Tibeti gyógyászat

A gyógyítás kezdete, története.Tapasztalatok, tanulás és siker. Fiam betegsége miatt indultam el a keleti gyógymódok megismerése,alkalmazása irányában 16 évvel ezelőtt.

 

 

 

 

Átalakulás!

 

 

 

 

 

Mi segít?

Az álmod azt mondta ne menj oda,
Eljöttél hozzám, bíztál magadban,
Most erősödött a gonosz, légy erős,
Ne hagyd, hogy győzzön, mutasd meg,
Veled leszek este, figyelj, mert
Isten adja a gyógyerőt, neked.

Nem foglalkoztathat a miért,
Kirobbanó akarat feszül bennem,
Az arcod látom, türelmes, lágy de
Ugyanakkor eltökélt szándék vezet,
Mindent, amit tudok, átadok,
Kérek neked önzetlen szívvel, győzünk!


Jelzés!

Az álom vetíti a majdani valót,
Fontos átgondolni, mert igaz,
Most nem szabad utat törni,
Megfontoltan meg-megállva, figyelni,
Éberen haladva a terheket még cipelni.

Jeleznek a velünk történtek,
Figyelmeztetnek, ne tedd, ne arra,
Holnap már tudom miért,
Belső világ összeköt a mindenséggel,
Ők beszélgetnek, jeleznek, figyelni érdemes.


Él nélkül!

Önmaga tapasztal az ember,
Van, aki más kárán, de olyan nincs,
Kíváncsiság nagyúr, de az visz előre,
Mindennek oka van, érezni tudni,
Különben céltalan bolyong a lélek,
Nem leli helyét sem itt-sem ott.

Gondolataink, tetteink, emelik,
Csökkentik a föld- Anya energiáit,
Tudatos teremtés a föld, érteni fontos,
Megad mindent, amire szükség van,
Megy, ki föladja, marad, ki akar,
Emelkedik a rezgés, világít a fény!



Fényre vágyni…

Az ellen lábbal illeti a gyógyászt,
Most az átalakulás folyamán is támad,
Őrült, gigászi erővel, bizonyítja  a
Semmit, az okot nem keresi senki.

Néha belefárad az adó, megroggyan,
A vevő ad vissza, új hitet, mesél,
Igazat mesél, a bizsergésről, a test-
Nélküliségről, az energiaáramlásról.

És akkor újra indul a vágy,
Adni-adni, a szeretet nem vezeklés,
Sokszor sírva szeretni, örömkönnyekkel,
A könny fátylán keresztül látni a makulátlant.

Fény megérint, nem lökdös odaátról senki,
De a szem jelzi, igaz, tenni-tenni,
Menni-menni előre, itt nincs kitüntetés,
Dimenziók között fényárban ölel a szeretet!

 

 

 

Mindig remény!


Régtől ismerlek, sorsod hozott,
Látszólag nagyhangú, de szerető szív
Dobbanása hallatszik az ölelésben,
Bizalommal jöttél s- távoztál.

Másnap csilingel a hangod, rendben,
Nem követelünk, szeretettel reménykedünk,
Egymásnak élünk, vagyunk, megtesszük,
Nincs hozsanna, belül mosolyog lelkünk!

 


Kitartó kikelet…

Létpróbáló vészterhes idők,
Néha pillanatra rajzolódik a jövő,
Páncélban védekezik, támad a régi,
Szeretet szekere halad a poros úton,
Kortyol egyet-egyet a buggyant vízből,
Már szájában érzi a tiszta forrást.

Ki-kikandikál a fény, ajtó mögül
Morcosan a hold, tele képpel bíztat
Az éjszakai világos, légy a rés magad,
A sóhaj megakad, kristályrács kérdezi,
Hova-hova, mi célból éji vándor?
Megyek a változással, jövök egy mással!



Éjszakai gondolatok!

Éjjel ugraszt, nehéz folyó ügy,
Beszélgetés a felsőbbrendűvel,
Vonakodó igen is-meg nem is,
Feladat adott, találomra, találom.

Feladat nekem megtalálni az üdvöst,
Metszés mentest, az ősök üzenetét,
Nagy horderejű lépések ütemes dobbanása,
Válasz jön, éberen figyelek, itt vár.

