Mit tehetek a végtelenhez, magamat!

Ne hidd a csend nem vezet a végtelenbe!

 

 

 

Szuper Intelligencia…

Elmentünk mellette, tagadtuk sokan létezését, arra figyeltünk le ne essünk a lapos földről, hajtottuk a semmit, úgy gondoltuk a létünk határoz meg mindent!
Már talán sokan gondoljuk úgy a tudat határtalan, mindent teremt, ami létezik a mindenségben, amit látunk, és amit nem, ez egy tudatos Intelligencia, teremtő felügyelete!
Itt az idő, rá kell, döbbenni kik is vagyunk valójában, miért vagyunk itt és mi a célunk?
Szellemi lények vagyunk a DNS-ben kódolva vagyon az Isteni rész, azért vagyunk itt, hogy tanuljuk a teremtést, fejlődjünk, tanuljuk a tévedést és tanuljuk azt korrigálni, eljutva az ideálishoz!
Naponta tapasztaljuk, létünk nem végződhet az anyagi javak megteremtésén, valamint a hatalom birtoklásán, mindezek a kilátástalanságba vezettek.
Gondolkodjunk, segítsünk magunkon, kérjünk és segítenek, adnak nekünk!
Az emberi civilizációk valószínűleg már többször eljutottak a zsákutcába, fejlődésük során az ilyetén gondolatokig, de nem tették, meg amit kellett, elbuktak, most mi is eljutottunk idáig, döntenünk szükséges, nincs több kérdés és nem kell a válasz!








Sorsfordító idők!

Önmagamtól kérdezek és a válasz is csak innen jöhet, nincs, ki felelne, csak pattog a szitok, keserűség, elszorul a szív!
Izzik a gondolat, megfontolandó maga a gondolat is, mert a tévedésen változtatni, mérték szerint, elszabott idő.
Nincs idő tévedésre, csak ma kell elképzelni, holnap már fogható az, teremtett valóság!
A gondolataimért felelősséget vállalok, minden halad, az idő szalad, teszi dolgát, a gondolat!

 

 

 

Szeretni jó!

Megsimogattam kedvesem arcát, ölelem gyermekeimet, pácienseimet, ismeretlen ismerőst, beszélgetek a szőrös barátommal, sugárzik szeméből a szeretet, szeretni jó, adni, kapni egyaránt!
A virágok, fák, minden élőlény szeretni való, azért élnek, élünk, hogy egymást boldoggá tegyük, ha szeretettel közeledünk nincs erő, amely ne viszonozná többszörösen!

 

 

 

Tavaszvárás!


Még didereg a tél, megmutatta erejét, s szépségét,
már érezni a levegőben az eljövendő tavasz virágillatát.
Kikandikálnak félve, fagyosan a hó dunna alól az élet megannyi képviselői,
körülnéznek, kicsit fickándoznak a napsütésben majd sietve elbújnak.
Jönnek a zordon felhők, északi hideg szelek, de már ők is tudják ez már csak búcsúzás, csomagolnak és átadják helyüket a tavaszi kikeletnek, mosolyog a napocska, vele az emberke!

 

 

 

Nyugalom!

Fekszem az ágyon, megnyugszik a testem, lelkem.
Pattogó tüzet nézem, megtisztulnak a gondolatok, csodálatos érintés, a test nevet, önfeledten nevet!
Behunyom szemeimet, a mennyország itt van velem, ennyi is elég, kezdetnek a boldogsághoz!

 

 

   Diploma

Mindent, amit most tudok, és majd tanulni fogok,
alkalmazok, nem az enyém, Isten adta használatra,
azért, hogy segítsek annak, aki kéri!
Ha már úgy érzem, mindent tudok, megkoronáztatom,
ünnepeltetem magam, elfelejtem honnan jöttem, akkor
minden vélt tudásom semmivé válik!
Mindaddig, amíg szerényen, hittel, alázattal szolgálok,
szeretettel végzem dolgom, fogom Isten kezét, aki
bennem van, mindent megtehetek, ami a Szeretetből
fakad!

 

 

Álláspont!

Mélyül a tapasztalás, ütközik a múlt, jelen és a majd, összegyúródik egyetlen masszába, sűrű, mert itt él minden, ma!
Sokszor gondolom, nem működik, pedig már példák menetelnek, hangyásan, kétségek, de mégis, tovább és apró csigarohanással megy a tudás.
Egyedül sokat gondolkodom, tervezek, kíváncsian befelé figyelek, társaságban kitárul létünk megannyi szeglete, kristályosodik az igaz!
A tetteink súlyosak, de kell a merészség, mert jólétben nincs dőreség, lépéseink hangtalanok, határozottak, tiszták!

