Tibeti gyógyászat

A gyógyítás kezdete, története.Tapasztalatok, tanulás és siker. Fiam betegsége miatt indultam el a keleti gyógymódok megismerése,alkalmazása irányában 16 évvel ezelőtt.

Kryon 2012-vel kapcsolatban

Forrás:http://ebredes-hajnala.hu/

Ezek nem összefüggő írások, csak kivonat azokból. A bekezdések különálló helyekről származnak...

Készülj a váltásra. Közeledik és a régebbi közvetítések szintén ezt állították. Ez a nagy váltás és már kezdődik. Ez a felkészülés kezdete arra, amiről a Mayák beszéltek, hogy bekövetkezik, ahogy a föld 2012-ben megváltozik. Ez a bűvös évszám melytől sokan félnek, csupán egy jelzőtábla, amely a te életed folyamán következik be és amely arról szól, hogy egy új energiába léptek, amit az angyalok előreláttak. Nem lesz semmi jelentős spirituális esemény 2012-ben, csupán a jelzés megünneplése, amely azt jelzi, hogy megérkeztetek. Nagyon eltérő lesz. Azok számára akik nem kedvelik a változást, félelmetes lesz.

Mi a helyzet az ősök naptáraival? Erről mit mondjunk? "Hogy ez micsoda véletlen", mondhatnátok, "hogy ez a váltás éppen akkor történik, amikor odaérünk 2012-höz. Micsoda véletlen, hogy az ősök naptárai egy nagy rezgésváltást emlegetnek, ami 2012-ben kezdődik." Honnan tudhatták, hogy mit fogtok csinálni egy olyan távoli jövőben, 1987-ben? Ez szinkronicítás a javából kedveseim és ez azt mutatja, hogy mi mindig itt vagyunk veletek. Azt mutatja, hogy az emberiség tud változni, hogy összhangba jöjjön Gaia-váltásával és igen, változik.

2012 nem egy misztérium a számotokra és egyáltalán nem veszélyes. Nem lebegnek körülötte végzetes, lehangoló történetek sem. Sokan azt fogják mondani, hogy 2012-ben mindennek vége. Ellenkezőleg, minden akkor kezdődik! Talán felfújhatnál néhány léggömböt, szobrot emelhetnél, rendezhetnél egy fogadást? Mert ez a dátum az, amikor ez a föld elkezdi változtatni a rezgésszámát. Az ősöktől kaptátok, tisztán egy felvillanó fénysugárban, ez a naptár a korszak jövendölése. A rezgésszám lassú növekedését jelenti. A Fénymunkások, akik már 20 vagy még több éve rendelkeznek ezzel az új energiával, erre a növekedésre vártak. Ó, te azt gondolod, hogy mindez véletlen? Ez nem véletlen. Ez egy szent képlet a békéért a Földön. A történelem nem fogja ismételni önmagát. Kimozdultatok abból a kerékvágásból, ahol ezek a dolgok ilyen módon történnek. A diktátorok nem támasztanak új diktátorokat. Ínség és éhezés nem támaszt újabb ínséget és éhezést. Egy változás történik éppen és a történelem nem fogja többé ismételni önmagát. Ez egy új energia, ha nem vettétek volna észre.

Láttátok a bolygó mágnességét mostanában? Nemcsak azt, hogy mennyit mozdult a rács, de láttátok-e a mágneses erő mértékét? Nem azt, hogy hová került, hanem hogy milyen gyenge lett. Micsoda véletlen! Úgy tűnik, egyre gyengébb lesz, éppen 2012 előtt. Hányan vettétek észre, hogy mi történik a nappal? Vessetek egy pillantást a helioszférára.* Ez a nap mágneses jellemzője az egész naprendszer számára. Soha sem volt még gyengébb, mint most. A mágneses árnyékolás, amivel rendelkeztek, kezd egyre gyengébb és gyengébb lenni. Nem, ez nem veszélyes és nem lesz semmi bajotok, de mit jelenthet ez?