A miértet az értelem nem tudja,
Az érzelem érti, türelemmel nézi,
Homály gomolyog az ébredésben,
Teszi úgy, hogy tisztul, nincs hang, néma hit!

 

 

 

Mindent tenni!

Így távolság nem létezik,
Most bevetünk mindent, ketten,
A minden szétárad, segít a mi hitünk,
Óhajtjuk a sikert, kell a bizonyosság,
Bennünk van az ami most törtetve jön,
Befogadjuk, leszállunk a mélységek alá,
Felszínre hozzuk azt a létezőt, neked.

Hathatósan tedd a megbeszélteket,
Lépd át a küszöböt, ott leszek veled,
Vizuális valóságban létezünk, künn-benn,
Nincs más lényeges, csak Te most, itt,
A határ törölve, teremteni vagyunk mi,
Nézzük a holnapot, mának, csak most,
Most létezik minden, idő végtelen, egy!

Cilikének!


Jelek!

Sétálok, rovom köreimet,
Az érzékek felelnek nekem,
Bekukkantok ide-oda, ott homály,
Itt világosodik, terjed a fény.

Nehéz mindenben felismerni
Az eredendőt, de ott van beégett
A bensőnkbe, szól, de nem felel senki,
Bátran hívjuk itt az idő.

Korok diadal emlékei leomlanak,
A romok meredeznek, vagy rejtőznek,
Sorjáznak a tanulságok, forrás,
Az értelem némán néz, az érzelem tud!

 

 

 

 

 

 

 

Ki vagy Te!

Mindenben egyedi, lélekben, testben és szellemben,
Ugyanakkor egy vagy a mindenséggel, kívül-belül,
Az vagy akinek gondolod magad, teszed,
Mások mit mondanak rólad, nem számít,
Mindent, amit gondolsz és teszel, alakítja a mindenséget,
Tiszteld magad, embertársaidat és az életet, mert Isten
Bennetek van, eggyek vagytok!

 

 

 

 

 Felhívás az élelmiszer iparhoz és a mezőgazdasághoz!

 

 

 
A mai naptól kérem, hogy a következő előírásaimat betartani szíveskedjenek:
A gyümölcs csak gén manipulálatlan lehet, vegyszermentesen, zöldségek földben, szabadban, szerves trágyával vegyszermentesen termesztve.
A feldolgozott élelmiszerekben nem lehet mesterséges színezék, ízfokozó, tartósítószer (E-400 és a bandája) quárgumi, állományjavító, szója, még nyomokban sem, semmilyen aroma, adalék.
Amennyiben ezt nem tudják, vagy nem akarják megvalósítani, önök társaikkal, gyógyszer-vegyészet, ipar, fegyvergyártás, egyéb, ellenségei, sárba tiprói az életnek a földön, földnek és az Isteni teremtésnek!



 

Teremtés- Teremtmények!

Tisztelem, csodálom a fűszálat,
A zamatos gyümölcsöt, szorgos méheket,
Apró egysejtűeket, tengeri, szárazföldi
Színes életek milliárdjait,
Ez a teremtés tökéletes karmesteri műve.

Nem az én világom az atombomba
Létrehozása, sem az atomerőművek
Működése, nem szolgálják az embert,
Sem a természetet, csak érdekeket,
Mindezek a régi energiák, elmúlik!

 

 

 

Mikor-még meddig?

 

 

 

 

 

 

 


Mi változott év-századok- ezredek óta, mélyen belegondolva talán a környezet, amit a természet és az ember maga, jól, rosszul alakít.
Éhínségek, járványok, háborúk tarkították a múlt megfagyott palettáját, szenvedések, bánat, erőszak, rabszolgasors, aberrált elmék, népek millióit taszították tömegsírokba.
Ez lenne a tanulás, a Teremtő elgondolása a lelki fejlődésről, az emberré válás fizikai és szellemi útja, ilyen hosszú, életek sorozata után még mindig rombolva?
Igen, mert idővel eljutni Te-Én oda, hogy együtt élni, minden a mindenséggel, figyelni a természet pulzálását, megérteni a másik embert, akiben ugyan úgy van a teremtő-teremtés, mint bennem, ezt átérezni, szeretettel.
Mit teszünk „odaát” mikor távozunk, ugyan ezt, gyakoroljuk a teremtést, ott nincs éhínség, betegség, háború, mit kell itt megteremtenünk? Elkezdtük?!