 

 

 

Értelmetlen háború!

Háború, öldöklés, vér, kíséri múltba veszett létünket
harc folyt a javakért, területért, megáldották a halálba menetelőket, önmaguk felkent hóhérai, kezdetben résztvevőként, később tábornokként, biztos bunkerből mosolyogva!
A háborúnak még nincs vége, sokan úgy gondolják tüntetni, sztrájkolni, kikényszeríteni, kitől és mit, attól, aki még talpon van, tesz, mert a hatalom telhetetlenül elvesz, onnan ahol még van mit, nem a gazdagtól!
Rendet kell tenni, gondolkodni, dolgozni, párbeszédet folytatni egymással, mert csak így lesz vége a harcnak!
Használjuk belső világunkat, teremtsünk magunknak és mindnyájunknak, olyat, amelyre vágyunk, amit szeretnénk!

 

 

 

Itt az idő!

Ember tedd, amit meg kell tenned,
ne tétovázz, mert most itt jövőd  és az
anyaföld holnapja a tét!
Mindent megtehetsz, ha vállalod a felelősséget tetteidért,
Ha szeretet van, benned nem tudsz rosszat álmodni sem,
Teremts olyan világot, amit szeretnél.
A pálca kezedben van, mutass irányt és cselekedj, most!

 

Indulj gondolat!

Átértékelt, letisztult, pőre akarat, megfogant, készülődik az útra,
megfontol sötét- világosat, szűk-tágat,egyik sem az, elegye ennek-annak, kell!
Átnézi önmagát, vélt, titkos helyeket, hol megbújhat az alantas,
de nem és nem nincs olvadt kételkedés, megrázza magát, lehullnak a béklyók,
elment!
Megszületett, épít- romból, gyűlöl-szeret, itt van, ő a volt gondolat, már valóság!

 

Üzenet!

Hittük sokan, én is, változás lesz, olyan változás,

amiért nem kell tennünk semmit,
csak besétálunk az édenkertbe és mindent megkapunk.
Talán sokan rájöttünk kedveseim, ez nem így van, igen a lehetőséget megkaptuk, most élni kell vele.
A teremtő erő bennünk van, gondoltuk, talán de nem hittük, igen, nekünk fontos először belül változni, tisztulni, felfogni létünk értelmét, majd látni, érinteni fogjuk gyümölcsét!

 

 

Tükör!

Ballagok a lét fizikai síkján, minden, amit látok érzékelek, tisztítatlan, félresikerült, téves gondolat.
 Átfésületlen, negatív, kristályosodott, felelőtlen, száraz valóság, ezt most élő feladatunk nekünk átalakítani!
 Ma nagy szó, ha valakinek jókedve van, sugárzik belőle a határozottság, hit, bizalom, különösen, ha férfi az illető, igen feladat a javából, kijavítani, szeretetet sugározni, megállíthatatlanul haladni a cél iránt!
Útközben találkozom veled, veled is, veletek, kérlek benneteket, fogjunk kezet és öleljük meg egymást!

 

 

Sors-játék…

Engedni szabadon szárnyalni, pozitív sziporkák közt figyelni, nem lajtorján járni a paradicsomban.
Mikor lefagy a mindennap, meditálni érdemes, mert a látszólag semmi mutatja, feneketlenül fogadja a makulátlan harmat cseppeket!
Magamra mért árnyak kísértenek, ködös, piszkos már derengő világban, tanulom a leckét vasakarattal és lazán dolgozom, gyúrom a változhatatlant, már a változás atomjai látszanak, beköszöntek, itt vannak!

A kereskedő!

Megtanult megélni a sivatagban, terméketlen pusztaságban, elvették hazáját, évezredeken át hontalan volt.
Kisemmizték elvették mindenét, eltiporták, hamvait elfújta a szél!
Ruhái ma is láthatók üvegkalitkában, örök mementóként.
Feltámadt halottaiból, bosszút esküdött, a fehérgalléros egyénekkel karöltve ma uralja a világot, lassan megeszi önmagát, de nem enged!
Ül sötét trezorban, hermetikusan elzárva, egyvégtében számol és számol, majd újra kezdi, az idők végezetéig!

 

 

Kettétört életek!

Huszonegyedik század kezdete, talán sötétebb, mint a középkor, anyák-apák egyedül nevelik gyermekeiket, itt-ott beleszól a hatóság, feleslegesen!
A szülő lelkileg-fizikailag túlhajszolt, keresi a kapcsolatot, meg nem is, életunt, fáradt, kiégett, a teljesítőképességének a határán lebeg.
Úgy érzi nincs segítség, magára maradt, nem és nem, van segítség, egymásnak segítünk, ki, amiben tud, amit mesteri módon képes tenni, azt adja és ő is kap, mást, így győzzük le ezt a semmit, önmagát fölzabáló, pokoli világot!