Én húsz éve megérkeztem, mint Kryon a mágnesesség mestere. Micsoda véletlen, ahogy elérkeztek 2012-höz, minden mágnesség megváltozik! Elárulom nektek, hogy ez miről szól: Képessé tesz valamire. Ebben a pillanatban sokkal több információ érkezik a DNS-etekbe, mint bármikor korábban. Erőteljes és ezoterikus (spirituális) dolgok. És ha te inkább intellektuális vagy, ebből semmit nem fogsz érezni. Hogy miért? Mert tiszteletben tartjuk a szabad választást. Nem fogtok felismerni semmit, ezekből a dolgokból. Mindez véletlen marad, ha ezt mondja az elméd.

Ez most elkezd változni. Mert ami most kezd történni, az a nemlineáris gondolkodás kezdete. Ez végül létrehoz majd egy konceptuális társadalmat. Nagyon lassan, 2012 után az Emberi faj elkezd majd használni néhányat az elveszett DNS-képességek közül, amelyek még mindig ott vannak a testedben, de nem használtátok őket évezredeken keresztül.

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik.

Egy újfajta vibrációval fogtok belépni 2012-be. A hét milliárd embernek kevesebb mint fél százaléka kell hogy felébredjen. Ez nem olyan sok. Gyakorlatilag, ez csak 10%-a a 350 millió Lemúriainak, akik itt élnek most köztünk…ez igen méltányos arány.

Hol tartotok jelenleg ebben a rejtélyes játszmában? Meddig fog fennmaradni a civilizáció? Elárulom: a jövőtök a válasz és ti fogjátok eldönteni. Teljes mértékben az irányításotok alatt áll, ezért addig fog tartani, ameddig akarjátok. De elárulom azt is, milyen hosszúra tervezték ezt a kísérletet. Sokan mosolyogni fognak. Sokfajta népszerű számjegy van, amelyek ott lebegnek egy kultúrában és amelyekből doktrína lett és mitológia. Ám elég gyakran, lényegi igazságról van szó, fontosságukat illetően. Ezek közül az egyik, amely gyakran megjelenik, sok helyen, a 144.000. Intuitív módon mindannyian tisztában vagytok vele. A kísérlet időtartamát jelenti, években mérve – 144.000 év.

A 100.000-es mérföldkőnél tartotok (a plejádiak érkezésétől mérve). Tudjátok, bőségesen maradt idő, ha csak nem pusztítjátok el magatokat és a Lemúriaiak változtatni tudnak ezen. Már meg is tették. Egy olyan időszak következik, amely a növekedésetekhez megfelelő közeget teremt. A maják előre látták ezt. Maga Gaia energiája 2012-ben kezd majd indulni a változással. Egy olyan ciklus fog következni, amely több mint 1.000 évig tart és amelyik nagyobb összhangban lesz spirituális fejlődésetekkel, mint azok az energiák, amelyekbe beleszülettetek.

Valaki megkérdezi: "Nos, mikor fogunk találkozni a testvéreiddel? Mikor térnek vissza a plejádiak a bolygóra?" Nem hiszem, hogy ez olyan nagy titok lenne számotokra. Rendszeresen látogatnak benneteket. Néhányan látják is őket, mások nem. Nem létezik semmiféle korlátozó intézkedés, drága barátaim. Amikor figyelnek benneteket, szeretettel figyelnek, hogy lássák, hogy fejlődnek a vetemények. Ha megéritek a 144.000-ik évet, a teszt végén ti is pontosan olyanok lesztek, mint ők – egy megvilágosodott bolygó, a Nagy Központi Nap tulajdonságaival. (Kryon mosoly)

És most elmondok valami olyat is, amit sokan nem szívesen fognak hallani. Ha te egy Lemúriai vagy itt a teremben, biztos ott leszel! Ilyen sok életed maradt még hátra. Ilyen nagyon szereted a Földet. Sokszor mondtuk már neked ezelőtt, hogy amikor mint Ember a tükörbe nézel, spirituálisan ilyeneket mondasz: "Fáradt vagyok. Nem fogok többé visszajönni." meg ilyeneket: "Elvégeztem a munkát. Nagyon sokat dolgoztam. Nem akarom ezt újra átélni." Ez egy Emberi elhatározás, egyoldalú beszélgetést folytatsz Istennel, a visszatérésről…ez elég mulatságos. (Kryon nevet)