 

 

 

 

 

Mi célból?

Miért vagyok itt, hányszor jöttem,
A válaszok bennem vannak, előhívásra várva,
Nem tiltott keresni, s- találni, ott-itt,
Létem hétköznapjai ünnepnapok ma,
Mutatják a tükröt nekem, nap-nap,
Tisztítom, a fénye mutat előre most.

A történések tervezettek, okozattal,
Minden gondolt majd kimondott hang,
Szavak, mondatok beleégnek a térbe,
Ott ahol vagyok, épül az a világ
Amiért itt vagyok, veled, veletek,
A cél adott, kintről már látható!


 

Lépésről-lépésre…

 


Megfejteni az értelmét a zajló létnek,
Óriási feladatnak látszik, csak látszik,
Ahogy araszolva haladok, néha kevés türelem,
De jön a jelzés így-úgy, felelet, érteni,
Átlépni az árnyékot, mert lehet, lehet,

Nem elviselni, tudni megfejteni, amit,
Összegezni, ami volt, értékelni, ami van,
Kevesebb a lecke, simul a lélek, befogad,
Fejlődni benn, tenni kinn, sokat,
Átszűrni a lerakódást, tisztát látni!

 

 

Állapot…

 


Jöttem akkor, akarva, vágyakkal,
Előzőek törölve, alkotás az újban,
Rohanó ifjú évek, szaladni vissza
Nem lehet, értelmes a ma, elvész
A tegnap, van ma, benn a holnap.

Mindennapi leckék, kikérdezem magam
Este, holnap itt az elképzelt valóság.
Nincs, ki mondja, másnap pereg a film,
Szerepek adottak, a változást tolhatom,
Értelme nincs, újra-újra visszatér.

Tervezett minden megtett lépés,
Foghatom másra, mindhiába, én, vagyok.
Sima víztükör, hullámzik a gondolat,
Lágyan simogat az elképzelt, akarom,
Együttérzéssel ölel a szeretet, itt ez a cél!

 

 

Veled…

 


Itt vagyunk a hétköznapok látszólagos
Egyhangúnak tűnő valóságában, veled,
Semmink sincs, de minden a miénk.
Körülöttünk sóhajok, jajok hallanak,
Régi rozsda csámcsog a minden napon,
Itt gondolunk, teszünk magunkért, másokért.

Szívünk dobbanása áthallik fényévek távolába,
Visszhangozza „Anyánk” mosolyogva,
Mostani otthonunkban, érik, amit szeretnénk,
Látom szemedben, tükör mit nézek, mutatja
Az új világot, boldog a fűszál, fa, virág, és a több
Szereti-e a jobb létező világot?



Érzések…


Sötét éjszaka, körbe ölelik
A horizontot komor fellegek.
Tökéletes csend uralkodik mindenütt,
Pisszenés nem hallik, szinte halható
A csend ütemes lélegzete.

A lélek utazik, keres, kutat, megismer,
Vándorol úttalan-utakon, dimenziókon át,
Társak találkoznak, egyeztetnek, töltekeznek.
Vigyázzák egymást mindenütt,
Látják, érzik az egészet, hisznek!


 

Öntudatra ébredés!

Meg nem szokott, nehéz volt minden fizikailag,
Ébredéskor beszélgettem csendesen magammal.
Döntöttem, bocsánatot kérek minden élő és
Élettelentől, akit bántottam eddigi létemben,
Bocsássatok meg nekem, kérem!

Érzem, látom, együtt vagyunk mindannyian,
Csodálatos egyik otthonunkban a földön,
Itt és másutt sincs helye a gonoszságnak,
Gyűlölködésnek, irigységnek, féltékenységnek.
Erős tükörbe néztem, hosszan, magamban!

Nem fogadkozom, teszem, megvalósítom,
Feladat most már ez minden fejlődési szinten.
Bárhol járok, adok önzetlenül, mindenkinek,
Szemébe nézve a valóságnak látszó, helytelennek.
Uralkodik a szeretet, majd meglátom, így van!

 

 

 

 

 

Szembe széllel!

Újabb és újabb, adók tömkelege,
Dolgozik a paraziták serege, eleget,
Éjt nappallá téve a tömegek ellenében,
Látszat demokraták a politikából élnek,
Fergetegesen elegen, Belzebub karjaiba
Rohannak, menetelve nem igazán elegen.

Bukdácsol még a régi, nem érzi
Az új fuvallatot, nem akarja,
Húzza, rángatja magával a jóindulatot.
Nem tudja, már erős a háló, küzd,
Lassan morzsolja az épített tornyot,
Ráébred gőzerővel, szeretettel a lényegre!


Tudnod kell!

Akard a változást, megtörténik,
Engedd az erőt, fogadd, kínáld hellyel,
Nem te vagy a szó, csak áthalad benned,
Megtörténik minden, szerényen arass.

Tanítunk, tanulunk egymástól, ma,
Figyeld az óra ütemes hangjait,
Egyesülnek a szív dobbanásával,
Ütemesen pulzál, lüktet a mindenség!


Valamikor…

Mi gyerekek nagyot játszottunk,
Édesapám tett vett hátul a kertben,
Kinn a réten nagyfaluból jött rokon
Gyerkőc mutatta nekünk, falusiaknak,
Hogy kell fűszálból lőni, nevetve,
Sérülés nélkül, önfeledten.

Futballoztunk később az udvarban,
Fáradhatatlanul játszottunk, életünk
Volt a mozgás, Édesanyám szólt, gyertek,
Nagy karéj zsíros kenyér várta a „sereget”,
Leöblítettük finom házi málnával,
Hűvös saját kútból mert vízzel, valamikor!

 



Ismeretlenül?

Nem létező lehetőség lebeg,
Nincs ilyen, csak még nem időszerű,
Az érés más és más, nincs korán-későn,
Időben találkozunk, mert szükségszerű,
Feladat van, ketten végezzük.

Nem megváltoztatunk valamit,
Hanem ráhangolódunk, kérünk.
A mosoly engedetlen, megjelenik,
Engedjük, mert örömmé válik, hiányzott,
Talán itt volt,de még nem éreztük!

 

 

 

Érző sors…

Megszülettem, akaratomnak híven,
Anyám másként látta, tovább ment,
Édesapám vitt a karjaiban, nehéz úton,
Jött valaki, akinek lelke tiszta,
Találkoztak ők, néztek a csillagokba,
Tekintetük fényt hozott, új élet sarjadt,
Nekem kisöcsém köszönt, szép napot,
Én köszönöm neked „Édesanyám”!

 

Látni!

Nézem a napot, a csillagokat,
Mások is látják, másképp,
Elfogadom, a nézőpont más-más,
Ezernyi vélemény, majd meggyőződés lesz.

Hepehupás utakon vándorlunk,
Minden nap javítok, magamon,
Amit látok, megtartom, a szívemben,
Nyílik a virág, illatos, nekem, neked, mindenkinek!

 

 

 

A Tudás!

 

 
Létező kettősség jellemzi,
Megszerzett, valamint veleszületett,
Az előző általában fókuszál valamire,
Alkotni maradandót, oldalra nem nézni.
A hozott anyag érik, egységben teljesedik,
Szerényen dolgozik a veleszületett, ember
Féltékeny rá, mellén nincs kitüntetés.

A fejlődés minősíti a mindenkori alkotót,
Hozott a konyhára, avagy terheli a létet.
Öreg mesterlelkek szükségeltetnek itt most,
A szekér kátyúban, érdekmentes tudás kell,
Önzetlenül lépni a bizonytalan felé.
Határozottan a tapsot nélkülözve,
Felemelni a lehetetlent, feladat ennyi!

 

 
Erősödő lámpás!

Pislákolt ezred éveken keresztül,
Olykor erősödött, meleg fényt árasztott,
A sötét erők összefogtak, diadalt ültek,
Eloltani nem tudták, szeretet szikra
Táplálta, lassan újra kezd fényesedni.