 

 

 

Miről álmodik az ember…

Egészségesen végzi dolgát, tisztességesen megél belőle, otthon megtermeli a zöldséget, gyümölcsöt és egyebet.
Álmaiban nincs pénz, nincsenek bankok és politikusok, nincs egyház, felekezetek, csak boldog emberek vannak, akik segítik egymást, Istennel és a földdel szövetségben, ennyi elég a boldogsághoz, merjünk nagyot álmodni!

 

 

 

 

Itt a tavasz!

Tipegve, megfontoltan, néha bújócskázva a téllel, már a minap betoppant, végérvényesen, érezni illatát, mosolyogva kukucskál a napocska hajlékainkban.
Kíváncsian keresi a nevető embert, aki mosolyog társára és nagy családjára, viszonozza a nap mosolyát, önfeledten nevet az ablakban, széles e világra!
Belső meleg önti el a lelkeket, szétárad a megújulás, lent és fent, bent és kint!

 

Ékszer- doboz!

Elkészült már huszonegy nyár előtt, formás egyszerű házikó volt, úgy gondoltuk tisztességes megélhetést biztosít annak, aki ott dolgozik.
Hosszú évek alatt bizonyossá vált, hogy az anyagi javak hajszolása vezet a pokolba!
Ma funkcióban más, szeretet energiák töltik meg nap-nap után, öröm ide betérni, megnyugszik a test-lélek.
Embert próbáló a tett itt most is, de megéri mert itt nagy dolgok vannak születőben!
Kérész életű Bábel torony épült itt egykoron, ma híd mely Istenhez vezet!

 

 

 

 

Te magad!

Tanulod te, is mint én és mások, a segítség, ha kérsz, jön, de a legtöbbet neked kell tenned érte!
A megoldás benned van, fizikai-lelki síkon, csak akkor érheted el a megoldást, ha a körülményeket megteremted a tudatodban.
A legfontosabb te vagy, az egészséged, mert ha az, nincs akkor nincs semmi, csak illúzió a család, párkapcsolat, barátok, szürke homályba vész nyúlfarknyi életed!
Az életedben azonnal megjelennek a csodák, hited és tetteid által, tartsd a mértéket, minden mit óhajtasz a tiéd, de tudd mindig te vagy az első, szeresd magadat és a mindenséget!

 

 

„Kérj és megadatik néked”!

Önmagad korlátozod, áthatolhatatlan falakat építesz évezredek óta, úgy véled így vezekelsz az Úr előtt.
Talán szégyelled szellemi mivoltod, mert akkor az Istenit tagadod, képes vagy megváltoztatni az anyagi világot, olyanná, ami élhető, szerethető, amit nyugodt lélekkel adsz át az utódoknak, használatra!
Minden aggodalom, félelem, amit másra plántálsz, benned leledzik, tisztítsd meg önmagad, meglátod mások már tisztán állnak előtted.
Azért születtünk, hogy tanuljunk és segítsük egymást, bátran kérj és önzetlenül adj, mert megérdemled!

 

 

Valóság!

Én sem hittem, hogy így van, kell a megtapasztalás, átélni a lehetetlent.
„Robog a vonat” időnként megáll, leszállok vagy maradok, lépek tovább, vár az ismeretlen melynek vége nincsen.
Néha hiányérzetem van, de lehet most más a feladatom, majd létrehozom kicsit később, idő itt végtelen létezik, gondolkodom, nem szabad sietni, mert javítani borzasztóbb, ott a szeretet, hibát elkövetni nem tudok.
Az előbb még tagnap volt, most ma itt a tegnapi sóhaj, már valóság, nem keresem a tettest, itt vagyok,”sajnálom-, szeretlek-köszönöm”!

 

 

Kíváncsiság!

Volt izgalom, részemről, ennyi embernek még nem adtam, akartam adni Isteni gyógyító energiát, furdalt, de bíztam magamban a bennem lévő Istenben!
A szeretet áthatotta az egész termet, megremegtek a lábaim, pillanatra, következő létező időben nagy nyugalom ereszkedett rám, megszűnt a tér-idő, kinyíltak a kapuk, ott voltunk együtt, ez volt a kezdet!
A folytatás rajtunk áll, kíváncsi vagyok!