Mindannyian visszatértek. Ez a munkátok. Alig tudjátok kivárni. Hogy "fáradt"…ez Emberi beszéd. Nincs fáradtság a fátyol túlsó oldalán, csak együttérzés. Ez az egész kísérlet, amelyben részt vesztek, az együttérzésről szól. 1987 elhozta nektek a Harmonikus Konvergenciát, 2002 a mágneses rács teljességét és a kristály-élmény kezdetét, 2004 a szökőárat és a Vénusz Átvonulást. 2012-ben egy újabb Vénusz Átvonulás vár benneteket. Ezen események által érkezett ebbe a világba a női könyörületesség energiája, hogy lassan magatokévá tehessétek, hogy kiegyensúlyozottan juthassatok át a következő energiába. Ez harmóniát hoz a bolygóra, a bolygóra, amely évezredek óta nem volt egyensúlyban.

A dolgok megváltoztak. A régi jövendölések, amelyekről azt mondták, hogy majd bekövetkeznek, eltűntek és a helyükbe a pillanatnyi szabad akarat került. A Mayáktól kaptátok az információt, hogy 2012 egy vibráció változás, az emelkedés kezdete a bolygón… egy új kezdet energiája. Ez egy 11:11-es energia. Igaz is, a 2012 hemzseg a 11:11-töl. A 11:11, amit sokszor láttok az óráitokon, mind a 2012-es átmenet ígéretéről szól egy sokkal pozitívabb energiába, egy új paradigma, egy új világszemlélet kezdetéről szól. Nagyon vígan behajózhatsz 2012-be Fénymunkás, azzal a képességgel, hogy egy olyan módon élvezed a föld támogatását, ami ezelőtt sohasem volt. A változások, amelyekről te semmit nem tudsz, már folyamatban vannak. De ezzel elébe vágok magamnak.

A Közel-Kelet egy lényegi dolog, de nem egy új horizont. Most egy tűzfészket láttok, egy rejtvényt, amelyet meg kell oldanotok és stabilizálni, hogy túlléphessetek a 2012-es jelzésen, a reménybe és a békébe. Nem kell ennek a dolognak 2012-ig megtörténnie, de ha most elkezdődik, az egy jó dolog lenne. Ez a stabilizációról szól, nem egy új horizont. Ez a civilizáció bölcsője.

Hadd emlékeztesselek. Vissza szeretnék térni veled egy pillanatra a te saját ősi tudásodhoz arról, hogy is működnek a dolgok. Gaia nagyszerű rendszere egy sor olyan energetikai szakaszból áll, amelyek egyenként hosszabbak mint 1000 év. Egyik ezek közül a végéhez közeledik, a másik pedig elkezdődik 2012-ben. Az ősök, csillagvizsgálóikban, a napot és holdat tanulmányozva tudtak erről, az elképzelésük mégsem volt helyes. Annak ellenére a dolgok a helyükre fognak kerülni. Ha kutatni akartok a Maya nép energiafázisaiban, rá fogtok akadni Gaia oszcillációira. Ez tulajdonképpen egy ezeréves rezgésszám váltás, ahol a századok energiaszintjei vannak beszabályozva, és mindaz, ami a bolygón történik. Már elmondtuk nektek – 2012 egy nagyon hosszú... több mint 1000 éves szakasznak a vége. Ez jelenti az átlépést abba a ciklusba, amit a Mayák, az Aztékok és a Toltékok úgy neveztek "egy új nap" (a new sun). Ez az ígéret és a remény időszaka lesz, amikor is Gaia egészen más módon kezd vibrálni, a bolygón élő embereknek megfelelően.

…a földi béke megteremtésének valódi lehetősége, és a 2012-es megújulásba való elmozdulás a Fénymunkásokkal, akik értelmesek, félelem nélküliek és bölcsek a Föld dolgaiban, mint a 3D-ben, mint a többi dimenzióban.

Végezetül, szólni szeretnénk ismét 2012-ről. Ha bele akarsz nézni az igazi Maya és Azték naptárakba, látni fogod, mit is akartak mondani valójában. Amiről beszélnek, energiapotenciálok mintázatai, és mindez része Gea időbeosztásának. Egyáltalán nem naptárak, mint ahogyan hiszitek róluk, sokkal inkább energiajelzők.