Most már nincs erő, mely elfojtaná,
Kapkod levegőért az árnyék, szalad,
Szalad észrevétlen a fénybe, megtorpan,
Lágy melegséget érez, megborzong, üvölt,
Nézi önmagát a víztükörbe, a lámpás látszik!




Tegnap még…

 

 

 


Húsz éves voltam, percek múltak,
Rohant az ifjonti hév, nem nézett,
Sem jobbra sem balra, még hátra sem.
Lobogott a tűz, szikrát szórt a szem,
Néha megégett, beleesett, kikászálódott,
Vágtatott tovább, világa dolgai várták.

Átfutott idő, most már lassít,
Körül pillant a széles horizonton,
Számvetés zajlik, az elteltről, ilyen-olyan,
Vissza- mosolyogva tekint, tejes ködön át,
A gondolat újra száguld, tervezi a mát,
Javítva halad, fokról-fokra, építi önmagát!



A Mamához!

Taposod a nyolcvan rozsdás levelet,
Életed folyamán mindig terheket
Cipeltél, gyermekként ízlelted a
Papok kéjes, elégedett képmutatásait.
Ifjú leányként mostad mások szennyét,
Üzemben robotoltál napestig, az élet
Minden nehézségét átélted, éled.

Tiszta lelked, szép orcád, teremtett
Neked nagyhangú, de óriás szívű
Társat, családod szeretete kárpótol
Mindenért, vigyáznak rád gyerekeid,
Unokáid, dédunokád, és mások, akik
Veled vannak, ma itt és odaát, légy jó,
Vigyázz magadra, élj sokáig, velünk!

Boldog születésnapot!



Lobog a tűz!

Pattog, vörös lángnyelvek játszadoznak,
Mutatja erejét, szelíd melegét,
Nem szükséges gyújtani, lobban magától,
Táplálni fontos, bizalommal szeretni.

Szemünkben mindig lobogjon, sugározzon,
Akkor visszük gondolatainkat virágos,
Illatos, selymes, háborítatlan rétekre,
Szikrázva lobog, hirdeti a jótékony erőt!

 

 

 

 

Megkésett evolúció!

Rengeteg erdő mélyén két vadász,
Szótlanul bandukolnak, fejük lóg,
Mint tépett zászló, ábrázatukon ül
A 21. századi értelmetlen, fásultság.

Zörren az ág, a ködös homályban
Szemben áll a vadász és a préda,
Dörren a gyilok kettő talán három,
A fátyol lehull, a lény áll füstölgő
Fegyverrel, tiszteleg az ellennek!

 

 

 



Fut-sa…

 

 

 


Úgy nőttem fel, hogy szerettem a footballt, legfőképpen a magyart, tudtam, tudom az aranycsapat névsorát, olvastam a régiekről a teljesség igénye nélkül: Zsák-Orth-Braun (Csibi)-Zsengellér-Szusza és a többi, nekem ők voltak a játékosok.
Kilencszáz-nyolcvanhat óta a mai napig ez már nem az én játékom.
De a football az football és nem Fut-sa… mert ez nem az, valaki, talán a politika kitalálta és nyomja bele a pénzt, talán meg kellene reformálni a magyar focit.
Nem pedig agyament ötleteket megvalósítani az állampolgárok adó forintjaiból!

 

 

 

 

 

 

Igen, tovább!

Nincs kétség, a legnagyobb viharban
Is töretlenül megyünk tovább, érik,
Belül mindig valami elindul, kísérlet.
Jön-jön, valami foszlány, gondolat mag,
Egyben jó, kiteljesedik, tisztán ragyog,
Mutat valamit, érinti a mozdulatlant.

Nézni a közel-távolt és nem látni
Semmit, mert egyben látszik a való,
Kilóg a hiba, nem veszik észre, itt,
Mámor elnyomja az éberséget, ott,
Érik a massza, még gyúrható, igen tovább!

 

 
Béklyóban…

Eredendő visszatérő kérdés, miért?
Ez a sors miért az enyém, ki kérte?
Miért kérek oly feladatot, amely taszít?
Valami tanulságot hordoz, még titok,
Beemeli a másnapot, tévedhetetlen kép,
Homályos látszat, lassan tisztul, éltet.

