Mélységek!

 

 

 

Létben a lét!

Felszínes gondolat játszik velem,
Enged menni balra-jobbra utamon,
Vigyázva tekintek bentre, figyelek,
Künn sokasodnak ferde döntések,
Játszmák ütköznek, megrendezett darab.

Érdekek pörögnek, ropják táncukat,
A tömegek hörögnek, látszatért küzdenek,
Szálak összeérnek, figyelnek terelődnek,
Nincs, ki kimondja, állj, ne így tovább,
Tedd le fegyvered, kovácsolj szerszámot.

Létező gondolat odaátról, lesz itt Messiás?
Igen van-, vannak, lépjetek előre, tedd,
Vessétek tűzre a haszontalant, megérett,
Nem bántva senkit-semmit, vállald,
Azt, amit szíved mond, igaz, kérdezd!




Jó-lélek…

Ma is nálam járt egy angyal,
Vagy kettő, hanem több, igaz,
Szellemi erők küldték őket, ide,
Ők minden érzik tiszta forrást.

Ők örömmel jönnek, szeretnek jönni,
Én szeretettel várom őket, öleléssel,
Töltődik, aki kéri, ha megy már más,
Együtt megyünk, lépkedünk, egymásért.








Globális felmelegedés!

Sokszor a tudomány nem tud kilépni önmaga teremtette fizikai keretből.
Csak néhányat említek, megáll a golfáramlat, jégkorszak közeledik, földből kibányászott nyersolaj, gáz, fosszilis anyagok nem okoznak változást, a földgolyón.
Tévedések sorozata a javából, lehet, hogy tudatosan teszik?
A föld egy élő bolygó a szó legnemesebb értelmében, mi és minden más, élő, élettelen az ő gyermekei vagyunk a fizikai valóságban.
A teremtésben az életet támogatja, nem pedig a káoszt.
Ami a földben és felette található az élet maga, ha önös érdekek értelmében elkótyavetyélik, felhasználják, szennyezik, akkor elkezdi megújítani önmagát, gyógyítja sebeit, tisztul, az időjárás változás ennek egyik jele, a földrengések, vulkáni tevékenységek pedig a felelőtlen bányászat következményei.
Mint már említettem az ember fizikailag a föld gyermeke, a lelke, szelleme viszont Isteni, gondolatainkkal befolyással bírunk az anyagra, tehát tudatosan vagy tudatlanul befolyásoljuk a föld minden változását.
A föld figyel ránk, mindent, amit tesz az élet védelmében, érdekében teszi, nekünk pedig meg kell tanulnunk újra szeretni „Anyánkat” és gondolatainkat, tetteinket tudatosan irányítani, védeni őt, és akkor érezni fogjuk az ő határtalan szeretetét, védelmét!


A tepertő!

Ahogy letettem nemes mesterségem,
Délutánra fordult az idő, a gőz elszállt,
Bekukkantottam a hűvös hűtőbe én,
Csak körbejárattam látószervemet, egy
Hang ütötte meg fülemet, diszkrét zokogást
Hallottam, tudtam, hogy nem a hűtő sír,
Nem is ő, hanem a kistálkában a tepertő.

Kiemeltem hamar, mielőtt minden úszik,
Kérdezém tőle, hát téged minő gyász ért?
Képzeld, engem nem szeret senki, nem kíván
Senki, régóta itt vagyok, tán nem leszek romlott,
Hát mondanám néki, halkan, hogy ne halja,
Én sem gyulladtam szerelemre tőled, nem tudott
Felizgatni, de van egy megoldás, tőlem.

Hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta
Sem maradjon, hamar kerítek neked társakat,
Már rotyog tyúkanyó ajándéka, föl a tojás,
Serpenyőben dinsztelődik, hagyma, sonka,
Kolbász, paprika, paradicsom, s mi jó féle,
Hamar gyere, összeházasítalak benneteket,
Pap sem szólt, már kész, látod, szeretnek téged.


Válság!?

A nép nemet mondott, köszöni, de
Nem kéri a mézesmadzagos megoldást,
A pénzügy érek hamar összeültek, jöttek,
Luxus batárok begördültek, ők kibotlottak,
Igazgatták Armani gönceiket, mereven,
Vizenyős, nagy egójú, kéjes pofák,
Pokolba taszítják a jelen világot.

Finánctőkések keze messze érkezik,
Érdekeltek mindenütt, vitát, háborút
Szítanak, utána az emberáradat rebben,
A maradéknak rothadt uzsorát kínálnak,
Vér tapad a virtuális semmihez, ma,
Kerítések épülnek a gettó körül, kivűl
Belül, Hellász népe és mások szilárdan álljatok.

Változások!


Még nem is oly rég más volt,
A kútból folyt a tiszta ivóvíz,
Ingyen, mert a víz- levegő-fény, mindenkié?!
A parasztember ellátta az állatait, földjeit,
A mesterember gyártott szerszámot, egyebet,
Dolgoztak egymásért, holnapért, lassan.

Ma, nincs idő semmire, a gyereket viszik
Kocsival az oviba, isibe, s mennek érte,
Nyírják a füvet akkor, amikor más pihenne,
Mesterséges ételeket esznek, hamar, gyorsan,
Beesnek az ágyba, felejtenek, te ki vagy?
Keresnek filléreket, s az agyuk sem tágul.






Lizike…

Jött a család, igazi család,
Tudjátok, mindig te légy az első,
Mert az egész így egész, veled csak.
Feladatokat kaptatok, önmagatoktól,
E-nehéz cudarvilágban is lehet siker,
Ékesen bizonyítottatok most, példás
Szeretettel, jön a következő feladat.

Nincs lazsálás, tenni-tenni kell,
Fáradhatatlanul a vállalt színpadon,
Kaptatok egy csodálatos, tiszta agyalt,
Álmában sugározta az élet értelmét.
Dolgotok van egymással, véssétek ezt észbe,
Ne remegjetek, tudjátok, mit kell lépni,
Angyalt kaptatok, induljatok az úton, siker.


Visszaható…

Átjárta egész testedet, fehér fény,
Értelmetlen értelem, föl nem fogja,
Nem mesterséges kreált fizikai közeg,
Artikulált drogos alkoholból nyert
Hallucináció, nem is sámántánc, ott
Transzállapotban, előidézett rémület.

Végtelen hepehupás idősík, valóság,
Fehér és minden szín kavalkád villódzik,
Jótékony noetikus kezek érintenek,
Tisztán érzed nem vagy itt egyedül,
Szellemvilág, ott van veled, nincs kétség,
Az igazi valóság zajlik, tiszta szellemi energia.




Száraz benyomás!

Fülledt utazás, Dunától onnan,
Nyomott, száraz, már-már nehéz
Trópusi levegő, érkezés, Duna-Tisza
Között, hegyekben, kis faluban.
Kovácsmester ódon vaskos lakhelye,
Igényesen őrizve hajdan volt életek
Minőségét, most mosolygós ifjak üdvözlése.

Csend honol, s nyugalom fogható,
Madarak önfeledt trilláznak, végtelen,
Nem túr a malac, hiányzik a röf-röf,
Tyúkanyó csibéit nem őrzi, kakas nem
Rohan féltékenyen, dolgos dolgoknak
Nincs látszata, nehéz népzenei műzene
Üvölt, elcsépelten, szárazon, üresen.







Gyűrött éjszakák…

Süpped a test epedás alomba,
Így sem, úgy sem kényelmes,
Fülledt látszat beoson az ablakon,
Álló háború, kihasználatlan, de jó,
Hajnali hűvös áldott állapot.

Év-ezredek szennye csuklik a testben,
Keresi emberi önmagát a rontás,
Nappal tagadja, éjsötétje emlékeztet,
Valós kísértet tómból és ő élvezi,
Reggel oldódik a ragacsos festék, éled a ma.




Heves napok…

Úgy mondják a népek, idegennek tetszetős minden,
Nem egészen így van, a látogató nézi a szépet,
Elmúlt korok becsült értékeit látja,
Ma, világának tiszta portáit értékeli.

A múlt-jelen a végtelenbe fonódik,
Város a város alatt mutatja az elmúlt
Késztető élni akarását, a fejlődés lépéseit,
Műemlék óvása simogatja arcát a mának.

Amit most látok abban ott a vésett
Múlt-jelen s jövő, te itt átadsz valamit,
Majdan ne kérd számon a nem tetszőt,
Mert a tükörben ott található az ábrázatod.

Szeretettel alkotni, az igen, mutatja helyed,
Fáradtan leülsz árnyas fa tövébe, megpihenni,
Ősöd neked ültette a fát, emlékeztet tovább,
Öntözd mit kaptál, gyarapítsd utódodnak tovább.




Átlátszó ítélet!

Mozdulatlan látszat, éli napjait,
Eltűnő körforgás, mégis forog,
Látszanak a csillagok, még léteznek?
Mire ideér, a fény mér rég nincsenek,
Elaludt egy, senki nem látta, megfagyott
Az idő végtelen horizontján, már
Valaki gyújtott másikat, nincs hiány.

Alszik-ébred, már más mit gondol,
A nem létező időt kavarja, már végtelen,
Nincs ismerős kép, hang, mégis vonz,
Akarja újítva önmagát, látszik a semmi,
Csupán érzéki csalódás, levetem, eldobom.
Beleég minden eltöltött pillanatba, a döntés,
Tagadom, törlöm, lóg a nyakamba, látszik.



Történelem!

Minden megtett lépés írja a krónikát,
Át ég az idő évgyűrűin, holnap más,
Szabad befolyással rendelkezem, te is,
Nem látszott ezredekkel ez előtt, a ma?
Kormos vetített szikrája, de igen!
A gyűlölet hatalmas teret nyitott,
Kitárta a kaput, tárt karokkal fogadta,
A démon kéjes pofával, vigyorogva jött.

Dicsőített birodalmak, sokaknak ma
Is példa, működésük, eltűntek ördögi
Vezetőikkel, az út porában, de mindig
Volt, aki tovább építette e-földi poklot.
Tükröt vetít a múlt, beégett a mába,
A pórnép Istenért kiált a papok házában,
Hamis próféták ígérnek mindkét házban,
Isten nincs ott, benned, bennem, hívjuk!

Válaszút!