 

 

Próféciák…

Visszacseng az igaz, megélem, átgondolom, felelősséggel tartozom, azért amit elképzelek, utána teszek.
Nagy idők tanúi vagyunk, most olvasom már évekkel és évtizedekkel, sőt száz-ezer évekkel ezelőtt megmondták, lehet, én most gondolom s gondolkodom a miértekről, keresem a társakat, egyedül vagyok, de nem, nem sokáig!
Az a gondolat járja, hogy már megvolt az erő, de nem jól sáfárkodtunk vele, ezért is most kapkodni nem lehet, tudatosan, megfontoltan kell tenni, egységben gondolkodva, határok nélkül, kufároktól mentesen!
Nehéz időket élünk, egyben felemelőt, tudom, most lerombolhatjuk ezt az eszement világot, de csak ésszel, megfontoltan, felelősen, az új kór küszöbén, együtt, egymásért!

 

 

Megtisztulás!

Lépésről-lépésre, a gondolatok erdejében lecsendesedik a szó, átalakul képpé, mutatva a holnapot.
Sorsfordító ez, kimondatlan izgalom, remegnek a sejtek, olyan feladat van, ami már igen, érezni az emelkedést, látszólag semmi, mozdulatlan, de belül lüktet!
Érlelődik a feladat, képlékeny még, már látszik a kristály, feneketlen mélységek felé tartok, nem tágítok, hajt a megismerés, többet tehet a szellem, megteszi a lélek, követi, mintha minden mozdulatlanul létezne!
Minden belül létezik már, kívül itt-ott kibújt, fejlődik, érik!

 

 

Örökkön-örökké tanulni!

Belépünk a lét szentélyébe, mi ez?
Szép-csúnya, jó-rossz nem tudjuk, csak állunk és fölfedezünk, de ez kevés nem elég, még-még, tudni akarom!
Hajt, a vágy érzem, fejlődésem záloga a megismerés, töretlen jobbító szándék, összhangban az egésszel!
Haladok a mocsárban, nem szándékozom átugrani, elkerülni, tudni óhajtom, mit tartalmaz, mi a mondanivalója, mi élteti és mit éltet, fortyog, okádja a bűzt, de amott az élet fakad belőle!
Nem félek, megbízom benne, aki bennem van, ő is érzi, vigyáz rám, elfogadom olyannak amilyen, meghálálja, tanít engem, haladunk együtt!

 

 

Rögös út!

Nincs kitaposott ösvény, magam töröm az utat, járatlan helyeken, naphosszat.
Keresem, kutatom a megoldást, van, amire találom, van, amire még közben vagyok.
Sorakoznak a miértek, nehéz megérteni most a feledés vitte árnyakat, lassan tisztul a homály, néha beleöklel szarvával az ego, de mindhiába, mi ketten veled, aki bennem vagy, szeretettel csak nyerni tudunk!







Az Egészség!?
(Ítélkezés nélkül)

Készül az emberfia jó harminc napon keresztül, hogy nyugodt körülmények mellett foglalkozzanak az egészségével!
Napok multán itt az idő, végre én vagyok fontos, jaj, nem, lemondom, ezért- azért-amazért, majd máskor, pedig az egészség a legfontosabb!
Mi is hibásak vagyunk, de itt van a „nagytestvér” életünk minden pillanatában bele kíván szólni, avatkozni, van mit törölni!

 

 

 

Március idusán!

Tavasz közeledik apró léptekkel, kitart pár napig, majd bedübörög a zordon téli vihar, mai emberforma nem tudja kezelni, mindenki hibás csak ő nem!
Megy neki viharnak, mint vak bivaly a falnak, nagyot esik, csodálkozik, bele ér keze a semmibe.
Ki dologból igyekszik kiscsaládi meleg fészke felé, segítik, megköszöni, s nem keresi a hibást, van, ki tájékozódik, mert már tudta, megmondták az időjósok, nem tévedtek, kandalló mellett öleli szeretteit, kellemesen beszélget teremtőjével, ebéd utáni pihenésben!

 

 

Kocsma nosztalgia…

Valamikor ott dorbézoltak, valakik, mások templom után betértek hörpinteni finom nedűt, nem csak az alkohol mámoristák jártak oda, mások is, akik megbeszélték a nőügyeket, futballt, üzleteket.
A kocsmába betérőnek mindig volt annyi pénze, hogy megigya italát, ma, amit elképzelni sem tudtunk volna, sorba csuknak be, mondván nem éri meg, elhamvadt a cigaretta, nincs kocsmaszag, nincs beszélgetés,”kihörpintik boraikat s hazamennek a legények”.
Barátom mondá vala”kocsmakultúrád mindig legyen” mi jöhet még ezután?

 

 

 

Ó Istenem!

Itt megtérni nem lehet, visszatérni igen, sima, göröngyös, sötét, fényes úton háborgó vizekkel szót váltani, lehet.
Őrjöngő vulkánnal, földi vérrel, széllel, viharral, csendesen beszélgetni lehet, megváltoztatni a változtathatatlant, kell, azt képzelik, e mocskot legyőzni nem lehet, észre sem veszik, s már térden csúsznak dimenziókon át, egyhelyben a semmiben!
Bocsáss meg nekem, néha még aggódom, pillanatokra, belém ivódott az örökké valóság óta, most rázom le a megannyi élősködő gondolatot, érzem, úton vagyok, veled, a szeretet útján, Szeretlek, Köszönöm!

 

 

Beszélgessünk…

Te tudsz mindent, mindenhol ott vagy, az életben, az anyagban, kérlek, mond meg nekem, mit tehetek, hol van a határ, meddig vagy velem?

Mindent tehetsz, ami a szeretetre épül, nincs határ, a gyümölcs neked terem, mindig veled vagyok, még akkor is, amikor nem hiszed, mindenhol ott vagyok, benned is, mindig, egyek vagyunk!

Még néha kételkedem, magamban, vajúdom, hogy mit kell tennem, ezt valóban nekem kell megtennem? Nem vágyom szereplésre, sem pulpitusra, úgy érzem középen szükséges maradnom, azt érzem nincs mit várnom.

Ne kételkedj, neked kell megtenned, mindenkinek van saját feladata, valóban maradj középen, nincs szükséged szónoki emelvényre, maradj ott ahol vagy és tedd a dolgod, legjobb tudásod szerint, hallgass a megérzéseidre, kérj, és mindig segítek, ne várj, tedd meg!

 

 

Meddig-még…

Tolakodó kíváncsiság, előremutat, de a válasz megreked, nem egy pillanat már tudjuk, folyamat, menetelve halad a belső tudatos értelem fázisaiban.
Fiatal-idős, már nem jelentős, kortalan mindkettő, egymástól tanulnak, egymásért léteznek, nincs elmúlás csak átmenet.
Végtelen ezüstszál, a lét végtelen mezején, kígyózva tántorog, megpihen és tovább megy egyenesen, kapaszkodunk mi magunk, együtt!

 

Létező teremtés…

Talán kísérletnek éreztem, majd kiderül, kiderült, működik, a hitetlennek mágia, pedig nem az, kőkemény valóság.
Belül döbbent csend, hogyan tovább, mindenki csak a saját szemszögéből tudhatja milyen a megvilágosodás, mindenkinek talán egyedi?
A sok egyező akarat megváltoztatja a múltat és a jövőt itt a mában, feszegessük a falakat, de tudni illik a következmény hatását, tervezni a következő lépést, tudatosan kell mindig!
A tévedés létező valóság, a változtatást mindig tehetjük, nem korlátoz semmi csak az aggodalom, napok telnek nehezen, ezred éveknek tűnik megtalálni az igazat, ez már feladat!

 

 

 

 

Szép volt lányok!

Az előző kinti meccsen éretten, jól játszottatok, igazi profi teljesítménnyel, tudtuk, hogy itthon is nehéz lesz, mert az ellen jó csapat és megmutatták erejüket!
Minden összejött eleinte nekik, fölálltatok a padlóról, a megtaposott mez kisimult, példát mutattatok több embernek, „Róma” elesett, győzött az igazság!
Higgyetek magatokban, gondoljatok a szeretetre minden nehéz pillanatban, és meglesz a hőn áhított trófea!

 

 

 

Éjfél árnyékában…

Furcsa érzés, először azt hittem csak túl meleg van, kiszellőztettem, akkor tél volt, most tavasz van, nyitva az ablak, mégis olyan mintha szárazság, bezártság érzésem lenne, vagy sugárzik a beton!
Nem bántani akarok, de minden természetellenes, beton, műanyag, nagyváros, suhog, zúg az éjjeli város, pedig nem közlekedik semmi, itt a kerületben.
Mintha a földi mágneses természetes sugárzás megszűnt volna, nincs madárdal, kutyaugatás, ezt alkottuk ma a huszonegyedik században!
Kennelbe szorult a lélek, tisztaság, rend honol, de pihenni nem lehet!

 

Átértékelődött gondolatok…

Valamikor beszélgettünk volt szimpátia, egymás látványától függetlenül, megfogant bennem, a született tehetség és a képi látvány, most pedig a tiszta hang, angyali, bájos magával ragadó életigenlés.
Vannak tehetségek, akiket nem kell felfedezni csak úgy, berobbannak és távozik a köd, megtisztul az előadó-hallgató, jelenlétedben izmosodik a lélek.
A további kapcsolatunk megszakadt, a pénz eltávolított bennünket egymástól, most azt mondom, énekelj tovább, „Szép nyári nap”, közvetíts szeretetet, téged is nagyon szeretnek!