Nehéz gondolatok sorjáznak, torlódik,
A megoldás csak lazán lép előre, húz,
Feladni nem tudom, éltet a megismerés,
Kíváncsi a győzelem, az íze vonzó,
Magában hordozza a kifejtett igazat!

 



Felsőfok!

Alig három hónapos, már beszél,
Amit édesanya mond, utánozza,
Haa-haa, lágyan így csak az angyal
Tud hangot énekelni, ő pedig ismétli.

Ha behunyom szemeimet, odaát vagyok,
Hallgatni ezt a párbeszédet, csodálat,
Nincs rá szó, hallani a szférák hangját.
Az élet társalog, gyermekével!

 

 

Harc!

Emberemlékezet óta harcolsz, sapiens,
Önmagadba égetted, hirdetted fennhangon,
A vértől elhomályosult szemed, az orrodig
Nem láttál, mentél, vezettek birkaként.
Öltél, aggot, gyermeket, anyát, apát,
Miért, nem tudod, mert önmagad bántottad,
És bántod ma is, itt az idő, megállj!

Állj szembe magaddal, nézz, mit látsz?
Látod „Anyát” könnyei hullnak, sok,
Siratja gyermekeit, mit tett rosszul?
Érzed, semmit, ess térdre és mond,
Kérlek „Anyám” bocsáss meg, nekem.
Látom vétettem, ellened, ellenem,
Már az erő bennem szeretet, ölellek, Édes- Anyám!




Ősök!

Mi emberek büszkék vagyunk eredetünkre, különösen mi magyarok, vagy a zsidók és a többiek.
Akik fennhangon hirdetik árja nemzeti voltukat, azok a történelem folyamán ráfizettek.
A nagy birodalmak eltűntek a lét viharában mintha nem is léteztek volna, az erőszak, félelem, irigység, hatalomvágy, rövidebb-hosszabb időszakokban felemésztette, önmagát.
Felesleges hirdetni, magnemzet vagyunk, a világ összes nemzete az, egy tőről fakadunk és mindig egy helyre is megyünk vissza.
Az őseink más világot építettek, megőrizzük azt, ami felemel, és mi építünk együtt egy szeretet alapokon nyugvó tiszta közösséget!






Hangtalan világ!

Mondja és mondja, csak negatív hírek,
Tragédiák, katasztrófák, a média
Félelmet kelt, filmvetítés közben
Gyógyszer-vegyszer reklám, sulykol-sulykol.
Élő zombik 10-20 féle gyógyszert esznek,
Az ára potom 10-20 ezer, támogatva.

Fásultak, fáradtak az egyedek, inognak,
Mint részeg lámpások a poros úton.
Nincs közel megoldás, várat még hátul,
Nem tolakszik, nincs itt az idő, csak
Tervezetten halad, a legjobb majd meglátszik.
Hirtelen hangosan jön, majd ha nem várjuk!




Mágia?

A letűnt korok, fennmaradt emlékeiben írnak mágusokról, sámánokról, olyanokról, akik magas szinten képzettek voltak, csillagászat, asztrológia és a mai értelemben értelmezett parapszichológiában.
Kapcsolatban voltak a szellemvilággal, használták műveltségüket, tudásukat a közösségek érdekében, tanítottak, segítettek népcsoportokat, tágították embertársaik tudásvilágát.
Hittek Istenben, és társalogtak a szellemvilággal, együtt voltak az egységgel.
Ma, aki energiát ad át, embertársának segít, mélyen hiszi Istent, aki bennünk van, aki ellentmond a dogmáknak, vegyszeres orvoslásnak, sarlatánnak, szélhámosnak és egyébnek titulálják.
Megpróbálják ellehetetleníteni, lesöpörni a palettáról, de már nem mindig működik ez, a mesterek le és megvédik magukat és működnek az energiák, lebegés-testnélküliség, zsibbadás, hullámzás, stb.
Átalakulóban van az univerzum, van, aki nem akarja érezni, vagy nem tudja, csak elutasít, ettől még működik, lassan erősödik az igazi Istenhit, a földdel való felelős gondolkodás, és a szeretet, a tét óriási, a Földi élet!




Elnyűtt gönc…

Nyisd meg cseréld le gondolataidat,
Képzeld a holnapot mosolyogva, másokkal,
Itass-etess másokat, oszd, meg amid van,
Segíts a rászorulónak, holnap neked adnak.

Ültess fákat, gondozd, szeresd őket,
Gyümölcsöt, árnyat, meleget kapsz, viszont,
Szeretet vezérelje minden napodat, úgy cselekedj,
Észrevétlen, új ruhában öleled a világot!



Fény szülötte!

Ragyogó fényben születtél, céllal,
Időtlen időkben, bölcsőd angyalok
Ringatták, kik ma is óvnak, szeretnek.
Az idők végtelen folyama elsodort,
Altatott, feledted mivoltod, ébredj,
Szedd össze, terjeszd ki tudásod, hidd,
A mindenség lágyan értesít, nemes gondolatban.



Csillagfények…

 

 

 



Szinte szikráznak az éji sötétben,
Nézem, és mindig csodálom őket,
Pulzálnak, ragyognak, dicsérik a fényt,
Energiát, mind-mind él, rendeltetést
Jelez, a legkisebb univerzum is kering.

Középpont körül kering külön- külön,
És együtt, hirdetik a végtelenben
Az egységet, összetartozást, harmóniát.
A messzeségben távol és közel mások
Is így tekintenek a végtelen kékségre.

Millió fényévekre tőlünk is élnek,
Most a képzelet szárnyaira felkapaszkodom,
Találkozom testvéremmel, várunk,
Valahol a végtelen közepén, fényben,
Átöleljük egymást, együtt csodáljuk a csillagokat.



Érzékeny szél!

Átható szinte folyik a kezemben,
Érzetek hatnak, kifejezhetetlen jó,
Lüktet az élet, tiszta energia szél,
Buggyant mocsárhatást mutat, nem,
Ez nem szag, tapintást, de mást kelt.

Eddig nem hittük, tapostuk a tüzet,
Nem őriztük, most remeg a valóság,
Hit-tanitja aki meg áll, hat,
Rajta állni nap-után, még tovább,
Aprózva jön, szótlan, kapcsol a másik.



Példa!

 


Ifjú cukrászok, haladó értékek,
Kedves megszólítás, mosolygó lány,
Lehet művelten, kedvesen tenni,
Alkotni becsületesen, magas értékkel.

Ügyes csapat, kellemes légkőr,
Teszik a dolgot, nap-estig, jól,
Boldogok együtt, nem nyalakodnak
Feleslegesen, harmónia kívül-belül.

Légkör tisztul, a külhon itt nem csábít,
Annyi legyen, amennyire szükség van,
Vallják ezt ők nemesen, kedvesen, itt,
Takácskert nem hívja a takácsot, édes ott.




Bordal!

Nagyra becsülöm, iszom a bort,
Harapom, ízlelem, módjával viselem,
Elfelejtem búm –bánatom, amikor tehetem,
Hegyek leve szépíti való életem.

Pinceszerrel ünnep a nap, áldozunk
A hegy Istenének, este kótyagos fejjel
Ágynak dőlünk, tündérekkel álmodunk,
Reggel kelvén, másnapra ébredünk, nehéz.

Hegyi reggeli készül, mindent bele,
Étvágygerjesztő szilvóriumot iszunk, előre,
Fáradtan otthonunkba vánszorgunk,
Pihenjük e nemes nap után, önmagunkat!

Dr. Fekete László barátom, emlékére!

 

Belső hang…

Figyelek, nem csörtetek, várok,
Lazán elképzelem, megszólal, kérdez,
Tessék, kérdezz, mit szeretnél tudni?
Mindent, módjával, most is tanulok!

Először talán úgy tűnik nem igaz,
Az ego mást mond, neki más a feladata,
A belső hang a mélységek igazát suttogja,
Csendesen figyelek, majd, hallgatok rá!



Szervóra!


Azonnal jelez, itt az idő én éhezem,
Megértelek, hidd el dolgom akadt,
Amíg készítem, minden házi jóval,
Addig ő fut, fel-alá, de csóválja a farok.