Égető hőség, sivatagi látomás,
Átmelegszik, minden a mesterséges
Kennelbe kárhoztat, bentről látszó
Forró áramlat, zubog az üst.
Nem lehet folyamattal vízben ülni,
A test vele szenved, növény s-állat.

Sajnálom a verítékkel alkotott javakat,
Csak az becsüli ki létrehozta, de nincs,
Ki fenntartsa, mert kevés a dolgozó,
Szép honi tájak, városok, falvak, ti,
Mi lész véletek, igaz közösségek!
Rázzátok le fényes bilincseiteket, előre.

Álljatok fel, mondjatok nemet a szemükbe,
Saját levük légyen vesztük, dőzsölve.
Kik még hisztek, kérjetek belül, eleget,
Most szélsőségek gyűrűznek, ma-mindjárt,
Ha nem kértek, elvesztek az útvesztőben,
Majd holnap üres tekintetek merednek a sivatagra!








Mofetta-fürdő?!

Tisztelt barátom és családja Erdélyország vendégeként, vendégszerető embereknél jártak, eltöltve egy kedves hetet náluk.
Többek közt elvitték őket barlangfürdőbe, ahol nemes gázok, gőzök szivárognak úgynevezett vulkanikus törésvonalak mentén, és ott megfelelő létszámban, bizonyos ideig ülnek csendesen.
Jótékonyhatással van, vérnyomásra, szív-érrendszeri elváltozásokra, ízületre, reumatikus panaszokra és egyebekre, ez a mofetta fürdő, teljesen ingyenesen!
A Mátrában jártunkban-keltünkben megtudtuk, hogy Mátraderecskén is van az Erdélyihez hasonlatos fürdő, elmentünk és szerettük volna megtapasztalni, érezni, tesztelni, gondoltuk egyszeri hatása is megfelelő.
Megtaláltuk, egy hatalmas új épületben fogadtak bennünket, gondoltuk valami szálloda, nem az, csak beutalóval, mindenféle vizsgálattal,(vér- vizelet-EKG, stb.) lehet bejelentkezni, egy tízalkalmas bérletrendszerrel, orvosi felügyelet mellett működhet.
Az épület szomszédságában már készül egy hatalmas szálloda, ahol ellehet tölteni, költeni minden jót, őszintén mondom nem csalódtam, mai világunk naponta bedolgoz egy koporsószöget!

Mátraderecske.2015.julius.25.

Csak úgy…

Jó az érzés, csak, jót tenni,
Vedlik a bőr, csak, megújul,
Nekem nem tetszik, csak, neked igen,
Botorkálok a vadonban, csak, átesek,
Nem baj, nem bánt, csak, oroszlán.

Mit mutat a jövő, úgy, semmit,
Mond valamit a ma, úgy, a jövőt,
Én állok itt lazán, úgy, mond meddig,
Tótágast akar még, úgy, fordított világ,
Már föladom, nincs más, nem úgy van az!
 


Beszélgetni…

Szükséges szóba állni Ő vele,
Az igazat ott tudod meg.
Egyszerre látja, érzi az egészet,
Ha szóba állsz, vele mindent tudsz.

Légy velem, vigyázz rám kérlek,
„Rád és mindenkire, mindenre vigyázok”,
Mi lesz velem és e világgal most?
„Minden meg újul, átalakul te is”.

Miért alakult ez így, ki okozta?
„Önmagatoknak, szabad akarattal”.
Hol romlott ez el, mikor rontottunk?
„Mikor önállóak lettetek, másnap”.

Mit tegyünk a boldogságért?
„Szeressétek egymást és a mindenséget”.
Mikor érezzük a változást kint?
„Azonnal ha megérett belül a szeretet”!

Mikor lesz itt rend a földön?
„Ha nem ölitek meg egymást és az állatokat,
Ha nem kívánjátok felebarátotok feleségét,
Ha nem ítélkeztek egymás felett,
Ha nem lopjátok meg egymást,
Ha újra elfogadjátok és betartjátok törvényeimet,
Majd akkor beszélhetünk a jövőről”!



Ki vagy te?

Barna, zöldszemű, arányos alkatú,
Határozott, de tiszta jó lelkű,
Fel kell fedezned más feladatot,
Itt nem tudsz nagyot alkotni.

Ez a világ már túlhaladott,
Nem a te világod, várlak már,
Lazán, látlak kecsesen leülni,
Minden mozdulatod üde, bájos.

Még nem tudom ki vagy, mindjárt,
Most sem, de már gyanítom, talán,
Valamit jeleztek neked, figyelj,
Törekedj a jóra, te vagy a győztes.

Kellemes jelenség vagy, jó érzés,
Menj tovább az utadon, bátran,
Néha lazíts, folytasd mit kezdtél,
Hagyd, ami visszatart, fogadd az újat.


Döntés nálad!

Véletlen találkozás nincs,
Már meg volt írva e nap,
Szükséged van segítségre,
A szemed tiszta tükör, szól.

Fogadd el a nyújtott kezet,
Most nem találsz kapaszkodót,
Az egész világ ellened, de nem,
Hidd el viszonzás nélkül is várlak!




Következmények?

Ha jól megfigyeljük a múlt, jelen eseményeit akkor megfogalmazódnak bennünk a jövőnk homályos képei,
Sok-sok ezer éven keresztül úgy ma is az erőszak uralta, uralja a földet, ma a pénz és annak erőszakos, törtető, gátlástalan egyedei.
Bizonyos szűk rétegek vezetik emberek tömegeit, háttérben semmi nem számít csak az érdekek, szűk egyedek érdekei, már tisztán látszik a jövő, a démon nem engedi ki kezéből a pálcát, csak ha megsemmisül.
A jelenlegi tudomány nem ismeri el a szellemi intelligencia fennhatóságát a fizikai világ felett, pedig ameddig nem térünk vissza az útra, újra és újra vízözönök, jégkorszakok, katasztrófák után újra lehet kezdeni, végtelenségig.
Véleményt lehet írni, mondani, mindenről, számomra a leírtak nem véleményt takarnak, hanem meggyőződést!


 

Vakvégzet!

Vonzódás, az adás beindul,
A vétel tiszta, érthető, érezhető,
Láthatatlan energiák küzdenek,
Naiv mindkettő, kétségek nincsenek.

Harmadik utas az idő, kivár,
Talán források egyesülnek, részletek,
Túlhevített hőfokon sem jó, vihar,
Tornádó, jégeső, kiegyenlítő, egál.

Megtalálta, nem, számvetés, utólag,
Mit hoztunk létre, nem fizikailag,
Értéket, embert építő, Isteni egyedeket,
Legyőzve, karmát, géninformációt, mintát.


Büszkén tekintve az épített műre,
A jövőt kockáztuk, Luci Ferit
Mindig jól hátsó fertályon billentve,
Kérdezve a jövőt, oda vissza, amit hagytunk.



Előítélet!

Megy-megy a végtelen felé,
Nem tetszik, nem ideális,
Nincs, ki tudja, ítéletek sorakoznak,
Elállják a fejlődés útját, részben.

Nem történt semmi, de igen,
Kevésben bújik a hatalmas tett,
Részletek rejtik, azt mit keresek,
Nyugodt figyelem tárolja a krónikát.

Hőség is mutat, következményeket,
Most majdnem mindenki talárba bújik,
Minden tudó önjelöltek osszák az észt,
Mutatják az irányt, előre, még!

Már ébredezik a szellem, figyel belül,
Ítélet mentesen jön a válasz, tovább,
Nézd a kevésben sok részletet, érezd,
Válaszok benned, bennem, minden percben.



Pillanatban élni!

Múlt s-jelen összeforr, tett-eredmény,
Az idő halad, ad bölcsességet, talán,
Már nem megy, mi tegnap virtusban állt,
Elfogadni, avagy keresni-kutatni, itt-ott.

Valóban tovább tenni-menni, remény,
Nem legyőzni, megújítani, újra élni,
Mindent látni egyszerre, a valóst,
Megint van cél, látni-látni, megfogni.




Egy éves voltam!

Gyorsan múlik, még most jöttem,
Furcsa dolgokat látok, érzek itt,
Az angyal kiben rész voltam,
Mindent tud rólam, én is róla.
Állandóan tanulok, sírni-nevetni,
Ha baj sírok, ha jó nevetek,
Két lábra állok, mint a nagyok,
Lépcsőt mászok, hegy a cél.

Ők is tanulnak, mindig tudják
Ha éhes a pocim, azt is ha fáj,
Eszem- iszom, alszom, kis-nagy
Dologban teszem dolgom, jól.
Jó, hogy itt vagytok nekem ti,
Ugye jó, hogy itt vagyok nektek én,
Így azért megvagyunk szeretetben,
Együtt váltjuk meg e-cudar világot!



  

Kik vagytok ti?

Akik törvényt alkottok, de rátok nem vonatkozik, alapban a római jogra hivatkoztok, ahol halál várt a legyőzöttekre, csak a polgárait védte a többi nem volt ember.
Ma a politika csak addig dörgölődik az Isten adta néphez, amíg megválasztatja magát, ígér fűt-fát, majd becsapja, tövist ad.
A törvény kíméletlenül lecsap ide-oda, csak oda nem ahova kellene, a bankoknak nevezett csalók ma is kínálják uzsorás hiteleiket, mások pénzét kínálják, és abból uralják a világot.
Az áruházak polcain kilós csomagolású élelmiszerek jobb híján 0,90 kg-ot nyomnak, változatlan áron, úgy emelnek árat, hogy kevesebb a mennyiség és mindezt hivatalosan a fogyasztó védelem homályos szemeinek láttára.
Kik vagytok ti, kiknek érdekében, negyven-nyolcvan évekre titkosítanak dolgokat, hivatkozva államérdekre és az ördögre.
Nem ítélkezhetünk, nem is akarunk, ti megtehetitek, vele építitek a jövőtöket!


 

Lista!

Fontossági sorrend tolakodik,
Ma ezt, tegnap azt, holnap amazt,
Nem tudom, mit akarok, káosz,
Mástól ezt úgysem fogadom el.
Most már semmire nincs időm,
Utólag ellenőrzöm az értelmét,
Talán megint rossz lóra tettem?

Én irányítok magamban mindent, benn,
Külső világom annak tükörképe, ma,
Azonosulok, de más vélemény nem érdekel,
Keményen, acélosan haladok, erre-arra.
Néha falnak megyek, megsértődöm,
Haragszom a világra, én nem hibáztam,
Megyek tovább, mert lemaradok, magamról!

