolgáin keresztül megszavaztatják, semmibe véve a Természet Törvényeit.
Tisztán józan meglátással tudnunk kell azt, hogy világunk azért tart itt a jelen valóságában, mert tűrjük az isteni törvények sárba tiprását.
Az emberek Isten hite nem tűr semmilyen zabolát, korlátozást, ott nincs gonoszság, rossz, betegségek, nincsenek adócsalók, végrehajtók, adókomandósok, nincs jog, de van igazság!
Ahol az Isten Törvényei uralkodnak, ott rend van, az emberek boldogok, szeretik egymást, segítik, felemelik társaikat és alázattal együtt élnek a Természettel!
A hibákért nem az egyszerű emberek felelősek, hanem az emberi titulusokkal teleaggatott mindenkori Vallási és Világi Vezetőik!


 

 

 

Szivárvány!

Meleg eső esik, süt a nap,
A horizonton megjelenik kettő szivárvány,
Egyik élénkebb a másik halványabb, gyönyörűek.
A természet színes ajándéka,
Sugározza az életet,
Színes kavalkádját szórja felénk, nevessetek,
Legyetek boldogok, szeressetek!


 

 

Égből kiáltó szó!

Ne tegyétek, hamar kellett mennem,
Már tudom az okát, rajtatok most a
Feladat, feldolgozni, tudom nagyon nehéz,
De a fejlődéshez szükséges.

A lelki fejlődésnek állomásai vannak,
Meg kell állni mindenütt, mert  a terhet
Cipelni is kell, át kell élni a tűzkeresztséget
Minden területen, mindenkinek.

Ne siettessétek a találkozást,
Az ottmaradottak célja a további tanulás,
Mindig mindennek eljő az ideje,
Szeretlek benneteket!

 

 

 

 

 Szín- ötös-vonal…

Elhibázott lépés az újságban, iskolás gyerekek fényképeit közölni csak azért mert ötös tanuló minden tantárgyból.
Nem jó a gyereknek, szülőnek, tanárnak, a bizonyítvány nem egyenes út a tudós, feltaláló vagy a Nobel-díj felé.
Némely szülő úgy gondolja, itt minden rendben van, kevesebbet foglalkoznak, a gyerekkel majd maga megoldja, pedig az életre mindig nevelni kell, mert ugyanúgy „elcsúszhat” a jó tanuló is.
A pedagógusok nagy része pedig túlhajszolja magát, mindig nyerni akar, az idén is az ő osztályában lesz a legtöbb ötös tanuló, az egészsége megálljt parancsol!
Summa-summarum, nem tartom jónak az ilyen kiemeléseket, mert senkinek nem jó, talán a médiának, kitölti az oldalt, mert félre viszi az érintetteket.
Végső soron hol vannak a közepes-négyes tanulók, mert lehet, hogy ők építik a közösséget és termelik az elosztható javakat!


 

 

 


Mindenkit szeretni?

Beszélgetünk, baráti társaságban, nyitott ezoterikus beállítottságú emberek véleményt nyilvánítanak.
Lehet-e szeretni olyan diktátort, aki nagyon sok ember életéért vagy nyomorúságáért felelős, filozofikus kérdés, Isten mindenkit egyformán szeret, nem tesz különbséget?
Nem tesz, a lélek, amikor leveti a földi porhüvelyt, távozik egy másik világba, szeretettel fogadják, nem tesznek különbséget!
Isten nem büntet, de vajon a lelkiismeret mit tesz ilyenkor, talán bünteti önmagát, valószínű, nehéz a válasz, miért kellett annyi embernek ártatlanul meghalnia, mi volt az ok, talán karmikus, de a tömegek akár milliós létszámban csak a sorsukat beteljesítették?
Megválaszolhatatlan kérdések, egyben személyesek is, mert lehet, hogy ott akkor én is, te is, ő is, lehetett az említett diktátor, nem tudjuk, most szeretjük egymást, akkor abban az időben ellenségek voltunk, így már nem ítélhetünk el senkit, válasz nincs!


 

 

 

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 181
Tegnapi: 299
Heti: 1 236
Havi: 7 578
Össz.: 1 260 672
Oldal: Szösszenetek az Életről! Ma!
Tibeti gyógyászat - © 2008 - 2017 - tibetigyogyaszat.hupont.hu