2012 a megújulást képviseli a gondolkodásban, amikor is fény árasztja el a bolygót. Ez az új energia nem támogatja a háborút, vagy a háború lehetőségeit. A váltás és változás az időben, a "régi idő"-re vonatkozik. Néhányan közületek látják ezt, és elég régóta vagytok metafizikai hitvilágotokban ahhoz, hogy lássátok a változásokat és amikor a váltás megkezdődik. Ti tudjátok, miről beszélek.

Hányan tartjátok magatokat Világítótornyoknak? Emlékeztetnélek benneteket valamire, amit egy múlt heti csoportnak is elmondtam: A háromdimenziós világítótornyok a földön (a valódi betonból épültek) nem tudnak semmit a viharokról. Semmit. Nem tudják, milyen nagy lesz, vagy hogy mekkora lesz a sötétség. Nem tudják, milyen erősen fog fújni a szél, vagy hogy mennyi ideig tart. De mind ők, mind őrzőik látják, hogy közeleg a vihar, és tisztában vannak vele, amikor odaér. Tudjátok, ezért épültek. Nem aggódnak, hogy milyen sötét lesz, és milyen sokáig tart, hiszen úgy épültek, hogy mindent kibírjanak! Nem aggódnak, mert rendelkeznek a fénnyel, amely elég erős ahhoz, hogy segítsen bárkinek, aki bajba kerül. Értitek?

Ezért vagytok itt! Nem kell elemezned a közelgő vihart, hogy megbirkózz vele. Minden, amit tenned kell, hogy állsz a helyeden, és árasztod a fényt. Ezért jöttél most erre a bolygóra, ez a feladatod. A Szellem megígéri, hogy elég fényed lesz, és hogy a világítótornyod nem pusztul el, mert a viharra lett tervezve. Tulajdonképpen pontosan erre a viharra. Érted, amit mondunk? Nem kell, hogy értsétek, és nem kell, hogy mindent kiszámítsatok. A legutolsó dolog, amit egy világítótoronytól várunk, hogy leoltja a fényét, bezárja az ajtókat és elhúz az ellenkező irányba, mert vihar közeleg. Tudod, ennek nincs semmi értelme. És ez a korszak jó híre.

Most, hogy magasabb lett a bolygó rezgésszintje, megváltozott a sötétség-világosság egyensúly. Hadd adjak át egy információt, ami érthető lesz számotokra: Újonnan teremtett energia van jelen a bolygón, ami 1987-ben kezdődött és 2012-ig tart. Ez egy 25 éves energiaciklus, és ti ebben dolgoztok. Ti még a régi energiában születtetek. Ezért van az, hogy az önbecsülésetek zászlója félárbocra van eresztve. A jelenleg Földre születő Emberi Lényeké azonban már egyáltalán nem. Kiről beszélek? Az új gyermekekről! Indigóknak neveztük őket. Néhányan Kristálygyermekeknek hívják őket. Néhányan úgy hívják őket, hogy az Új Föld Gyermekei, az Új Millennium Gyermekei, az Új Gyermekek – mindegy, hogy nevezed őket.

"De mi a helyzet az ősi mayákkal, akik szerint 2012-ben véget ér az időszámítás?" Gondolkozzatok metaforikusan, ahogy a Szellem által adott többi üzenetnél is. Először is, ez a dátum egy mérföldkő, ami összhangban van a bolygón 25 évenként bekövetkező mérések egyikével (ahogy ezt évekkel ezelőtt már mondtuk). Az utolsó fontos mérés 1987-ben volt, amikor a 11:11 bekövetkezett. A maya üzenet nem a Föld végét jósolja meg, sokkal inkább a régi világszemlélet végét. Ez egy energetikai mérföldkő, és nem kell tőle félni. Ez csak egy dátum.

2012-vel kapcsolatban megemlítünk egy másik lehetőséget: 2012 végéig van időtök arra, hogy a következő 25 év energiamintáját beállítsátok (2037-ig). Az idő vége? Nem. A lehetőség az, hogy a 2012-es év egy régi világszemléleti periódus végét jelenti – egy új emberi tudatosság, ami hatalmas változásokat hoz.