 

 

Feladat!

Megkérdeztem, megmondta, beszélgettem vele újra, mert vele, az igazi könyvvel kell, ha megteszem, betartom a leírtakat ott leszek és megtehetem.
Türelemmel ítélkezés mentesen, alázattal, már ismerem, mégis mily nehéz betartani, a szerint cselekedni, ürességet teremteni és akkor létrejön a kapcsolat és a válasz.
Élni a sorsot, húzni a hajót, ha elkopik talpam alatt a fű, újra sarjad, mert más utakon is van feladat.

 

 

 

 

 

Szunnyadó láng!

Csak éppen pislákol, nagyon fáradt, álmos, de nem lankad, mert készül, készül felnőtté válni, megmutatni az erőt, fényt.
Abban a fényben, hőben az igazak lubickolnak, a melléktermékek ellobbannak, mert nincs türelmük, átégnek oda ahol tisztulás a sorsuk.
A szunnyadó láng fellobban, itt-ott, két ellentét áll egymás mellett a tűz-víz, nem ártanak egymásnak, védik és kiegészítik a létezést, mert az egyensúly maga a létezés!

 

 

 

Lehetőség…

Ki van éhezve a nép, ünnepelni, örülni szeretne, mint Rómában, anno, nagyot játszottatok Bakonyi Betyárok, megmutatva, ott ahol a pénz nagyúr.
Magyarázni lehet így-úgy, elvették tőletek a győzelem ízét, nem azért mert a bírók nem szeretnek bennünket, nem, a pénz uraság így döntött, forgatókönyv szerint, és senkinek nem jelez a lelkiismerete, nem, nincs nekik!
A mi Arénánkban most megmutatjuk, az erő velünk van, tovább jutunk, mi a szurkoló közönség minden támogatást megadunk nektek, olyan energiákat közvetítünk, amelyet nem lehet az említett eszközökkel legyőzni!
 

 

 

Fény-sötét!

Lesújtó értesítés, az ember ítélkezik és porba akarja sújtani társát-társait, megalkották a jogot, ami sárba döngöli a való igazat!
E-világ eresztékeiben ripeg-ropog, nyikorog, küzd sötét ármádia a fény ellenében, ha kell, romba dönt mindent, de nem tud diadalmaskodni, mert a szeretet fénye nem legyőzhető, ember-ember ellen küzd, helytelenül!
Szembe megyek az árral, rendületlenül, nem adom fel, nem és nem, segítséget megkapom, élek vele!

 

 

Tűz!

Nagy tűzet raktam, rátettem mindent, ami már nem kell, nincs rá szükségem, égett az önzés, irigység, nagyképűség, aggodalom, féltékenység, anyagi javak hajszolása, ítélkezés, mások megbántása!
Minden elégett, amire nincs szükségem, nagy lélegzetet vettem, éreztem a fényt, földet, univerzumot, mindent átható szeretetet, együtt Istennel!

 

 

 

 

 

Holnap!

Nem tudom, mit hoz a holnap,
de ma még tehetek érte.
Nem tudom az időt gyorsítani,
de ma kihasználhatom minden másodpercét.
Nem tudok holnap csodát tenni,
de ma teremthetek mindent.
Ma elvettek tőlem mindent,
holnap a dupláját kapom vissza.
Nem tudom, mit hoz számomra a jövő,
de én ma még megelőzhetem!

 

 

Érzések!

Bánat van bennem, nem azért mert jobbak voltak, az ellen, talán magyarázom magamnak, de nem, kint is jobbak voltunk, itt kevesek voltunk, a pénzt nem egyszerű legyőzni.
Talán ez is feladat, még nem tudom, nem mindenki áll a magaslaton, talán holnap összejövünk és győzünk, de ehhez tudnod kell!

 

 

Gyorsított szándék!

Nem jó belenyúlni, sem gyorsítani, cikáznak a percek, órák, évek, ezredévek, a krónika létezik a lenyomat mindenre választ ad.
Nézem a tükröt, látom a valóságot, bent létezik a múlt-jövő, beugrom, ott vagyok, tetteim várakoznak, rám várnak, amit teszek itt, kivűl az gondolat, megvalósításra váró szándék!
Minden oly egyszerű, mégis nehéz,” legyen meg a te akaratod”, mindenhól, újra kint vagyok, erősödik a fény, száguld a végtelenbe, itt és most!