Étkezik becsülettel, tempósan el ne vigyék,
Néha mohó, de rájön, szót fogad és tudja,
Végez, már fut és munkába áll, becsülettel,
Feladatot kapott, elvégzi hibátlan, kutyául!


Alszik!

Ringatom-ringatom, már nagyon fáradt,
Alváshoz készülődik, halkan szuszog, hortyog,
Másnap így télvíz idején jelentkezik a föl,
Mennyei ízzel kéreti magát, nem hiába.

Már remeg, mint az igazi kocsonya,
Hófehér, tiszta, kívánatos, érintetlen,
Mielőtt kóstolom, már nyelek, előre képzelem,
Házi aludttej a drága, természet élete, virága!

 

 

„Odaátról” választ várva!

Nap, mint nap rombol a gonosz, olyan lelkek zuhannak, akik egész életükben nyitott könyvként tisztán éltek.
Miért nem működnek az energiák ott ahol kell vagy csak takaréklángon, vérszívók hada zaklatja a népet, virulnak a bűzös trágyán.
Elmennek a jók azért, hogy megerősödve visszatérjenek?
Itt maradnak a vámpírok és elpusztítják önmagukat, csak így lehet tisztítani?!
Nem szabad, hogy így legyen, mert elég, ha sötétben egy-két gyertya ég, már mutatja a jövőt!

 

 


Átállás!

Most azonnal, akaratom teljes tudatában, megszüntetem mindazon karmikus vállalásaimat, amelyek már idejétmúltak.
Leszületésemkor vállalt gének közvetítette ősi betegségeket, hajlamokat, szélnek eresztem.
Tudatom rejtett krónikájából törlöm az erőszakot, féltékenységet, irigysége, gyűlöletet.
Mostantól nincs múltam –jelenem -jövőm, csak ma van, a mában építem a múltat és jövőt.
A világmindenséget teremtő intelligenciát érzem magamban és minden élő és élettelen anyagban
További létem a teljes, önzetlen szeretet irányában vezérelem.
És ez így van!

 



Nyikorgó tengely!

Nem hittem, mondják, csak mondják,
Az ifjú zsenge hajtás nem tudja,
Herkulesként halad, törtet akadályokon
Át, de ha eléri a hatodik rómait,
Majd megtudja, jól érted, hat meg
Egyben állok, néha fojtogat a nevetés.

Ez komoly, már-már tragikomikus,
Makulátlan, érintetlen lélek csak figyel,
Olajozd, kenegesd, tartsd karban, megéri.
Igaz, számtalanok régóta keresik az elixírt,
Én is beállok a sorba, hátha meglelem,
Elmondom neked is, ha akarod, lételem.

Nagy bajban lesz, ki emelgeti a határt,
Majd pénzével kenegeti a kórost,
Orra koppan, bohóc cipőjén, nem hiszi.
Ugrik, ki tesz és végig dolgos,
Ott meg ujjul test, s lélek, megéli,
Az alkonyt, délcegen, tiszta fővel!

 

Határtalan bizalom!

Hinni a jót a bennünk figyelőt,
Óhajtani a mást, a tettek erejével,
Csendes léptékkel tanulni, előre haladni.
Meglátni minden ellenben a kiskaput,
Kinyitni együtt, karöltve folytatni, kell.

Nevetve szükséges sírni, nem baj ha
Látják, kérdés nélkül néznek a bugyorba,
A saját hitetlen mélységeikben látnak.
Dülöngél az elfogadott fizikai fájdalom,
Nyílnak a tenyerek, befogadnak most.

Megnyílt a kapcsolat, ég és föld között,
Lélek és szellemvilág, lélek és lélek között.
Megismerni a határ-talant, belesimulni
A természet lágy ölébe, megpihenni.
Bízni a teremtőben nem mágia, emberség!












 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 







 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 









 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 22
Tegnapi: 318
Heti: 759
Havi: 8 403
Össz.: 1 271 754
Oldal: Szösszenetek az Életről!Ma!
Tibeti gyógyászat - © 2008 - 2017 - tibetigyogyaszat.hupont.hu