Végül pedig, szerintetek lenne valami értelme annak, hogy a Föld új gyermekei, akiket Indigóknak és Kristálygyermekeknek hívtok, pont most kezdtek megérkezni a Földre? Miért éppen most? Talán elkezditek észrevenni az összefüggéseket az események között – mind spirituálisan, mind fizikailag – ez mind megerősíti azt, hogy történik valami? Ez mind körülöttetek van, hogy ellenőrizzétek a valóságát. Ez új? Igen, az…

Ez egy megvilágosult korszak kezdete, ahol lassan a Föld a béke irányába mozdul. Ez nem csak potenciál, ez már működik. Már a maják rámutattak erre és ezt tették az ősi kínaiak is! Valóban azt gondolod, hogy 2012 a világvége? Vagy inkább a régi módszerek vége?

A Mayák és az Aztékok tudtak valamit, amit Ti nem. A naptárjaik sokkal többet tartalmaztak a Nap megjósolható mozgásánál. Amellett még leképezték az elmúlt korok energiáit, és azokét a korokét is, amelyek majd csak ezután jönnek el. Nevekkel illeték azokat a korokat és ciklusokat, amelyeken keresztülmentek és mindannyian egyetértettek abban, hogy 2012-ben egy új korszak kezdődik. Egyesek "az idők végezetnek" nevezték ezt az új kort. Ennyire alapvető változásnak gondoltál. A Mayák az Új Nap Korának nevezték ezt az új korszakot, kifejezve ezzel, hogy egy új energia érkezik. Mi újjászületésnek, reneszánsznak hívjuk.

Nagy váltás lesz ez. Ez az amiről sokan beszéltünk már nektek 1989 óta. Mondták, hogy "Jön, tudjátok?" És nem a minden dolgok vége lesz, ami jön. Egyáltalán nem. Minden dolgok kezdete és majdnem egy egész generációnyi időbe fog kerülni, hogy létrehozzátok. 2012 a kezdet, a bolygón jelenlévő új potenciál jelzése, annak amit Új Jeruzsálemnek hívunk.

Hogyan fogsz most éppen dönteni, kedvesem? Mert van néhány lehetőséged, hogy válassz. Félhetsz attól ami éppen közeleg, mert van sok olyan Emberi Lény aki azt fogja mondani, hogy fél 2012-től. Minden egyes dolog amit kimondtunk az elmúlt 20 évben, erről a mélyreható váltásról szólt. Arról szól, hogy mit is tettetek, a lehetőségekről, hogy mit tehettek és a megvilágosodott állapotról, amelybe most ennek a bolygónak van esélye eljutni. Ti készültök 2012-re – nem a pusztulásra, amit a félelem kovácsolói mondanak nektek, hanem az elképesztő igazságra, amit az ősöktől kaptatok, akik még kőbe is vésték az üzenetet (a maja kőtáblák).

A Galaktikus Együttállás éppen most történik, ahogy beszélek nektek. Ez nem olyan valami, ami 2012 decemberében érkezik meg, hanem valami ami már meg is történt! Ellenőrizzétek a mostani csillagászokkal, hogy igaz-e és meglátjátok, hogy a 26.000 éves ciklus már elérte a csúcsát. Miért féltek valamitől 2012-ben, amikor az „esemény” már folyamatban van? Továbbá, ezt a váltást érzitek 1998 óta! Hogyan cáfolhatnád mindezeket a dolgokat magad körül, amikor olyan mozgások és váltások történnek, amelyek befolyásolják az életedet? Vajon nem nyilvánvaló, hogy már ott vagytok ennek az együttállásnak a tetőpontján?

A tájékozatlan emberiség arra készül, amit a legtöbb Emberi Lény érez, hogy egy kihívás a 2012, de én elárulom nektek, hogy nem az, hacsak ti személyesen létre nem hozzátok. Nem lesz kihívás, ha a Fénymunkások az útjukon maradnak. Semmiben sem fog különbözni a 2000-es ezredfordulós váltástól vagy bármely másik „végzet” jelzéstől, amelyeket Emberek hoztak létre számotokra, hogy legyen miért aggódni. Ezeknek a végzet-jelzéseknek a létrehozása nagy üzlet számukra. Kezdjétek már el látni, hogy ez az igazság.