 

 

 

 

Imádkozom!

Visszaköszön, elmúlt időkben sem folytak visszafelé a folyók, tudtunk elmélyedni, meditálni, imádkozni, nem hamis prófétákat, önmagukat kinevezett botcsinálta papokat, politikusokat imádni, hanem a bennünk található csodákkal felvenni a kapcsolatot.
Nem kell újra tanulni, mert tudjuk, csak tenni kell, elcsendesedni, szemeinket becsukni, gondolatainkat kiüríteni és már ott vagyunk a csodák birodalmában!
Imádkozom, beszélgetek, kérek, alázattal, nem vagyok alárendelt, egyek vagyunk a szeretettel, küldöm és kapom az energiát, kérlek te is tedd ezt és meglátod, megváltoztatjuk a világot! Ámen!

 

 

 

A Munka ünnepén!

 

Dolgozunk délelőtt, tenyérnyi telek, beton, bitumen,
 a szomszéd véletlenül az én levesemből kanalazott.
Felesleges kerti földet kiviszem a „természetbe”,
ahol a 21. századi emberek szennyei vigyorognak rám,
elteregetem, szépen, visszaúton az út mellett széken ül a „pillangó” ,
 páciensre vár, fordulok sokat, már sajnálom, még mindig árván vár,
 így nehéz a betevő falatot megteremteni.
Újra fordulok, jön a „szervezet” engem vizslat,
„pillangó kisasszonyt” észre sem veszik, mennek tovább a
„Munka ünnepén”!

 

 

 

 

Édesanyák!

A természetben számtalan csoda létezik,
Egy pici magban ott a fa,
szél fújta apró pollen, holnap szépséges virág,
megannyi Édes- Anya, szíve alatt hordozza  a csodát!
Megteremti a feltételeket, táplálja, óvja egész életén keresztül,
 azon túl is, született csemetéit.
 Az anyai szeretet legnagyobb éltető eleme a természetnek.
Isten éltessen minden Édesanyát a világ-mindenségben!

 

 

Tudhatom?

Izzik, forr, lüktet bennem a gondolat, mint tegyek,
mit tehetek, keresem a megoldást,
 nagyon erősek még a pénz felkent hóhérai,
úgy érzem, most itt csak menekülni lehet a győzelembe.
Űz, nyomaszt, nem hagy úgy Istenigazából alkotni, teremteni,
nem várhatok másokra, mert ők is ezt gondolják,
nincs várakozás, menni, menni, az erő létezik,
szólítom, támadok, eltökélt hittel belépek teremteni.
Elesek, felállok, újra és újra, nem adom fel,
sokan bíznak a holnapban,
 nem engedhetem, hogy bárki is kételkedjék az élet értelmében!

 

 

 

Gondolatok folyama!

Az előttem szólók elmondták, elveszíthetek, elvehetnek tőlem mindent,
akár az életet is, de legyőzni nem tudnak.
Támadnak a vaskor torz szülöttei, támadják a fényt, a szeretetet, mindent,
világuralomra tőrnek, masíroznak, menetelnek,
  legsötétebb izmusokat idézve, hatalmas malomkerekek látszólag mindent
mángorolnak.
Erősödik a fény, eltűnnek az árnyak, sziklaszilárdan állunk,
ők térdre rogynak, ha marad bennük a szeretetet apró szikrája,
akkor megtanítjuk őket újra „dolgozni”!

 

 

Találkozunk!

Elindul valami, nem véletlen, végig kell járni az ismeretlent,
ez a végtelen megismerés rögös útja.
Felfedezek újra régi dolgokat, tágul a horizont, megbotlok,
 felállok újra és újra, nem értem, mi ez, mi miért?
Eljön, a holnap már több van, mégis nem elég,
 sarkall a további megismerés irányában, beszélgetünk
egymással, tanulunk egymástól, kibontakozik előttünk
 belül az igazi valóság.
Ok-okozat testvérek, kézen fogják a szeretetet és
 belépnek a csodák birodalmába, olyan hihetetlen,
 eddig felfoghatatlan energiák szabadulnak fel,
amelyeket elmondani, leírni nem lehet,érezni kell.
Nekünk találkoznunk kell!





Búcsúzom….
(avagy nekrológ nekem)

Rövid volt, próbáltam sűríteni, nem mindig sikerült,
sok dolgot tanultam, hoztam is magammal, kaptam-adtam,
igyekeztem középen maradni.
Megtanultam elengedni, nem ítélkezni, szívből igazán szeretni,
segíteni önzetlenül másokon, magamon.
Most átmegyek töltekezni, újra inni a feledés forrásából és holnap vissza-
jövök, mert nekünk még sok közös tenni-tanulni való feladatunk van, a
földi létezés, nehéz, de nemes útjain!