Fut az idő, mégsem elég, nekem,
Mindent akarok, de a kezem üres,
Én jól működöm, ítélem a mást,
Bemegyek több helyre, de nem találok ki.
Érzem jól döntöttem, nincs kérdésem,
Feléd, te nem azt látod, amit én,
Nem tudom, de most nem jól vagyok!

(Ha valaki magára ismer az a véletlen műve, a gondolat jön!)


Edzés!

Már úgy gondoltam nem mennek a dolgok,
Futás alatt-után fáj, begyullad,
Valami fuvallat vezérelt, elmentem,
Volt élsportoló tartja, hitelesen,
Nehéz mozgatni rozsdás fémeket.

Láss csodát, megy, izzadósan, nyikorogva,
Végtagok engedelmeskednek, a test tud,
Furcsa fáradt két fertályóra, küzdelem,
Tompa hazatérés, jó érzésekkel telve,
Nincs izomláz, érett folytatás, jön.



Ordító szél!

Ostoroz, tisztul, átalakul, más lesz,
Zúg, dörög, ütközik az ellentét itt,
Ami kint az úgy bent, érez a test,
Dolgozik élő sejt az anyaggal,
Nem látszik, de összefügg, egyek.

Kemény időszak, sorsfordító egy,
Vihar megnyugszik, támad, visz valamit,
A vonat megáll, halad, felszáll, ki akar,
Elhull rozsdás levél, trágyázza önmagát,
Ordít a szél elemi erővel, halkan is szeret.





Nézz fel!

Érzed így nem jó, de félsz a mástól,
Leányod tisztán áll előtted, kilenc év
Kin, keserve után rálépett az útra,
Tudnod kell, egymástól tanulunk,
Ha figyelünk, ha nem elmegy, tova.

Szalad a szekér, egyre gyorsabban,
Száguld és meg nem áll, ne várj,
Indulj, menj előre, új csodák várnak,
Engedd mit eddig tudtál, messzire,
Vissza ne nézz, előtted van, mit keresel.






Karma- Sors!


Tengerentúl természetközeli bennszülött népeit szétvertétek, kiraboltátok, erőszakkal hit- térítettétek, területeiket elvettétek, megépítettétek a saját demokráciátokat, mások kárára ma terjesztitek.
Onnan ahonnan ti is jöttetek, mint jött-ment bevándorlók, oda külditek, irányítjátok, pénzelitek, nehéz sorsú emberek száz-ezreit, győzni akartok saját véreitek ellenében, nyerni minden áron.
Most beletörik a bicskátok, nektek is Amerika”klónozott” népei és nektek is Európa nyugati nagyképű nemzetei.
Az ördög oltárán már majdnem minden áldozatot bemutattatok, démoni tanaitok recsegnek, ropognak, vénemberként gyereket nemzetek, hogy bizonyítsatok az ördögnek.
Kinn jártok az űrben, de nem ismeritek a fűszálat, kutatjátok az ősrobbanást, de nem tudjátok mi az önzetlen szeretet, felhalmoztátok a tőkét ugyanakkor emberek milliárdjai éheznek, zuhannak a semmibe.
A sors szekere halad, elbújni nem lehet, senki nem kerülheti el tetteinek következményeit, viszont szembe lehet vele nézni, elfogadni, majd holnap már másként tenni, amíg lehet!






Bormustra!

Adunk-kapunk, ez így van rendjén,
Barátomtól kaptam, vulkanikus hegyi
Levet, kedves helyről származik, érzéki,
Nem csak nászbor, minden mást tud,
Savat le- felviszi, mikor kivel egyesül.

Decis pohárban töltöm, ismerkedünk,
Az első kortyot megrágom, ízlelem,
Nem szakértem, csak beszélgetünk,
Eleinte nem válaszol, vár, hatásvadász ő,
Vizslat, figyel, második korty, élvezet.

Következő deciben, már megered a nyelv,
Már tudományos elemzést tartok, kesernyés,
Zamata, keserű mandula ízt utánoz, valóban,
Meleget áraszt, homlokom kissé párás,
És megállok időben, csuda jó ketten, együtt!



Monológ…

Nincs vagyonom, tartalékom a tudás,
Folyamatos fejlődés, kevés-elég pénzzel,
Nehéz éjszakák, folyó ügyekben, zavar,
Géninformáció átadás, már nem kell.

Megoldáskeresés, segítség nélkül, hogyan?
Érzem, azt akarja valaki, magad uram, ha…
Megkapok valamit, ha föladom, az ördögöt?
Van emlék, sikerült, de ide érvénytelen.

Kidolgozott forgatókönyv, még titok,
Karmikus emlékfoszlányok, forognak,
Nem szabad gondolni, mondani, hogy vége,
Mi jön most, még nem tudom, várom.

Megváltozott viszonyok kívánják a mást,
Indulni kell, de merre, akarom megtalálni,
Nagy feladat, bevállaltam, már érzem,
Emlékek múltjában kutatok, belecsapok!






Választ várok!

Minden rendelkezésére áll az embernek,
Akkor miért éheznek, fáznak egyedek?
Ki éjt nappallá téve dolgozik, tesz,
Ő miért nem gazdag, egyre betegebb.

Aki erőszakos, korrupt, összefonódik,
Dúskál a javakban, még a másságot is próbálja,
A tisztán játszó nem nyer, mosolya kesernyés,
Ereje fogytán, életjáradékra nem jogosult.

Ki a hatalom kegyeltje, melegszik,
Úgy érzi ügyes, pedig az ördöggel cimborál,
Sorba menetelnek a szürke monoton robotok,
Hová tartanak, boldogok, mert övék a remény?





Mélységek…

Homályba vész a kezdet,
Nem kell keresni a tettest,
Most kutatom a megoldást,
Erőszak, gyilok, már az enyém.

De nekem már ily áron nem kell,
Vegyszer, szike, folyadék, sugár,
Rész siker-eredmény, nem megoldás,
Hatalmas lelki fejlődés, meddig?

Gondolat, foszlányok lassan tolakodnak,
Lehatolni a mélységek mélységeibe,
Már ott nincs gondolat, látomás,
Üres minden, egység, ott az igaz!






Homály…


Elment a gazda, a ház szemei könnyesek,
Homályosan merednek, kérdőn tekintenek,
Válasz nincs, hol az élet mosolygott,
Most kiüresedett, néma függönyök hallgatnak.

A gazda messze jár, már újra boldog,
Kutyái is vele mentek, ott hancúroznak,
Számvetést csinál a lélek, balra-jobbra,
Erősödik, töltődik az újabb fizikára.

A ház várja új gazdáit, szeretettel,
Új élettel töltődve, szemei már mosolyognak,
Friss élményekre vágyik, üde gyermekkacagásra,
Forog a kerék, tisztul a homály, így van rendjén.




Nyíló emlékezet…

Állok a szikla tetején,
Lágy szellő leng, simogat,
Szikrát vet, nyílik az emlékezet,
Üt, ver, szinte dobog, kopog.

Szemem behunyom, korlátok, gátak,
Rohannak felém, átugrom mind,
Valaki küldte, vissza nem nézek,
A múlt még alakítható, hiszem.

Édenkertben sétálok, aranyalmát
Majszolok, végig bizsereg az íz,
Az élet tiszta íze, virágillat
Keveredik, a légben, szippantok nagyot.

Nem jó visszasírni azt mi volt,
Éretlen kapkodás, a lemez lejárt,
Kell a friss fuvallat, megújulás,
Már minden más, csak mosoly az elmúlt.



Pörköltszaft!

Gyermekkori emlék előtör, lazán,
Mama főzi a pörköltet, sparhelten,
Aprónép téblábol, toporog, szava nincs,
Nem merik mondani, szüle szavak nélkül
Tudja, szel emberes kenyeret, bémártja,
Elpirul az kenyér, gyerekszáj mosolyog.

Vagy két fertály órája, pörkölt készült,
Modern tűzhelyen, de fenséges íz világgal,
Magam készítettem, szeltem emberes kenyeret,
Bémártottam, piros lett az kenyér, mosoly,
Fülemig ért az szájam, visszatért az íz,
Elpirultam én, két harapás, már kámfor

Ejnye-bejnye!


Kedves gyerekek jók legyetek,
Ne futkossatok, segítségért máshoz,
Üljetek egy picit ott a helyeteken,
Másik széken is a koncra várnak,
Most nem mindegy, hogy ti holnap
Jöttök, és akkor minden játék a tiétek.

Majd látni fogjátok, azt csináltok, amit
Akartok, ha elég erőszak van bennetek,
Csúszhattok, mászhattok, ahol akartok,
Apátok rendezi a számlát, valamikor,
Itt és most vége, szedte-vette ördögei,
Hagyjátok a jót másra, ne csintalankodjatok!




Harmónia!

Csodálatos, ahogy fokozatosan elszunnyad,
Lágyan, mindig kicsit jobban sűrűsödik,
Tetején megjelenik egy selymes réteg,
Íze utánozhatatlan, hófehér tejszín.

Alfa állapotban kicsit remeg,
Nem a félelemtől, lüktet a természet,
Lélekemelő fehér színét áhítat övezi,
Ízlelése mennyei, csupán házi aludttej.




Áradat!

Megállás nélkül jönnek és jönnek,
Ütköznek, érvek, érdekek, vélemények,
Hiányzik a meggyőződés, dobálnak,
Szavakat, mondatokat, meggondolatlanul,
Hiányzik az önkontrol, már mások
Bombát dobnának, ölnének, utána
Építve, a saját zsebeiket tömnék.

Beteges világ nyilvánul meg így,
Öklendezi saját dicső történelmét,
Elfelejtik az ok-okozat törvényeit,
A holnap teendőit az érdekek motiválják,
Még nincs ki megálljt mondjon, igazat,
Halad a tömeg megállíthatatlanul, még,
Nincs felelős, ássák a gödröt önmaguknak!






Tág horizont…

Kopogtat a gondolat, kér, bebocsájtást,
Akadozik, nyikorog a kerék, nincs, ki olajozza,
Forog a végtelenbe, összefügg a szóval,
Halk éteri zene lopakodik a tó vízén,
Incselkedik a hit az akarattal, mozdul,
De egyszerre, már más a kép, ezt üzenték.