Most pedig azokhoz intézem szavam, akik hallgatják és akik talán majd olvassák ezt az anyagot, azt akarom nektek elmondani, hogy 2012 nem az idők végezete. Azok akik megalkották ezoterikus naptáraikat (a maják), helyesen gondolták. Ami azt jelenti, hogy láttak egy ciklikus elrendezést a bolygó rezgésszámának emelkedésében, ami végül majd kihat a tudatosságra. Az új Kristályrács szintén összehangolódik ezzel a pozitív váltással és ez a tény egy „új lap”, amit az ősök nem láttak előre. Nem volt benne a naptárjaikban, mégis egybeesik a jövendölésükkel, amely a magasabb rezgésszámú Földről szól. A Kristályrács megközelítőleg 2002-ben lett létrehozva, hogy hordozza az Emberi tudatosság váltását és hogy valós-idejű változást hozzon létre. Az előre nem látott, 1987-es Harmonikus Konvergencia nevű váltás terméke és az egyik oka annak, hogy olyan sok váltást és változást éreztek egy annyira összenyomott időperiódusban. Mégis, ez a kristály nem volt benne a próféciáikban és nem volt benne Nostradamus jóslataiban sem. Mit jelent ez számodra ezzel a bolygóval kapcsolatban? Azt kellene, hogy hangoztassa, hogy nem létezik olyan Ember, aki meg tudná mondani, hogy mi fog történni!

A dolgoknak egy új elrendezését látjátok. Vajon hogy állsz a félelem-részlegen? Mit választasz ebben az ügyben? Mit választasz a mai napon ebben az ügyben? Ha félni akarsz tőle, megteheted. Ez a te szabad választásod. Ha azonban az igazságot szeretnéd megtudni, azt a forrásnál kell keresni! Mert a maják tudatták veletek. Azt mondták, hogy ez a kezdete egy nagyon magas szintű energiának, egy olyan időszak, amikor az Emberi tudatosság valóban elmozdulhat.

A Szellem soha nem hozna téged erre a magas rezgésű helyre Fénymunkás, csak azért, hogy betemessen együtt a sok más szeméttel. Aktívan belekeveredtél egy olyan energia megteremtésébe ezen a bolygón, amely végül olyan békét és gyógyulást hoz majd, amilyet még soha nem láttatok korábban. Mostantól számítva két generáción belül nem fogjátok felismerni ezt a helyet, mert arról fognak beszélni, hogy „összerakni a dolgokat”, ahelyett, hogy szétszakítani. A régi energiás vezetők már elmentek és a konceptuális gondolkodók új generációja lesz majd a helyükön.

A maják úgy beszéltek erről az időszakról a Galaktikus Együttállásban (2012 energiája), mint a Sárga Nap Ciklusáról. Megjövendölték Gaiának ezt a ciklusát és elmondták írásaikban és a kőtáblákon, hogy a történelemnek ez az időszaka lesz az egyik legmagasabb rezgéssel rendelkező időszak a bolygón, ami valaha is az Emberi tudatosság rendelkezésére állt.

Amit azonban láttok, hogy nem kevesebb mint 4-5.000 éve az ősök még mindig rendelkeztek ismeretekkel a csillagokról… sokkal több tudással, mint azt képzelhetnétek. A Föld legtöbb ősi civilizációja tudott a Galaktikus együttállásról, ami a „2012-es érában” következik majd be. Mi mondtuk, hogy ez a Galaktikus együttállás már elkezdődött. Ti 2012-re várjátok, mi 1998-ban látjuk. Számoljátok ki a modern számítógépekkel és távcsövekkel és meg fogjátok látni, hogy a 2012 csupán egy nagy megközelítés olyan kultúrák részéről, amelyek nem rendelkeztek a ti technológiátokkal. Ezt észben tartva tehát azt találjátok majd, hogy már éppen benne vagytok a galaktikus együttállás energiájában, ahogy mi mondtuk.

… a Lemúriai tudatosság állapotába, egy olyan állapotba, ahol a háború nem szerepel mint alternatíva, az egészség pedig intuitív. A maják beszéltek erről! Ez a legmagasabb rezgés, amelyet Gaia valaha tapasztalt és most ott vagytok ennek az egésznek az előszobájában. Ez volt az ő 2012-re vonatkozó információjuk és ma sokan ezt nem így gondolják.


Ide kattintani!


http://www.youtube.com/watch?v=g05yjZGd6_A&feature=related





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 70
Tegnapi: 318
Heti: 807
Havi: 8 451
Össz.: 1 271 802
Oldal: Kryon 2012
Tibeti gyógyászat - © 2008 - 2017 - tibetigyogyaszat.hupont.hu