 

 

A Természet!

Vadászok mesélik, igazán ellazulni, az erdőben lehet,
éjjel, valóban így van, a rengeteg közepén sátorból éjjel kisétáltam.
Koromsötétség, semmit nem látni, nem szokja meg a szem,
 ha felnéztem, kék ég kandikált a fák sűrű lombja között,
lépni nem mertem, mert a lábamat sem láttam.
Oly mértékű a csend, hogy már úgy éreztem talán a hallásom hibázik.
Hajnalban madárcsicsergés és kakukkszó ébreszti a vándort,
 céltalan andalogtam, mindenütt csodák vártak, vélt fáradtsággal leültem,
szikla volt mohaággyal, azonnal fogadott önzetlen szeretettel,
öleltem sok fát, éreztem az élni akarást, hatalmas erőt sugároztak,
feltöltöttek földi és univerzumi energiával.
Igen, határozottan visszavágyom, oda ahol élet az élet!

 

 

Együtt…

Mikor ott van az ember még csak jó érzései vannak,
beszélgetünk, ismerkedünk, kialakulnak egy-egy párok, csoportok,
vagy akár minden szeretünk együtt lenni.
Az a hír járja, olyan lelkek érkeznek, csatlakoznak egymáshoz akik „egyívásúak”, keressük a rokon lelkeket és meg is találjuk
ha a szívünk nyitva áll.
Elvonultunk a világtól, az együttlét másodpercek alatt elfogyott,
visszatértünk oda ahol tennünk kell sokat,
de nekem hiányoztok, tegyünk azért is, hogy sokszor, sokat együtt legyünk!

 

 

 

Lefagyott igaz…

Elkeseredett emberek tömege, a kór-háza gettóhoz dörgölődzik,
a fény pislákolva, félve mutatkozik a szemekben.
A jóllakott fényesít, mellébeszél, figyelmet terel, az „éhező igazra vár,
keresi a megoldást, várja a biztatást.
Aki bíztathat annak is támogatás kell „odaátról”, mert mindannyian
rossz cipőben járunk.
A legnagyobb nehézségek közepette sem adom föl, mert itt a
belső világ érik, erősödik, aktiválódik, a szorongás szűnik,
fogom a kezed, együtt vagyunk!

 

Hit!

Hiszek a te akaratodban, kapaszkodót nyújt, most másom nincs,
 nehéz az aggódást elnyomni, gyomrom összerándul, félek, féltek mindenkit!
Imádkozom, lüktet, szikrázik az élet, kapaszkodik az undor,
a tömegek szorítják az üres levegőt a végtelenbe.
Még ha egyedül vagyok is hittel megyek át a vízen, vizes-száraz lábbal,
egyre megy, a megoldás keményen az enyém,
de segítségem a hitem!

 

Nyílik a mezei virág!

Kibontja szirmait, már készülődik, pompázik,
egyre szebb, az illatot én megelőlegezem neki,
kecses, formás levelei látatják a természetes szépséget.
Nem szakítom le, lehajolok, lefekszem és átölelem,
 az érzés több, mindennél, simogat, magába zár.






Ha a szél tudna beszélni, most ontaná a szót, ami még csak gondolat!

 

 

 

Vágyaim…

A hangulatom percről-percre változik,
benyomások érnek, gondolatmorzsák tülekednek,
az éteren keresztül üzenetek sokasága megérint.
Nem mindent észlelek, vagyis érzem, de nem tudom a milyenségét,
tudom ezért nem szabad előre véleményt formálni.
Vágyaimat elküldtem, szeretet szárnyakon angyali kísérettel, várom a választ!

 

 

A létezés…

Megjöttem, anno akkor, kellett, mert én akartam,
 miért nem tudom, oka volt, nehéz szülés volt a részemről.
Emlékek villannak, gyerekként úgy gondoltam, láttam van elmúlás, de én magamban azt mondtam, és ha nem akarok, nem megyek el, én akkor így döntöttem.
Létem folyamán nem volt bennem félelem, nagybetűs felnőttként úgy gondoltam mindent elérhetek, hittel, kitartással, szorgalommal, részben így volt,
az önzés, irigység és még sok egyéb azt a világot eltiporta, eltiporja!
Most a „romok” még szilárdan állnak, létem, létezésünk igazi próbatétele itt van, a gátakat le kell bontanunk, korra, nemre való tekintet nélkül,
milliárdnyi apró sejt várja üzenetünket, mely a jövőnek szól!