Nem tudni ki küldte, elemezzük ketten,
Sötét barlangban nézelődik a szempár,
Tehetetlen düh, patakokban folyik a könny,
Kérlek, segíts, igen itt vagyok, várlak,
Fogom kezedet, utazzunk ketten, kell,
Mindketten kapaszkodunk, egymásért, igen!




Értelmes kavalkád!

Szemedben negatív információ hömpölyög,
Ítéletek tömegei sorjáznak felém, állj!
Megértél magadra, eljöttél, megérzés,
Világod bent érik, kint hadakozol,
El kell engedned ki bántott, elment,
Engedd, be ki szeret, érezd az igazat.


A változás benned van, indulj előre,
Süt a nap, csak rád kacsingat, figyel,
Utadat nem kövezi senki, virágokkal,
Ha már haladsz, érezd a jót, éget,
Tarisznyád most üres, de várj még,
Hited már tölti azt, ami a tiéd.

Mindent megkaphatsz még, akadály te vagy,
Lökd félre az egód, szíved mondja a valót,
Ne törődj mással, most te vagy a családfő,
Megfontoltan lépj, gondolj, de eréllyel,
Holnap már jobb napra ébredsz,
Ne feledd, fontos vagy-e műben, tudd!




Éretlen…

Fejlődésünknek állomásai vannak,
Az éretlen kapkodás, kudarcot szül,
Az intelligencia segítene, ego elnyomja,
Tiszteletet adok, majd visszakapok,
Nem hivatkozom másokra, mert a valótlan
Valótlan marad, csendes zugban, titokban,
Beszélgess magaddal, előre tudod a választ.

Nekünk még nincs dolgunk egymással,
Nincs harag, haragszol te önmagadra,
Ne keresd a hibát másokban, félrevisz,
Nézz a kis tükörbe, meglátod a pírt,
Minden okkal történik, ez is a tiéd,
Benned a tiszta lélek elmondja, beszéljetek,
Utad folytasd, akadályok erősítenek, tovább.


Kezdetek-jelen!
(Káosz)

Az ős pattintja baltáját, lándzsáját,
Készül a nyíl, kard, buzogány, vért,
Durran az ágyú, kartácstűz emészt,
Jönnek a tankok, víz-levegőben járók,
Atom villan, feküdj, nézd, csak egyszer látod,
Háború, öldöklés, halál, agyament elmék
Okozata, elvenni, birtokolni, győzni, kell.

Dicső múlt, vissza- köszön, karma törvénye,
Amit elvettél, pusztítottál, szívtad vérét,
Tanítottad ölni, most jön, hamuba sült
Pogácsával, batyuval, talán kér, aztán
Vesz, elragad, éhes, mindene odalett,
Hite sincs, egymásnak feszülnek, sokadszor,
Káosz, mit tettél evolúció csúcsa, kit büntettél?



Időkapszula!

Furcsa íze van a forrásnak,
Feledés édes mérge ízesíti,
Berobbantam a lét idő pillanatába,
Itt már nem tudtam a miértet,
Húzom a fonalat itt, már dereng.

Gondolataim érzésekkel telítődnek,
Kérdezem magamtól mélyen belül,
Talán nem én vagyok, de igen,
Már figyelek a benső magamra, jól,
Újra élem a valószínűséget, kopog.

Fejtem a kódot, csak tekeredik,
Megfogtam a végtelent, így előre,
Érik folyton, kísértem az egyre jobbat,
Bölcsesség nem jön idővel, érezni, van,
Észrevenni, majd más, nem, érezni kell.


Igen- Nem!

Elengedni az anyagi javakat,
Kivűl építkezni, támogatni,
Belül gondolni, megvalósítani,
Mindent legyőzni, pár morzsáért.

Visszatérni a természethez, érezni,
Rengeteg zabola, szabály, még több here,
Szeretetben együtt lenni, csodálatos,
Erőt fitogtatni, érdeket védeni galádul.

Megnyílnak a csatornák, égi illattal,
Pokolban áll a bál, szólj bele úgy,
Együtt vagyunk, jót adunk, kapunk,
Szekták hívnak, ismerkedj még itt.


Segíteni…

Menekülők ezrei és még több,
Gazdag ember látszat tettei, halványak,
Politikusok meggondolatlan kijelentései,
Rombolnak, hitegetnek, érdekek labdái,
Jótékonykodni más bőrén, most ildomos.

Hatalmak játszmái ütköznek, véresen,
A világszínpad forrong, az erőszak kapkod,
Kerítésen belül záródik a ketrec, mutogat,
Egymásra, gettóban érlelődik a gyűlölet,
Szemekben félelem, tehetetlen kárhozat.

Modern népvándorló, szállj le lovadról,
Segítséget csak az Isten-adta néptől
Remélj, várj, ők keblükre ölelnek,
Dolgozz, mutasd értékeidet, lépj előre,
Új hazát így remélhetsz-e világban!



Kő-kemény profizmus!

A minap menesztettek egy edzőt, szimpatikus volt általában mindenkinek, hozta is fokozatosan a csapat az eredményeket, az utóbbi két mérkőzésen azonban valami megváltozott, nem úgy koncentráltak a játékosok, ahogy elvárható, így a klub sokmillió forintot veszített.
Nyomják a csapatba keményen a milliókat, nem engedik a lazaságot, ma már egy edzőnek magas szinten pszichológusnak is kell lenni, mert a fejekben rendnek kell lenni, nincs pardon, eredményt elérni csak megfelelő teljesítménnyel lehet, nem elég kiengedni a mezt játszani.
Itt minden a pénzről szól, nagyon sok a hátulütő, a mai világban csak így lehet győzni, és a cirkusz folytatódik keményen, „egyszer lenn-egyszer fenn” vagy sehol!




Száraz nézés!

Tompa tudati górcső,
Néz-néz, a lényeg eltűnik,
Néha feloldódik, kifordított
Valóság, nincs benne rezgés,
Ami zajlik, karmikus kifejlet.

Masíroznak a hangya egyedek,
Törlesztenék önkéntelen, nem tudják,
A múlt oszlopos csarnokai fénylenek,
Hétrét görnyednek delphoi jósai,
Vizenyős szemeik alatt, ajzószer.

Sorsát neveti, siratja a világ,
Tettei súlyát cipeli, zavartan,
Úszik az árral, most győzni nem fog,
Hitványul szerzett javak üvöltenek,
Zsigereiben bűzlik, lehúzza a káosz.

Történelem íródik, végét nem látjuk,
Árnyak cikáznak, kint-bent- lent-fent,
Dübörög a gondolattal dagasztott valóság,
Néz-néz, de nem lát semmit a szem,
Az újvilág hol épül, kedves társaim?!



Kocsmai lélektan…

Hajdan és ma is más-más indítatás, az életúton,
Mámoros vendég ma kevés, gyenge az eklézsia,
Arcán kiül a kortalanok egykedvűsége, nem érti,
Készülődik egy másik útra, rendületlenül, egyedül.

Beszélgetni jön, keveset hörpint, tisztán,
Két fertályt, ha marad, elballag, a semmiben,
Hipochonder, bekapja a vakítót, érdekes,
Mindenki Laci bácsija, sétál már”nyolcvannal”.

A „hivatal” előtt beszélget a temetőben,
Évekkel eltávozott társával, hiányzik,
Keveset iszik, beszélgetni jön, egyedül van,
Különböző utak, villanás a létben, ma.

Kevert világ…

Többet dolgozunk, mint fiatalon,
Nincs idő semmire, az idő fogy,
Az elvonás emelkedik, herék szaporodnak,
Profit éhes bandák, szabadon garázdálkodnak,
Ölbe tett kézzel maszatol a hatalom,
Politika-gazdaság összeragadt, massza,
Mutánsok osszák a fegyvert majd az észt.

Hitelekkel bombázzák virtuális bankok,
Az élő zombikat, harácsolt káosz zajlik,
A látszat színterén, agymosott politikusok
Csörtetnek, az ingoványos jövő látszat zónáiban,
Sok már az igazmondó aranyköpés, de nincs tett,
Hegyi beszédek hadakoznak, téves műveltség,
Hagyjuk a végszót a természetre, keserves lesz!







 Száguldó tanulmány!

Látom kivűl másokét, látom belül enyémet,
Nincs ítélet, lecke annak ki marad még,
Jó képességű egyedet, átbillent súly húzza,
Éli sorsát ez is az is, itt valaki kitör, most,
Látszik a más, türelem verejtékkel, tovább.

Ez látszat és illúzió, ami itt lezajlott,
Az ős teremtette jusst, már cibálják,
Élő holt a következő, biztos, ami biztos,
Jó helyen van itt, várjuk a többit,
Mit tanul ebből a gyermek örökös? Választ!


Örökség…

A génekkel kezdődik, akaratlan,
Apám is kapta, tőle nekem érkezett,
Információ, nem fontos aktiválni,
Ha már megvan, le kell győznöm.

Hátrahagyott vagyon nem lényeges,
Fontos mit életében alkotott, itt,
Precizitás, szeretet, gondoskodás, önfejűség,
Mit rosszul tett, az is minta most nekem.

Büszke az apa, ha fia tovább épít, alkot,
Élete értelmei, gyermekei, büszkeségei,
Emelik azt a minőséget, mit megkezdett,
Igaz juss az ha mindkettő egymást példázza!

 

 

 

 
Égetett valóság!

Írott, nyomtatott elvész a távolban,
Nem élteti csak a fizikai törvények,
Átélt események, dübörgő illúziók,
Másznak az idő megsemmisítő zónáiban,
Nagy zöm harcol a kérész javakért,
Csodálkozik mikor dübörögve záródik a kapu.

Törtető félresikerült közösségek, hadonásznak,
Noetikus kezeik egymást fojtogatják,
Káosz a tettekben, káosz a fejekben, homály,
Negatív gondolatok odaégetik a létlevest,
Magról kelt szeretetközösségek, viszik a zászlót,
Ébred erősödik a kevés, közel a fény, nézd!

 

 

 

 

 

 
Csend…

Megáll a plajbász, sűrű mindennap,
Tettek sokasodnak, fárad a test,
Erő, kitartás, türelem, megszüli a holnapot,
Mosolyog a gondolat, újra épül a test.

Erőt gyűjt a ma, éjjeli harc van javából,
Segítek magamon, de nem robog a csoda,
Araszol lassan, komótosan, vánszorogva előre,
A test izzad, vért, verejtékezik, löki a tökéletest.

 

 

 

 

 

Ellopott fertály!

 

 
Az ördög játszik az idővel,
Megteheti, a jog mögötte áll,
Elveszi-visszaadja, értelmetlen,
Emberi kis egyedek kómásan lépdelnek,
Nem tudják, hol vannak, az okozó sem.

A tudást sokan nem szívlelik,
Nem ember adta papír halmazokat,
Másfajta tudományt, arra meg kell érni,
Növekedni szükséges, folyamatos tanulmányokkal,
Még nincs itt az idő, játssz tovább ördög, míg teheted.

 

Fenséges…

Szavakba önteni nem lehet, érdemes?
Vállalt fogadalom most, feloldva,
Apró falatkák, mangalica magyaros,
Friss párhagyma karikák sorjáznak,
Ropog a házikenyér, szívvel készült.

Étel mely finom, egészségtelen, hizlal,
Igen, az, amelyik gyorspáccal, aromával készül,
Házi finomságok mértékkel, egészségesek,
Okos tudós fogyassza a modern étket,
Ínyesmesterek egyék a hazait, kisüstivel, icceborral.

 

 

 

 
Valami-semmi!

Önálló életet él a kimondatlan,
Nem készülődik, kirobban a plajbászból,
Próbálom az értelmeset, de nem, ő irányít,
Csak jön már az írott, andalog, itt van.

Ne keresd benn a tegnapot, mát, jövőt,
A pillanat irányít, alakítja a valamit,
Gondolat születik, küldik, alakítsd,
Már kibuggyan, nem számít rá senki, semmi!

 

 

 

Kifogás…

Fájdalom ültet, mond ki, írd,
Ne keresd a nemet, jön, ami jön,
Most keserű, de valamit mond neked,
Nem érted, nem baj, majd dereng.

Nincs kényszer, elhibázott lépcsőfok,
Monoton lebben a szellő, keserű mosoly,
Még itt vagy, én nem vagyok fogadó?
Mindig itt vagyok, te nézel félre!

Mélységek vonzanak, gyűrött értelem,
Nem tetszik a perc, javítom az órát,
Légy résen magadért, egy vagy és minden,
Erő vagy, ha teszed, minden a tiéd!

 

Kis-gondolat…

 

 
Könnyű pilleszárnyakon jött, fuvallat,
Halvány emlék, hól lehetsz, elmosódott kép,
Válaszol az egy a mindennek, suttogva,
A lét pillanatában szólít egy hang.
Te vagy, igen és te, mosoly itt és ott,
Kisimultak a redők, vibrál a lég,
Valóban jó, még csak hallgatni egymást.

Nem kiáltjuk el a holnapot, várunk,
Kapcsolatban vagyunk mindannyian,
Ha nem találjuk a kódot, fals a harang.
Izzik a vonal, mindkét oldalon,
Talán késni nem lehet, kristályt szül a remény,
A szekér üres, tiszta ózont hordoz, talán,
Megtöltjük, egészséggel, szeretettel, rajtunk áll!

 

 

 

 

 

 Eltelt…

 

 
Egyre megy, negyven-ötven, már perc itt,
Gyerekek suttogó emlékeit hívjuk meg,
Nem tudatos találkozás, képfoszlányok.
Szomorú szempár tekint, révedve keresi a mosolyt,
Ne várd a múltat, hívd be a vándort,
Valaki felvidít, ha kéred, holnap más leszel.

Ébredj kedvesem, lásd a messzeséget, itt van,
Újra legyél könnyű, mint a pille, érdemes,
Hangod száguld, sokat akarsz mondani, mond.
Hallgatlak, érzem a szellőt, megérint a forrás,
Pillanatban jön a remény, velünk változik a világ,
Most te vagy fontos, tükörbe nézz és láss!

 

 

 

A jövő!

Mutogat, szavak nélkül értem őt,
Lovagol a térdemen, énekelek, figyel,
Megállok, azonnal jelez, tedd tovább,
Ici-pici kezével átfogja az ujjam, vizsgálja,
Szemében vibrál az értelem, nevetve, keverve.

A tiszta jövőt tartom karjaimban,
Olyanná válik amilyen a közösség, család,
Erős az akarata, önmagát adja, fejlődik,
Van, mit tennünk együtt, karöltve, tisztán,
A holnap épül, szépül, formálódik, szemünkben.

 

 

 

Hull a levél…

Az ősz lassan számolja a megsárgultat,
Számon tartja, mert visszakerül ahonnan jött,
Táplálja az újat, örömmel, szerényen,
Most készül az alvásra, dideregve, nevetve,
Jöttél messziről a szomszédból hozzám,
Félsz a mástól, de tetteid még éretlenek.

Kifogások, önigazolás cikázik az éterben,
Magadnak bizonyítod a semmit, döntesz,
Még nem tudod, de belül érzed, menni kell,
Vár az ismeretlen, amit régről ismersz,
A fátyol takar, majd jön a bizonyosság,
És hull a levél, egyre csak hull…

 

 

 

Látszólag…

Haladok a lét kövezetlen ösvényein,
Küzdelem ez itt a javából, értelmes,
Nehéz elfogadni azt ami nyűg és fájdalom.
Gondolatfoszlányok jelentkeznek, még nem értem,
Választ várok, nincs, az egyenlet adott, nekem,
A megoldás is bennem létezik, titkon figyel.

Minden, ami nem jó, figyelmeztet itt engem,
Lököd a megoldás irányában, tudnom kell,
Amit írok az fizikai valóság, most történik.
Nincs légből kapott gondolat, mely félre visz,
Kőkemény érzések, állandó munka a megoldás,
Megértem, amit nem lehetett, kapizsgálom.

 

Őrült vándor!
(Önvallomás)

Meleg szél lengeti úszáját, emberes őszben,
Sok-sok lét terheit cipeli, nappal s éjjel,
Már-már föladva, föltekintve magas égbe.
Itt nincs Kánaán, emberek, szellemek szóljatok?
Szól a karma, megéled te is, homlokod verejtékes,
Sok gonosz volt, ami eredményt szült, ez a ma, ára.

Gondolatot nem te teremtetted, ide küldik,
Hiába matatsz a gondolat erdőben dühösen,
Csapkodva, káromolva a mindent, szállj le.
Nyugodj meg két fájdalom között, testvérem,
Csörtess a mélységek sötét fenekén, egyedül,
Szilárdan markold a vándorbotot, figyelj, tanulj.


Ősi tudás!

Kering, bolyong, valahol itt körülöttem,
Az akashában mélyen írva vagyon, nekem,
Ki szükséges bányászni, a múltból a jövőt.
Kérem, hívom, jer, hozzám, itt várlak,
Nem tudom a jövőt, de befolyásolom, tehetem,
Ami visz előre, érték, ami nem csak salak.

A sötétben is kell látni, fontos, nagyon,
Sűrű homályban élesedik a látás, erő,
Kapaszkodom a szálban, megtart, hittel.
Tudás-nemtudás végtelen, mindkettőt fogni,
Világosodik majd, ott nem tudás az út,
Már üres minden, kibuggyan a tiszta értelem!

 

 

 

 

 

Árnyak közt remélve!

Amióta léteznek, egymás esküdt ellenségei,
Nevében igazolnak, ölnek, pusztítanak,
Kiejtik a megváltó nevét, fojtogatják egymást.
Egy tőről fakad mindhárom, érdekek,
Egyház, politika, gazdaság, testvérek,
Menetelve tolják egymás és a maguk szekerét.

Tömegek tobzódnak, keresik a messiást,
Kultúrák keverednek, erőszakkal, menekülve,
Otthonaik az enyészeté, érdekek csámcsognak földjeiken.
Szeretet lángja terjeszd ki szárnyaidat, most,
Küldjetek valódi megoldást, óh, szellemek,
Bennünk a remény, hittel erősödik, tovább!



Életkorok bűvölete…

Szikrázó, üde fiatalos lendület, rohan,
Keresi, kutatja a jövő építőköveit, akar.
Szolid, megfontolt, de nagyot óhajt alkotni,
A családért él, tesz, túlhajszolt, fáradt.
Nem látja a pihenés kezdetét, robotol,
Dolgozik a sírig, önmagát temeti.

A megismerés életkorai, kötetlenek,
Mindent mi teszünk és elveszünk belőle.
Léteznek hetven-nyolcvanas fiatalok,
Valamint húsz-negyvenes aggok, vagy fordítva.
Amit tapasztalunk, tanulunk, visszük tovább,
Adjuk át és majd jövünk, ha kell, okosabban.



Kisfalum…

Gondolatban rovom keskeny utcáid,
Dimbes-dombos, erdős bokros határaid,
Emlékek suhannak, már ködbe vesző múlt,
Gyerekkori tájak, romok, gondtalan játékok,
Mind megannyi szintér, köszönnek felém.

Ötven tél emberi léptékkel nagy idő,
Minden megváltozott, a falu arculata most más,
Szebb, jobb lett, gondos kezek építik.
Önfeledt játékterek eltűntek, magánkézben,
Régmúlt rossz döntéseit új elhibázott tetézte.

Nincs kirándulóhely, nincs gyerekzsivaj,
Csak a régi kisfalumba vágyom vissza,
Oda, ami az enyém volt, mindannyiunké.
Elveszett tájak, emberek közé, újra meg újra,
Már vissza nem jön, az emlékek viszik messzire.

 

Kékmadár…

Leomlott a külső máz, tisztulás,
Öntudatra ébredt a benső madár,
Elindul útjára, a jós talált, célt,
Határozottan repül, biztos önmagában.

Tudja, mit tesz és mit nem, hordozza
A végtelent, eljött az óra, suhan,
Senki, semmi meg nem állíthatja, erő,
Védett erő, félelem nélkül, cselekszik, itt.

Rázza ruháját a felhő, kékfestő az ég,
Pompáját mutatja az illatos mezei virág,
Messze bömböl a szél, üzenetet küld,
Hittel ölel a szeretet, térdre hull a sötét.

 

 

 

Örvény!

Tisztán születtél ide, talán nem értenek,
Félre értenek, tedd azt, mit bensőd kíván,
Írj, fess, mert lényed rejtett zugaiban,
Így kristályosodik ki makulátlan lelked.

Ne hallgass másra, ők nem tudják mit te,
Szárnyalj, szállj magasra, meghallja suhanásod
Kinek hallani kell, szabad vagy a légben,
Szabad vagy ott ahol jársz, szíved nyitva áll.

Háborgó, zaklatott lelked szomjas a harmatra,
Igyál-igyál, nézz szemébe mindenkinek, meglátod
Önmagad, a fátyol eltűnik, ott a valóság,
Hófehér ruhád ragyog, veled nincs sötét

 

 

 

Szőke herceg!

Jön és hódít, lábai előtt hever a világ,
Különleges nyelvet beszél, babanyelvet,
A jelenléte lágy és kemény, mosolyog, figyel,
Mutatja, mit akar, tisztán, érthetően,
Még másfél sincs, de ragyogva tesz.

A nyolcvanas dédi gügyög, kortalan most,
Öleli határtalan, az életet magát, végtelen,
Elmegy, integet, komolyan, mint a nagyok,
Itt marad az üres, mozdulatlan játék,
Lénye beleég a térbe, visszatér a kisherceg!

 

Hajléktalan, józan imája!

Nincsen nékem palotám, házam, s-pénzem,
Volt családom, otthonom, elhibáztam,
Már sajnálom, de visszaút már nem lehet,
Elfáradt, kiégett a testem, lelkem már készül,
Holnap visszatérek hozzád, Istenem, hiányzol.

Az ittlétem csak te ítélheted, teremtőm,
Romlott világba születtem, pokolból távozom,
Én is tettem jócskán hozzá, megbántam,
Ha majd egyszer újra, eljövök, segíts nekem,
Jobbá lennem, édent varázsolni e-vidéken!



Az idő szekerén!

Gigászok harca, dübörög a föld,
Zabálógépek csámcsognak a halálba.
Pusztulás, sötétség, lemászik a fáról,
Figyel a gondolat, elvesz, ural.
Mindent, mindenkit sárba tapos,
Ítélkezik, öl, vétkezik, győz, legyőzik.

Vigyorogva gurulnak az apró ördögök,
Az vesz, ki nem tesz, csal, idegen
Verejtékben dőzsöl, élet, halál ura.
Felejti teremtőjét, ócsárolja naphosszat,
Belepiszkít, oda ahol eszik, zabál,
Vánszorog, beteg, nem tudja a miértet.

Fortyognak az üstök, megérett a pokol,
Mélyponton a földi lét, milliós öltönybe
Feszítenek a Luciferek, Belzebubok.
Tetszetős külcsínt adnak a záptojásnak,
Az időszekér most áll, remegve vár,
Megjött a masiniszta, bakter int, mehet!


Karácsony!

Saját népe üldözte, ma sem állják,
Felvállalta a világ bűneit, őt senki,
Álpróféták hangosan ferdítik, tetteit.
Egyház alapítónak mondják, igaz, de,
Az alapítókat senki nem jelölte helytartóknak,
Önmagukat nevezték, Isten nevében bűnbe estek.

Tanításait, szavait, ma is kevesen élik,
Itt van velünk, segít nekünk, mindenhól,
Tudását senki az óta sem haladta, haladja.
Ragyognak szavai, sugározza a szeretetet,
Lénye mutatja az utat, végtelen,
Légy velünk mindig, mindenütt, Ámen!

 

 

 

 

 

Szorításban…

Gondolatok sűrű erdeiben, várok,
Dönt az ész-értelem, ott nem fizikális,
Száz és száz lehetőség bombázza lövedékeit,
Mit választok, csak rajtam áll, mindig,
Nincs kétely, tudom mi a jó, itt nincs más.

Újra kell teremtenem, a jog itt fosztogat,
A pénzt csak a pénz döntheti meg,
Minden megadatott, de keresve, kutatva,
Az egyensúly nehéz feladat, elérhető tudás,
Kapkodni nem fogok, várok, innen s-onnan.

Újra indulok, többször estem, da már állok,
Feladat az ittlét, makacs egyveleg, nekem,
Kérdő-jeles kapcsolatok a túlpartról,
Néha imbolyog a kérdés, a válasz jön,
Már a kódot kutatom, magamat figyelem.

 

Választás!

 

Sötét erők motiválják, mély belső válasz,
Az univerzum dolgozik, itt és ott, mindenütt,
Kuszaság látszata, összeáll színes képpé,
Visszaránt a valóság, de mi a valóság?

Kétségek közt hánykolódik a megfoghatatlan,
Nincs válasz, mégis valahol mélyen valami mozdul,
Nem pihen a küldő, rávezet, rájössz, ha hiszed,
A végállomás magam vagyok, ha korábban távozom is.

 

 

 

Igazság?!

Nem tudhatom, még nem, jön,
Ez valóban mély valami, túl sok,
Még most, lágyan sajnálom azt,
Ki ítéletet alkot és mond, könnyedén,
Arról, ami holnap önmaga lesz.
És arról, ami tagnap volt, vak valaki,
Nincs felhatalmazásom, csak rombolok,
Úgy tűnik, hogy építkezem, pedig?

Várom a messiást, könyörög dühös lelkem,
Mű-anyagokba öntöm a port, amiből lettem,
Lakosztályt építek mindenhol, elbújok.
A kriptában sem pihenek, csak tévelygek,
Ős-idők óta tévúton járok és szándékkal teszem,
Védekezik az kit bántottam, próbál,
Fáj a győzelem, kin nekem s az ellenek,
Azért jöttem, hogy érezzem az egy igazat!

 

 

Útra-való!

 

 

 

Minden pillanat szolgálja a fejlődést,
Akkor, ha figyelünk és kérdezünk, belül,
Nekem ez nem sikerült, mások miatt,
Minden, mindenki hibás, csak én nem.
Hatalmas, győzelem a hibát önmagamban
Keresni, befogadni, megtanulni, értékelni,
Minden, ami történik velünk az élet vízén,
Bennünket szolgál, tanít, nemesít, erősít.

Betegség van velem, miért pont énvelem?
Mert letértem az ösvényről, úttalan utakon haladok,
Imádkozom, kérek segítséget, rimánkodom, sírok,
A megoldás bennem található, rajtam áll.
Megtalálom, avagy nem, ha föladom a feladat
Holnap is megmarad, újra indul minden,
A választ mindig megkapom, így már egyszerű,
Értem, eljutni oda, nagyon nagy kaland, óriási!

 

Félőrültek…

Év utolsó napján, szabad ég alatt állok,
Éjszaka sötéten vonaglik, robban a hang,
Vonít, szűköl a barát nélkül maradott,
Hallgat a föld, nem mozdul, várva-vár.

Nem a természet játszik, csak figyel,
Pokoli zene ez, ördögök játsszák, élvezik,
Félőrült zenészek kezében dörren a hangszer,
Pokol ez a javából, még sokan nem tudják!


 

 

Elképzelt-valóság!

 

 

 

 
Először fátyolos, majd lazítva tisztul,
Kemény gyémánt, faragom, mintha nem
Haladok, tovább, nekem kisebb a fontos.
Látszólag semmi, csak haladok, keveredik,
Könny, verejték, kisebb valóban igen,

Idő, munka, mérhetetlen, szívja az erőt,
Mindent bele, elkészült, sóhaj viszi
Az maradékát, ott, aminek lenni kell.
Ragyog, hirdeti, mit tudok, ha igen,
Elgondolkodtató, így is lehet még, rendben.

 

Minta?!

Kapuzárás, elmegyek, ronda munka, talán,
Ő is volt, mi ez, oda vissza nagy-semmi,
Visszajöttem, visszafogadtak, gyí, te fakó,
Lóra kell a szőr, nem baj, itt van valami?

Kiégett szeretet, szemeinkben nincs igaz,
Míg hiányzik az egy, szomorúak a gyerekek,
Nem értik, nem ítélnek, csak némán kérdeznek,
Már felnőttek és nekik ez a követendő minta?

 

Gondolat-ébresztő!

 

 

 

Az idő halad, viszi az ünnepeket,
Kisfenyőfa szomorú, még élhetne sokat,
Termelne friss levegőt, de van az ember,
Hagyományait tűzön-vízen átviszi, mert.

Azért ültetik, mondják, nem és nem,
A fáknak feladatuk van, mint mondtam,
Az állatoknak szintén, és az embernek?
Alkotni, építeni, megtartani, fejlődni.

Tovább emelni a teremtést fizikai szinten,
Létrehozni a szeretetre épülő közösséget,
Családot, amely mindennek az alapja,
Nevelni a születendőt, tanulni-tanítani.

 

 

 

 

 

Tudnod-kell!

Miért ide jöttél, mi végről,
Mi a teendőd önmagadért, társaidért,
Az „Anyáért”, fényből indultál,
Duzzad a tetterő benned, szeretetből,

Nézz szét a széles horizonton, éberen,
Lásd meg a láthatatlant, minden mögött,
Mindennap hidd a tudást, fejlődj,
Tudnod kell mindazt, mit tegnap sejtettél.

A lelked mélységes-mélységeiben, figyelj,
Állj készen a váltásra, változtatásra, mindig,
Tedd mit meg kell tenned és kérdezz,
Válasz érkezik, te vagy a fény, kortalan!

 

Jön!

Eljő a nap, amikor tudom a miértet,
Nagy küzdelemben vagyok, belül,
Minden recseg, ropog, nyel a semmi,
Nincs felemelt kéz, menj tovább, mondja,
Ott valaki,”Anya” tegyél hozzá, azt.

Mennem-tennem kell, azonnal, tovább,
Térdig járok a csatakos ragacsban,
Vívok önmagammal, gigászi harcban,
Csak én tudhatom, mit várok majd,
Most megoldom a letapadt ősi hozamot, itt.

 

 

 

 
Csak csendesen…

Remeg a bölcső itt a medencében,
Kárpátok ölelésében vajúdik a jövő,
Milliárdosok árnyékában dönt az ítész,
A jog fennkölten vigyorog az igaz arcába.

Önjelölt „próféták” várják a hívást,
Mindhiába, őt nem e-világ élteti,
Megy-megy előre nehéz teherrel, de cipeli,
Nem látja a végét, néha tétován kéri.

A segítség érkezik, nem mindig érződik,
Az érdek rombol, majd építene, gázol,
Csörtet a nagyfejű, hiszi, golyó nem fogja,
Visszanéz, rohan, az erő lassan lépked, nyomában.

 

 

 

Hittel…

Mondja a tanítvány, itt van igaz,
Így kérj, majd látod, tettem,
Valami nagy nyugalom, szállt belém,
A pici seb elkezdett hirtelen, jobb lenni,
Van, ki levegőt mond, de tévedhet is,
Mert a semmiből légvárat építhet, de,
Az elejtett mag most, tőle származik.

Jön felém kérdésre, válasz, átrágom,
Már amikor föladom, de ezerrel adok,
Képzeletem látja, talán megrogyott, nem,
És akkor miért kételkedem, vedlik a régi,
Alatta sarjad valami jobb, még nem tudom,
Kell a fény napsütésben is, sötétben néha,
Lehelet, ami történt, indul a vihar, így.

 

 

Átérezni…

 

 

 

Adomány az, hogy dolgozom másoknak is,
Kaptam és élek vele, Ő adta, nekem,
Nem nézem, mit nem lehet, teszem, mást,
Ott lehetnék a kietlen, rideg pusztaságban,
A fogyasztói kórság peremén, térdelve.

Naponta találkozom önmagammal,
Ülök többekkel, sírva, nevetve, egyedül,
Koszosan, büdösen a padon, a kalyibán innen,
Mind-mind elrontott akarat, tévedés,
Nincs aggodalom, itt is, ott is segítek, magamnak.

Tanulom azt, hogy mi az elég, végtelen,
Mit tudtam eddig, semmit, bevallom,
Minden eltöltött percem, visz, figyelek,
Nincs semmim, de minden az enyém, itt,
Velem araszol, tisztán, fényesen a szeretet.

 

 

 

Az Ítélet!

Tudatlan formában-ősidőkben született,
Nem tudták a jót, s rosszat, léteztek,
Ismeretlen volt a miért, erő uralkodott,
Öltek, elvettek, hódítottak, félelmet,
Siralom földet teremtettek, büntettek,
Bűnbeestek, ítélkeztek, ítélkeznek.

A teremtés hajnalán nem született iromány,
Az univerzumban nincs értékítélet másokról,
Csak önmagát hajthatja rabigába a lélek,
És önmagát oldozhatja fel, gondolataival,
Tetteivel, önmagukat kinevezett helytartók
A gonosz szülöttei, üvöltenek fájdalmukban.

Senki és semmi nem ítélkezhet a lét felett,
Taníthat, felemelhet, segíthet, ölelhet,
Elvehet, annyit-amennyit tesz, a teremtett
Természetből, de nem lehet mindenható,
Tulajdon korlátait fel kell ismernie, elfogadni,
Minden kérdésre válaszol a végtelen szeretet!

 

 

 

Karolin!

 

 

 

Isten hozott kedves királynőm,
Vártuk jöttedet, hajnalban érkeztél,
Még derengett mikor fekete hajjal beléptél,
Csapzottan, csatakosan, ijedt tekintettel,
Birtokba vetted az éjszakát-s, a fényt.

Még nem tudom, ki vagy de sejtem már,
Angyalokkal jöttél, Angyalnak hívtunk,
Érzem, tudom jó helyre vágytál,
Megkezdődik a tanulás, az életen át,
Szeretet húzza szekered, kezdődik a tánc

 

 

 

Szabadon jár…

Engedem csak úgy, ami jön magától,
Nem szólt semmit, előjön, tolakodik,
Hát azt nem tudom, értelem lehelet,
Megfoghatatlan, gondolatban létezik,
Ha jól átnézem, találom az értelmest.

Nincs kiáltás, halk neszezés zajlik,
Csak halad, nem tervezett, jön-jön,
Frissen cikázik, csapkod, rakoncátlan,
Hihetetlenül mégis létezik, valóság,
Megvalósul, már nem hiszed, gondolat.

 

Repülni!

Kismadár kibujt a tojásból,
Szülei már nagyon várták, figyelték,
Jöttét, a fészek körül lázasan jöttek,
Mentek, mindenki örömére érkezett,
Sirt, evett, ivott és a többi, meg aludt,
Ez volt a dolga, anya-apa sürgött-forgott,
Életük a kisjövevény körül, miatt haladt.

Gyorsan fejlődött, próbálgatta szárnyait,
Elrepült, mamához-papához, dédihez,
Mikor távozott, sóhajtva engedték útjára,
Nagy madár lett belőle, fészket épített,
Jöttek a szerelem gyümölcsei, csattogtak
Szárnyaik, repültek mamához-papához
Örömmel, és ez így halad végtelen szeretetben.

 

Enyém-tíéd-övé…

Így lettek a hatalmas óriási vagyonok,
Ügyes volt, mondta a hasonszőrű, nem,
Kihasználta az emberi törvények hézagait,
Melyek csak hazárdőröknek nyílnak,
Apáról-fiúra szállt, nőtt-növekedett,
Már semmi nem elég, Istenek vagyunk,
Uralkodni akarunk, mindenen, mindenkor.

A krónika íródik tovább, apáról-fiúra,
Az örökség mit neked átadok, a tudás maga,
Tapasztalat, a föld és a mindenség tisztelete,
A szeretet, teremtsél a fizikai világban,
Magad örömére, de jövő számára, élhetőt,
Javítsd mit adtam, fejleszd, mert jövök, újra,
És majd te adsz nekem s én vissza, ha jössz!

Az új valóságban minden a miénk,
És semmi, használatra kaptuk most,
Nincs tulajdon, félrevisz, itt pokol,
Ott, egymást segítjük, nem pénzért,
Van boldogság, ha keresem, meglelem,
Átmegyek hozzád, te jössz hozzám, még,
Már együtt megyünk tovább, és ez így jó!




Utak…

Megnyílott a szó, mondtad, folyt, igaz,
Érezted, el kell mondanod, nekem, ott,
Egymás mellett élés, nem ellen, szeretetben,
Mindig tiszta voltál, vagy, hibáztál, többször,
Most tartsd a rudat, ne engedd el, tudj,
Ha egyedül maradsz, nincs aggodalom,
Két embert kell istápolnod, mutatva utat.

Többet, az unokák látnak, minta vagy,
A kép beég ott is, a tudat alatt, látnak,
Fontos mit gondolsz, teszel, épül a jövőd,
Van idő, most engedd, kit engedni kell,
Így leszel hatalmas, gyermekeid tudják,
Most nem győzni kell, szilárdan állni, érteni,
Erőd veled van, most építesz, más jövőt.




Ég és föld…

Elment, feszült gondolatokat vitt,
Majd feloldódik az ég vízében most,
Te maradtál, feloldatlan kérdésekkel,
Várod a választ, keresd belül, szól,
Itt a feladat, sorsod a karma válasza.

Ne keresd a bűnbakot, ketten vagytok,
Fejlődés itt, majdan ott, közte a tett,
Rajtad áll meddig érsz, tudod, érted-e,
Mert halkan szól az üzenet, nincs kódolva,
Most magad vagy, hiány látszik, oldozd!

 

Nekem csoda!

 

Már felnőtt nő, most egyhónapos,

Királynő a javából, már hódít, engem,

Tartom a kezemben, lágyan, óvatosan,

Figyel, úgy tűnik, mintha emlékezne,

Ismer, figyeli hangom, talán mosolyog.

 

Már benyomások érik, szűri a világot,

Angyalok vigyázzák álmát s ittlétét,

Simítja orcáját a szellő, lágyan óv,

Az út rázkódik, így van jó alvás,

Jó éjszakát, szeretett kis unokám, pá.

 

 

 

 

 

Film…

 

Pergetem, mielőtt jövök, magamnak,

Mindent átrágok, meggondolok, átélek,

Felejtek, szándékkal, benső harc űz,

Betoppanok, óvnak, féltve nevelnek félre,

Mindig kibuggyan az igaz, de elseprem,

Szidalmazom, ki nem tehet, másokat még,

Bumerángként üt engemet, valamit sejtek.

 

Nézem a megrokkant világot, ki tette?

Egyedül én, nem minden, egy vagyok s minden,

Rontottam, hát javítok és építek újat,

Ítéletem nincs, áldott ölelés, mosoly,

Benső harmónia, már lehet alkotni itt,

Háttérzaj halkul, csendben némán pereg,

Sziklákat görgetek, nézem, dolgozom tovább.

 

 

 

Mindig remény…

 

Nézem, de nem keseredem, látom az újat,

Szól a patás, izzik a parázs, kéjvigyor,

Nyugodt hang, halk válasz, benső mosoly,

Lépés a lépésre, nem egymásra, így tovább,

Az idő elvész, nem teremtett, kényszer szülte,

Kinevezett „istenek” menetelnek, szélcsendben.

 

Erősödik más dimenziós behatás, érzet,

A labor kísérletet tesz, nem fizikális,

Néma döbbenet, az anyag-rezgésben mutat,

Mindentudó dadog, nem látja a győztest,

Gombóc fel-le mozog, nincs ősrobbanás,

Lágy szellő lüktet, fordul a kocka, nem véletlen.

 

 

 

 

Örvényben!

 

Forog megállíthatatlanul, beszippant mindent,

Összefüggések dobálják egymást, szóródik,

Fejlődésében idáig jutott, csodálkozik,

A játszma hozadék rombol, ártatlanokat,

Zokog a tehetetlen, temeti a következőt.

 

Szócséplés hangzik, az igazi bűnösök hallgatnak,

Népeket, nemzeteket taszítottak a mocsárba,

Vérüket lecsapolva, megalázva puszta létüket,

Nincs miért, a múlt eredményei jelentenek,

Ne kérdezz Európa, az árnyékot fénnyel győzd.

 

 

 

 

 

 

 

Gépi világ!

 

Védekezik az ember, ő nem tehet róla,

Kissé flegma, pökhendi, valami bántja,

Egy embertelen gépezetben fogaskerék ő is,

De, valamikor ellent kell mondani, nem késő,

A robotvilág mögött, agyatlan emberek,

Hisztérikusan számolják a profitot, a fösvény,

Ködös tekintetükkel gyakorolnak, isteni mivoltot.

 

Már csak önös érdekek uralkodnak, itt,

Nincs segítség, a kapuk lassan zárulnak,

Ki lép kívülre nem tudhatom, folyamat,

Naponta érnek a gyümölcsök, igény lett,

Elgondolkodni, a változásokat érteni kell,

Szükséges, benne rejlik az igaz, figyelj,

Jön a fény, halványan, majd egyre erősebben.

 

 

 

Harmónia!

 

Vészterhesnek tűnő, fájdalmas működés,

Egyetlen szemszögből vizsgálva, zsákutca,

Bonyolult egyenlet, több ismeretlen,

Az emberi létet vizsgálva éles kép tolakszik,

Az mindenség választ ad, az univerzum.

 

Nincsenek sémák, minden egyénre szabott,

Szóródik a tudás, tágul-tágul, visszatér,

Minta „otthon” létezik, emléket vizsgálni,

Haladni, tenni, folyamatosan, ásni, kutatni,

Az egyensúly, ad-befogad, minden élet saját.

 

 

 

 

Húsvéti történet…

 

Kis unoka jött, robogott, mutatta, ott,

Beszél már, csak a maga nyelvén, tanuljuk,

Papa, mama mutat, jé ott egy piros tojás,

Ott egy nagyfülü csoki nyuszi, mi rejtettük

Mi találtuk, ő csak ment rázta a libegőt.

 

A család apraja-nagyja áldott ebédhez ült,

Finom volt az étek s-itóka, s-földi jó,

Kis pocakok növekedtek, nehéz lett a látvány,

Fejek bólogattak, kis palánta szenderegni vonult

A mamával, a többiek lőccsel támogatták pilláikat.

 

Egyik ide, másik oda dőlt, elhalt a szó,

Volt ki mondott, de a vége horkant, eltűnt,

Két-három órácska után éledeztek a népek

Mentek otthonukba,, szeretni szeretetben,

Kiürült a ház, papa, mama hallgatta az vekkert.

 

 

 

 

Zaklatott világ!

 

Egymásba mélyíti karmait a jó,

Itt nincs háttér, elfelejtett múlt,

Hajsza tovább létezik, sodor-sodor,

Válasz nélkül minden szó, törtet az érdek,

Nem kérdez, de mondja a valótlant,

Vannak fejletlen fiatalok s fordítva,

Kárba vész a szép, nincs tisztelet már.

 

Látszik, múlt a pillanatban, sűrítve,

Majd a tévedés beugrik, reszket, nevetve,

Senki nem viszi az igazat, túl nehéz,

Átlátszik néha az árnyék, szakadó eső,

Már térdig ér, vízözön belül, itt old,

Várnak még tanulmányok, ideát is,

Az érvek gondolkodnak, talán nem hasztalan.

 

 

 

Üzenet a múltból…

 

Egyszerű tiszta ember volt, az én apám,

Minden hibájával, tévedéseivel együtt,

Beszélt a múltról, nagy átéléssel, esténként,

Korrajz volt az élete, emlékei között,

Gyerekként élte az idegen „sógorokat”,

Fiatalként a lovas tengerész világot, figyelt,

Tiporta a medve csizmája, életére tört,

Túlélte és felállt, elismerték tudását,

Munkáját, a legvidámabb barakkban, akkor.

 

Már nem látta kristálytisztán a mostanit,

Az a szemüveg nem engedte, vagy ő nem akarta,

Egyetlen átélt világgal sem volt, jóban,

Mondta nekem sokszor, majd az „élet iskola”,

Megtanít téged és mindenkit, nem hittem,

Keresztülballagott a történelem viharain,

Egy lódenkabátban, ázva, fázva, félve,

Kirabolták, elvették mindenét, újra felállt,

Szilárdan hitte a jövőt, átadta viselésre, nekem.

 

 

 

 

Jön…

 

Nem hajtok fejet, csak akaratból, sem,

Jön, aminek jönnie kell, hatalmas hullám,

Lovagolni vagy könyörögni, nem egy,

Fennmaradni az a gyönyör, pokolra nem,

Nem csak egy akarat, mély hit kell,

Csak én tudom, mit beszélek, igen,

Dőlnek a kérdések, feleljünk együtt, most.

 

A gondolat-száguldó mezője, villan,

Eltakarja, a valót mégis hozza, amit,

Fontost rak ide, vedd, el itt vagyok,

Ne láss, érezz, érezd, amit kell, tedd,

Ki mondja mindezt, csak ellenállhatatlan,

Jön, igen, fogadom, mondja az igaz igét,

Itt várom, nem késhetünk, minden emberek.

 

 

 

 

Lejtmenet…

 

Időm végtelen mégis kevés, itt,

Rovom az utcát, nem sokat gondolok,

Tolom kiszuperált kézikocsimat, őskori,

Kuka állomás, megállás, értékek várnak,

Ruhadarab, kenyér gyürke, ragacsos hús,

Nekem érték, talán holnap is lesz napom.

 

Enni már tudok, bár sokat nem akarok,

Inni való kell, feledni a meleg otthont,

Majd itt a földi poklot, hajam csapzott,

Deres, pedig sarkamban még a negyven,

Bőröm fakó, retkes, nehezen viselem magam,

Flakonban csillan a gyönyör, iszom, már lebegek.

 

 

 

Ébredés…

 

Talán álom, de nem, hang suttogja,

Másoknak kérhetsz, megkapják, ha hiszik

De tenmagadnak, ha kérsz, visszafogott,

Neked hozott erő, mély előzmények vannak,

Meg kell oldanod, ha nem segít semmi sem,

Figyelj éberen magadra, másokra, megleled.

 

Lazán gondolatok nélkül egyesülsz,

Amit érzel, kapsz, mindig adod tovább,

Nincs mélység-magasság, összefolyik minden,

Tisztában leszel az erőddel, szétárad, végtelen,

Lényed az alázat, hittel türelmesen jön,

Kirajzolódik a lényeg, igen te vagy, tedd-tedd!

 

 

 

Szeretők…

 

Csendes a kezdeti hév, átalakul,

Feladatok sokasodnak, illan a megoldás,

Hideg az ágy, sóhajok repkednek,

A tüzet senki sem táplálja, már alszik,

Van szeretet, láthatatlan kapocs köt,

Az élet csodái, gyerekek, nevet a jövő.

 

Kirepültek, de jönnek, unokákkal el,

Kacagás, jókedv, rezeg a ház, ez az élet,

Szeretni őket, nem nevelni, óvni, ölelni,

S nem rontani, majd kopogtat a jövő,

Látod magad benne, tükröt tart csak neked,

Már ég a tűz, bújjunk össze, látod így jó.

 

 

 

A győztes…

 

Férfias küzdelem a javából, harc,

Nemes viadal, gladiátor virtus,

Egyik fél összefogottabb, készül,

Hosszú évek ezüstjét fényesítené,

Szemükben keserű erő, nem szelíd,

Az ellen küzd, de csak hajszol,

Némán futnak önmagukért a csapatért.

 

Második félidő, vér-verejtékes egál,

Az ezüstfényesítők megérdemlik, áll a zászló,

Ekkor a vezér rombol, tőr, zúz, veszít,

Hibát keres másokban, mélyre zuhan,

Fordul a kocka, győztes a csapat,

Győztes a sors, a küzdelem, szolidan,

Eszét vesztette vezér és csapata még, éretlen!

 

 

 

 

 

 

 Kevert valóság!

 

Újra lehet dolgozni vasárnap, elégedetten dörzsöli zsíros tenyerét a tőkés, politikai rétegek egymásra újjal mutatnak, eb-kutya!

Kirándulás helyett lehet plázázni, nézegetni, tapogatni, céltalan kószálni a 21. századi semmiben.

A kiskerteket nem éri meg elvetni, olcsóbb megvenni azt, ami sohasem termett az anyaföldben, nincs vagy keserű az íze, egyre megy, a lényeg nem számít.

Fáradt a három gyerekes anyuka, még a vasárnap sem az övé, gyerekeié, éhbérért tíz-tizenkét órát dolgoznak, jövő sárba vész.

E világot semmi nem tudja megrendíteni, önmagát emészti keserű kínok között, majd akkor lehet újrakezdeni!

 

2016.április havának.26. napján!

 

 

 

 

 

Érdekek!

 

A kapitány jól végezte a dolgát, mindig igyekezett a legjobb tudása szerint irányítani a hajóját, sikeres volt az élete, megdolgozott érte.

Valaki, aki saját makulátlanságát bizonyítandó, avagy érdekből vezérelve, kutatott más életében, talán az alja szenzáció miatt, kiderítette a fekete foltot.

A pellengérre állított megbűnhődött tettéért, a lelke büntette leginkább, további életében igyekezett úgy élni, dolgozni, hogy bizonyítsa önmagának és a világnak, megváltozott és valóban.

Az ember, aki ítél felelőtlenül, másokat bánt, előbb vagy utóbb megítélik, át fogja élni mindazon keservet, amit másoknak okozott.

Az a rengeteg negatív töltet, amely a földön kiszabadul az emberekből, mind-mind rombolja a földanya energiaszintjét, várjuk, a messiást közben hívjuk Lucifert!

 

 

 

 

 

Első, te vagy!

 

Életed elfut, nem éred utol,

Mindig adtál és adtál, tettél,

Te voltál, vagy, utolsó a sorban,

Méregből is a maradékot etted, eszed,

Vedd észre, kihasználják jó lelkedet,

Az élet adok-kapok-ról szólna, nem így.

 

A boldogság nem az, ha szolga vagyok,

Egészség, öröm, mosoly kell nekem, most,

Adni tudjak neked, még másoknak,

Húzd ki magad szálfa egyenesre, ideje,

Idő mit magadra szánsz, megtérül, tiéd,

Jár neked, szükséges, eljött a te részed.

 

 

 

Türelem…

 

Végsőkig feszített íj, csak ráérzés,

Végig élni azt, ami negatív, de tanít,

Értelmet adni a gondolatnak, kell,

Nem csak nekem, másnak is érthető,

Az éter jeleket sugároz, az agy antenna.

 

Rendet rakok ott benn, csak próbálom,

Tótágast áll minden, harc először sötétben,

Összefolyik szűretlen, nyílik a spaletta,

Jé, ez igaz, én vagyok, más mond igazat is,

Érdemes éberen figyelni, így hajnalodik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Szösszenetek az Életről!Ma!
Tibeti gyógyászat - © 2008 - 2024 - tibetigyogyaszat.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat