Tibeti gyógyászat

A gyógyítás kezdete, története.Tapasztalatok, tanulás és siker. Fiam betegsége miatt indultam el a keleti gyógymódok megismerése,alkalmazása irányában 16 évvel ezelőtt.

 

datolya.png

 

 

Mire jó a datolya?

Az nem kérdés, hogy hallottál-e már a datolya nevű gyümölcsről, viszont ha azt kérdezzük, hogy tudod-e milyen jótékony hatásai vannak az emberi szervezetre, már nem biztos, hogy tudod a választ. Hadd segítsünk egy kicsit abban, hogy jobban megismerd ezt az édes és egészséges termést.

A datolya gyümölcs a datolyapálmán terem, és körülbelül időszámításunk előtt 6000 évvel már ismerték. Eredeti hazája Algéria, Marokkó, Tunézia, Egyiptom, Szudán, Szaúd-Arábia, Irán és Irak, amely országok a mai napig a legnagyobb datolya exportőrnek számítanak.

Ezekben a közel-keleti országokban a datolyapálmának szinte minden része felhasználták már a kezdetektől fogva. A fa árnyékot biztosított a sivatagban, védelmet nyújtott a széltől, leveleivel fedték a házakat, sőt még használati tárgyakat (kosarakat, kalapokat, szőnyegeket) is fontak belőlük. A datolyapálma gyümölcsét nem kizárólag frissen fogyasztották, hanem szárítva is. A szárított verzió az utazóknak mindig is hasznukra vált, hiszen kis helyen elfért, és magas a kalóriatartalma hosszú időre táplálékot biztosított. Mind a friss és szárított változata összetevője lett a környező országok konyháinak számos fogásának.

A datolya arab közvetítéssel érkezett meg Európa déli részére, például Spanyolországba, a Riviérára, Dél-Olaszországba, Szicíliába és Görögországba. (Bár azt talán meg kell jegyeznünk zárójelben, hogy az európai datolya nem vetekedhet arab rokonaival.)

A datolyát sokan a létező legédesebb gyümölcsnek tartják, amit fogyaszthatsz frissen szedve is, de legtöbben aszalt formában szeretik: ilyenkor olyasmi, mintha mazsolát vagy aszalt szilvát ennél. Akárhogy veszed magadhoz, tudnod kell, hogy nagyon jó hatással van az egészségedre, éppen ezért ajánlatos akár minden nap enni egy kis datolyát!

Nézzük pontokba szedve, miért jó szervezetednek a datolya fogyasztása!

  • Energiával lát el

A datolya összetevői - például a glükóz, fruktóz, szacharóz és a kálium - biztosítják a gyors energiaellátást. Ha lassúnak vagy álmosnak érzed magad egy-egy délután, kávé helyett kapj be néhány szem datolyát!

  • Segít, ha rendszertelen az emésztésed

A datolya a magas rosttartalmának köszönhetően enyhén hashajtó hatású. Ha úgy érzed, nehezen megy a kicsi helyiség meglátogatása, egyél datolyát! Segít, hogy a megemésztett étel akadálymentesen jusson a gyomrodból a bélrendszeredbe, és helyreállítja az egészséges bélmozgást is.

  • Segít, ha szegényes a véred

A vérszegénységnek is vannak különböző változatai, de a leggyakoribb az, amikor vashiány miatt jön létre. A vashiány alacsony hemoglobin szintet eredményez, a datolya viszont tele van vassal, sőt C-vitaminnal is! Ez a kombináció hatékonyan kezeli a vérszegénységet.

  • A datolya a terhes nők jóbarátja

A legtöbb állapotos nő emésztési problémákkal küszködik a terhesség alatt. Mint már említettük fentebb, a datolya segít a rendszerezésben. Sőt, a datolya segít a méh izmainak megerősödésében is, ami nagyon hasznos lesz a szülés során!

Egy 2011-es tanulmányban - ami egy szülészeti és nőgyógyászati magazinban jelent meg - nagyban támogatják a datolya fogyasztását, mivel csökkenti annak az esélyét, hogy a szülést mesterségesen kelljen megindítani.

  • Segít a másnaposság leküzdésében

Egy barátokkal töltött, átmulatott éjszaka után, amikor a kelleténél több pohár alkohol csúszott le, egyél datolyát! Segít a májnak a méregtelenítésben, így a kellemetlen másnaposság tüneteit is enyhíti.

  • Fontos szerepet játszik a szív egészségének megőrzésében

A datolya bizonyos összetevői, antihiperlipidémiás (koleszterinszint csökkentő) hatást váltanak ki.
A datolya - legyen friss vagy aszalt -telis-tele van káliummal, viszont alacsony a nátrium tartalma. Ez a kombináció azt eredményezi, hogy a pulzus és a vérnyomás megfelelő szinten marad. Emellett, ha megfelelő a szervezeted kálium szintje, akkor a stroke, avagy szélütés, agyvérzés esélye is alacsonyabb.

 
 


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 84
Tegnapi: 98
Heti: 405
Havi: 2 449
Össz.: 1 757 856

Látogatottság növelés
Oldal: Datolya
Tibeti gyógyászat - © 2008 - 2024 - tibetigyogyaszat.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »