Átalakulás!

 

 

 Megismerni…

 

A világot valaki megteremtette, ki?
Nem tetszik nektek, neked, nekem, miért?
Az élet nem iskola, pedig úgy hittem,
Apám mondta, mások is, hitelesen hitték,
Felfedezni önmagam, megtalálni a helyet,
És kiteljesedni, teremteni, látni sötétben.

 

Elérni valahová, megpihenni, érzéssel,

Boldogság, egy lépcsőfok, még több, lenni,
Végtelen megtapasztalni önmagam, gondolat,
Majd tettekben teremteni, értékeset, itt,
Életem vízében én dobálom a kavicsot,
A hullámtörés is az enyém, végtelen vagyok.

 

Kitekintve…

 

Bent más a világ, élő univerzum,
Te meg akarod tapasztalni a fizikait,
Kiteljesedni, alkotni, teremteni, ízlelni,
Én szintén ezt tervezem, még kutatok,
Emlékeim végtelen könyvtárában, éberen.

 

Érzem az elrontottat, keserű az íze,
Megszülte a fájdalmat, én kértem,
De te is érzed, tapasztalsz, szenvedsz?
Szabadon irányítok, mindent tehetek,
Feladatom megvalósítani Istent, itt!

 

Szennyezett mag…

 

Nem érzi, nem látja, nem érdekli,
Törtet mindenen keresztül, faltörő kos,
Nekem, de mindent, minden áron, most,
Még éhes, zabál, tömi végtelen gyomorba,
Kéjes vigyor feszül az arcán, még, még.

 

Valami feszít, egy pirula, s mehetsz,
Nem nyugszik a lélek, éjjel s nappal, pörög,
Álmában”fösvény” módjára oszt, szoroz,
Izzadságszagú vagyon, mások verejtéke is,
Megyek a trónért, futva sietek, már várnak!

 

Átértékelés!

 

Mindent, amit ez előtt, most, itt és ott,
Gondoltam, tettem, érinti az igazat,
Emlékezni szükséges a végtelen kezdetre,
Itt vagyunk mindannyian, egyből jöttünk,
Újra-újra megyünk és vissza, nem véletlen.

 

Te és én egyet akarunk, mindig másképp,
Nehéz teher a teremtés, annak okozatai,
Ami most zajlik, mind a mi termésünk,
Félelemből és annak változataiból fakad,
Nem a forrást kell szüntetnünk, értekezzünk.

 

Üljünk le egy kerek asztalhoz, most,
Tekintsük át dolgainkat, érdek nélkül,
Megosszuk, amit tudunk, és újra teremtünk,
Lépésről-lépésre, haladva, fejlődve, együtt,
Fogjuk egymás kezét, indulunk, egymásért!

 

Csak így tovább?

 

Évekkel ezelőtt szeretett papagájunk megbetegedett. Szomorúan nézett ránk és hallgatott, elvittük orvoshoz, megállapította, hogy tumoros beteg.Nem tudtuk mire vélni, hiszen tiszta magokkal, zöldséggel és egyébbel etettük.A minap mondta valaki beteg egy családtagjuk, házőrzőjüknek kézilabda nagyságú daganat van a testében, egyet tehetnek vele, szeretik tovább, ellátják mindennel, amíg nem távozik.Az állataink stresszesek, vagy mivel etetjük őket.

Mit tettél, teszel Ember?!

 

Ráhatás!

Keresem önmagam, kutatok mélyen, 

Alászállok a tudat mélységeibe, lazán,

 Az eredeti árnyék néha megjelenik, nekem,

 Nem mindig tudom ki ő, csak sejtem,

 Képek villódznak, sorban, furcsa képzet.

Visszaemlékezni kell, lassan tisztul, 

Mozaikok helyüket keresik, érzem, meglelik,

Kapcsolódik a több világ, világos a sötét, 

Zakatol a síri csend, figyelek s nem is, 

Lassan dereng, kis lépésekkel, közeledem.

Kétségek…

Gyűrűznek a papírhajók, úsznak,
Az írás nem számít, a mocsok beég,
Kéri jussát a lézengő, nem számít a nász,
Elvette egyszer, vinné többször, szenvtelen,
Vérszívók hada vedel, mit isznak, nem tudják
Terpeszkednek a nép fölött, joggal vértezve.

Meddig repedhet e- jégvilág, már esik
De felkel a csepp, szikrázik a fényben
Egyesülnek, mindent visz az áradat, látszólag
Sodródik a szenny, utána tisztul az akarat,
Életed az igaz, menetelnek a dolgos tettek
Sóhajt a lélek, már hittel újra teremt, megérte?

 Emlékek!

Közeli időben születtünk, távol
Kapcsolat nem létezett, nincs miért,
Tetszett az mi te vagy, tiszta lelked sugárzott,
Most írom ezeket a sorokat, éretten itt,
E-kisvilág sikeres teátristája voltál, akkor,
Talán nem a szépséged miatt, valami több, más,

A betegség takarja a lelki éretlenséget,
Feldolgozatlan események, bevállalt sors,
Nem látszott semmi, a mosoly takaros,
Szemeid sugároznak, most is, látom,
Vonza a hasonmás lelkeket, érezni hát,
Most hol vagy nem tudom, ígérem, kereslek.

 
Virágszirom hull, csak hull, szél viszi,
Messzire hordja, egyszer eltűnik, illat marad,
Tettél ehhez a világhoz, sziluett látszik,
Nyomodban szeretet, halad-halad, végtelen,
Az emlékek maradnak, majd tovább, mennek,
Találkozás újra-újra, már ismerős világ.

István Barátomnak!

 

Hatszor tíz, sok vagy kevés, nézőpont,

Ha húsztól nézzük avagy nyolcvantól vissza,

Most úgy érzed sok és mily kevés, nehéz,

Jártad és járod a lépcsőfokokat, tapasztaltál,

Átéltél sok-sok nehézséget, sorsodat cipeled,

Biztosan állsz  a sziklán, vigyázz a mámor eltérít.

 

Csibész lurkó voltál, eleven, életre való,

Felelős felnőtt, apa lettél, éberen haladva,

Kezdődik már a második hatvan, nagy feladat,

Erős lélek igaz barát vagy, néha szétszórt,

A következő időszak legyen életed nyara,

Barátok maradunk itt és odaát, egyre megy.

 

 

Kavargó jelen!

 

Nyomasztó, hullámzó érzések kavarnak,

Belül tolakszik a fogható, kivűl kérdés,

Miért, nincs válasz, vagy még nem hallom,

Néha remény csillog, máskor zuhanás, ébreszt,

Újra kell tanulnom, emlékezni a múltra, most.

 

Előjön, nagyon lassan, ütközik a jelennel,

Mi volt, lesz az igaz, kazalban keresni kell,

Kérdések, imák, kérések, sorakoznak, csend,

Csak alászállni, mélyre-mélyre hatolni fontos,

Mintha kódolt lenne a válasz, ki mondja.

 

Mit keresek én, némán, törve, zúzva, csendesen,

Az elképzelt valóság, bolyong, tántorog bennem,

Értelmetlen vesszőfutás, értelmet ad a feladat,

Lépések a semmiben, de írja a holnap fényeit,

Leszáll az est, belerúg az éj, reggel ébred a remény.

 

 

 

Vágyaim…

 

Menni-menni, haladni, nem föladni,

A kitűzött cél mindig megvár engem,

Sötét fellegek villódznak, feketelyuk,

Mellszélességgel hatolok, dimenziókapu,

Lassan, kíváncsian tekintgetek, nyílik a most.

 

Megvalósítatlan gondolatkristályok intenek,

Körbevesz a múlt-jelen, s-jövő, valami dereng,

Halk zene pulzál, cikáznak a jövő fényei,

Felszabadult nehéz terheket oldok, engedek, tova,

Látom a halvány fényt, húz a megvalósítás felé.

 

A ma nem tűr halasztást, a rossz lépés,

Holnap már dübörögve sárba tipor, ott,

Ma, változtatok, bocsánatot kérek, fészket rakok,

Kicsit várok, látom az egyensúlyt, van, itt,

Fürdök a fényben, ölelem a létezés terheit.

 

 

Kilátástalan?

 

Szemedben lefagyott bú-bánat, szólt,

Benn volt az életed eddig átélt sara,

Csalódtál mindenben, mindenkiben, már,

Bevonzott, tervezett helyzetek, gátfutás,

Küzdöttél, küzdesz, jól, rosszul, ne mond.

 

Látom az eredményt, már repül a labda,

Vigyázz ne dobd magasra, nincs még egyszer,

A jelen nem vár, föladni nem szabad, most,

Sem máskor, állj fel és indulj tovább,

Senkit, semmit ne hibáztass, csak önmagad.

 

Nézd, a víztükör jelzi ki vagy, ne dobj,

Mosolyogj és sírj, nyeld az örömkönnyeket,

Sokat kell még tenned, engedd, ki-segít,

Fény-sötét, része mindennek, egyensúlyban,

Te vagy legfőbb hírvivője az életednek.

 

 

Érik!

 

Előre nincs ünnep, csak visszafogottan,

Az egység szigorú rend szerinti tudattal működik,

Itt az idő lényegtelen, perc, óra, ezredévek,

Egyre megy, csodálatos rendszer, kiválóan tesz,

A pillanatban megújul, fejleszti önmagát.

 

A létsíkok mezején nincs tülekedés,

Rendeződik a téves, félresiklott gondolat,

Átlátható tiszta szeretet ölelget, engemet,

Agyoncsépelt türelem, alázat hozza a valót,

Rombolja a nemet, nincs-et, uszálya lassan nő.

 

Befordul a lélek, vissza a teremtőhöz,

Időzik ott időtlen, már fordul, jön,

Erőtől duzzad, újra hajol a kesztyű után,

Hajnalban vonít a sötét, dereng a fény, vibrál,

Újra indulunk, a gondviselés ölel, boldogan visz.

 

 

 

 

Istenhez!

 

Vállalt teher, nagy-nagy súlyok cipelése,

Visszavezetve sem rémlik, téves vállalás,

A feledés elvitte, ellentmondásos helyzet,

Mások segítése emelkedett szinten, halad.

 

Mindent próbálva, nem föladva, csak harc,

Hittem itt mindenre van gyógyír, tévedtem?

Hálát adva kértem, kérek, mély csend, hallgat,

Nincs remény, ezt nem hiszem, mikor felelsz?

 

Elengedem a köteléket, fogytán az erő,

Megteremtett benső hang, válasz tiltva,

Feloldom e-téves vállaltat, eszi majd a rozsda,

Megyek veled, jelezz, kétséget ne hagyj, bennem.

 

 

 

 

Mi lenne Ha….

 

Ébredtem a természet lágy ölén,

Többen voltunk, feküdtünk a fűben,

Daloltak a madarak, tücsök ciripelt,

Önfeledten játszottunk, öleltünk, szerettünk,

Megmártóztunk a tóban, üzenetét éreztük,

Gyümölcsöt, zöldeket majszoltunk, kedvünkre,

Amit „Anya” adott, tisztán, éretten, nekünk.

 

Ruhánk, növényből vétetett, éltünk nyárban,

Esőben, szélben, boldogan, mi ezt választottuk,

Élhetnénk télben, hóban, akkor is boldogan,

Fedelünk csillagos, felhős, párás, védi lakóit,

Élünk sokáig, akár több százig, egészségben,

Tanulunk telepátiát, kapcsolódunk a mindenhez,

Egymást emeljük, egyre följebb, építünk, jövőt!

 

 

Hozott anyagok!

 

Villan a tudat legbensőbb titka, emlékek,

Markáns, állati pofa a víztükörben,

Vad ösztön, szinte szúr a tekintete,

Támad, öl, leigáz, rövid az útja, elvész,

Újra létezik, barbár seregek ura, folytat,

Megaláz, tipor, hörögve sárba tapossák!

 

Tágul, eszmél, fejlett kultúra szülötte,

Nagy tudást birtokol, ősi titkok tudora,

Papként tereli nyáját, híveit butának neveli,

Vakságában Isten akar lenni, teremtést próbál,

Figyelmeztetik, de nem lát, erős ego vezérli,

Hullámsírba vész tudása, töredékeit tenger mossa.

 

Újkor hajnalán ébred, új Istent teremt,

Pénzt szül, elveti magjait, herék szaporodnak,

Munka nélkül terjed az uzsora, gátlástalan,

Maga alá kényszerít mindent, rombolja a földet,

Modern rabszolgák sínylődnek, tekintetük száraz,

Üres fejjel és zsebbel menetelnek, pokolra.

 

Világuralom lebeg ködös szemeiben, vízió,

El kívánja foglalni a hallhatatlanok trónját,

Torkán most megakad a szó is, nem érti,

Álmaiból felébredt a szeretet ereje,csendben,

A zajban észrevétlen jött, már dolgozik,

Omlik a Bábel, tisztul a fájdalom, figyelj!

 

 

 

Állj föl!

 

Ébredj, rázd meg magad, nézz, láss,

Elfogytak a sült galambok, változz,

Keresd a mélység magas titkait, hívd,

Most lépni kell, más nem teheti, te magad,

Az elképzelt terv, holnap valóság, igaz.

 

A látóhatár zenitjén épül a jövő,

Lelkek tisztálkodnak, egymást segítik,

Összeáll a mindenség, bókol a setét,

Fény mindent befogad, jönni tessék,

Itt van a teremtő, lásd, te, ő, mi, ti, minden.

 

 

 

 

 

 

Lépd át…

 

Nincs pardon, magamban keresem,

Mások keresik-e, ők tudják, látszat,

Kiválasztódás, van dolgunk, avagy nincs,

Dönt a valóság, sorstól ittas végzet,

Győztes itt nincs, képzelgős öntörvény.

 

Meggondolatlan, személytelen iromány,

Tömjénes önsajnálat, ásni kell, de mélyre,

Induljatok az úton, szabadon választunk,

Senki nem tipor másnak ösvényt, téves,

Tisztul a fáradt tekintet, kell az új, kikelet.

 

 

Gyere vissza!

 

Már- már rögeszméd a számmisztika,

Minden veled történt számokkal, kezelsz,

Hagyd hátra, lépd át, nézd a valóságot,

Éld át, teljesedj ki, mutasd meg ki vagy te,

Művész vagy, alkoss, ecsettel a láthatót.

 

Írd ki magadból az érzéseidet, megtörténtet,

Új nevekkel mutasd a tükröt, valakiknek ismerős,

Csak a véletlen tette így, ismerjék meg tetteiket,

A való igaz mindig fáj, nem akarja megismerni,

Önmagát, aki megdöbben, s levegőért kapkod.

 

Hírnök vagy a létidő mezején, mond,

Tedd, amit tenned kell, láttasd önmagad,

Törekedj a legjobbra, értékes a kevés, szívvel,

Adj, majd kapsz, amit kívánsz, eleget,

Igazad most itt van, ne keresd odaát, élj!

 

 

 

Újra élt, valóság!

 

Ott jártam az igazi otthonomban,

Furcsa volt mint-mindig, emlékezés,

Nem a nap sütött, valami más, fény,

Sugárzott, meleget, szeretetet, leírhatatlant,

Ismerősök köszöntöttek, ősidők óta, együtt,

Gondoltam, ott volt egy ici-pici házikó,

Finom teát ittunk, ketten, ő volt a fél,

A másik felem, újra éltünk mindent, újra.

 

Egyre gondoltunk, koncert, színház,

Szférák zenéje, lelkek kecses, lágy tánca,

Repültünk, távol s-közel, időtlen-időben,

Várt a filmek palotája, lüktető valóság,

Végtelen ismerős világok, jöttek-mentek,

Átjárták a felfoghatatlant, éteri szinten,

Szeretet ölelése ringatott, a most játszott,

Ébredni-ébredni, dolgozni, megvalósítani, itt!

 

 

 

Vélt való!

 

Jár a gondolat, leül, megáll, figyel,

Rezdülés nincs, csak csendes sóhaj,

Bizalommal beszélget két jó barát,

Ellentétes oldal leszáll, egymáshoz,

Nincsenek titulusok, tiszta tekintet,

Segíteni akarás, kezdjük, vágjunk bele.

 

Egyesül a múlt és jelen, nincs kétség,

Vaskalap lehull, ez nem harc, ölelés,

A jó is szüli önmagát, halkan lépeget,

Siker ide-oda, tisztelet egymásért,

Olvad a jéghegy, mosdik a tiszta,

Barátom, barátok, van önzetlen, adok, itt.

 

Nem értem…

 

Mindenkinek ott a sorsa ahová leszületett,

Felesleges ebből politikai vitát gerjeszteni,

Felelősséggel tartozunk hazánkért, az őseink

Földjéért, nehézségeket itt kell viselni,

Vagy megváltoztatni, mutogatni felesleges,

Nem keresendő egy idegen hatalom beavatkozása,

A belső polgárháborúval, ott felelős mindenki.

 

Ha elhagyom hazámat, ott hagyom sorsomat,

Változtatás az enyém, később rovom köreimet,

Idegen hazában mindig idegen maradok,

Ott is bizonyítanom kell emberi értékeimet, tettekkel

Most elmegyek voksolni, csak azért, hogy rontsak,

Érvénytelen, nem megyek el mert én ez vagyok,

Ötmillió ember otthon, hontalan, nem értem!

 

 

 

A Mester!

 

Úgy lehet ráismerni, hogy nem lobogtat,

Papírokat, csak alázattal teszi a dolgát,

Szereti végezni a feladatot, nem kérkedik,

Még kovászos kenyeret süt a mester, meddig?

Már túl a hetvenen, most befejezi, megáll.

 

Leteszi a sütőlapátot, nem veszi fel senki,

Hatvan év szolgálat nyomja vállát, elég,

Mások sütik az adalékost, morzsás veknit,

Lassan műanyag kenyeret eszünk, modern világ,

Egészséges hosszú életet Mester, megérdemled!

 

 

 

Száraz sóhaj…

 

Mit elveszel mástól, tőled is veszik,

Ki korrupt, jobb-bal, egyre megy,

Tömött zsebekkel, vigyorogva száguld,

Tőle mikor, ki kéri számon, hazaárulás,

A tőkés kinek felel, nyúzza bőrét társának,

Nem „odaát”, itt kell elszámolni, fillérre.

 

Senki nem kérdezte, Bábel tornya miből épült,

Piramisok hány lélek sóhajtásán emelkedtek,

Isten nem kért templomokat, arannyal hivalkodva,

Nem kért vallási gyűlöletet, csak szeretetet,

Hol vagytok világi-vallási hamis próféták,

Sokan nem értik a szív csendes szavát, ott az igaz.

 

Csendes szenvedés alatt emelkedik a tudat,

Látja, átlátja belülről a külső valóságot,

Ébred önnön nagyságára, teremt, nem keveset,

Az egység lüktet, a kevés feláll, gondolkodik,

Szeretve látja a most teendőit, halk dobbanás,

Levelek hullnak, ropog a fehér, fényes a kikelet.

 

 

Eszmék, tanok…

 

Remeg a varázsló-sámán, más állapot,

Hitték Istent, együtt éltek a mindenséggel,

Egymást nem szívelték, területért romboltak,

Öltek, áldozták társaikat az oltáron,

Gonoszságukért kértek engesztelést, akkor.

 

Tudásuk nőttön-nőtt, társaik nyájak lettek,

Megáldották őket Isten nevében, harcolj,

Vágóhidra küldték önmagukat is, a célért,

Építettek Bábel tornyokat, saját dicsőségre,

Kártyavárak omlottak, de észre nem tértek.

 

Bal-jobb, vallási felekezet, eb-kutya,

Pénz –Isten uralkodik, a nyájat herék terelgetik,

A ma világa lelket, testet, anyagot rombol,

Az ipar forradalma rideg, érzéketlen, tombol,

Ember gépeket szült, szolgák hada menetel.

 

Már gyúlnak a tüzek, dereng a setét,

Tettrekész öreg-lelkek, készülnek alkotni,

Meggondoltan kérnek s kapnak, teremtenek,

Készül belül egy új világ, vallás, eszmék,

Tanok nélkül, félelem mentessen, tiszta szeretettel!

 

 

A jövő!

 

Papa- Mama szeme fényei, az unokák,

Közel vannak, mikor lehet „szerelem” szövődik,

Egyszer vőm-uram mondá vala, már tudom,

Hogyan lehet férfi, férfiba”fülig szerelmes”,

Amidőn neveltük csemetéinket, igyekeztünk adni,

Most ugyan az de, figyeljük a virágzást,

Kibontakozást, megnyílást a világ irányában.

 

Kicsit más, mint akkor, most újra játszunk,

Önfeledten, a földön csúszva-mászva, boldogan,

A palánta kiált, mama-a- a-a, papa-a- a-a, itt vagyunk,

Mit szeretnél, hová menjünk, mit csináljunk?

És gyermekverseket dúdolunk, mesét mondunk,

Játszótéren lótunk-futunk, s nem fáradunk,

Örömkönnyes szemekkel imádjuk a „jövőt”!

 

 

Sors, mint lehetőség…

 

Jöttem szabad akarattal, tervezett élettel,

Választottam szülőket, megtapasztalással,

A család mintát mutatott, egyedi lehetőséggel,

Jelzések jöttek, senki sem mutatott igazat,

Mentem, részben okkal, rossz irányban,

Tudásvágyam dobálta az utakat, csak nekem.

 

Minden gondolatom, tettem a lélek kíváncsi

Tükre volt, létrejötte írta az érzéseket,

A testem mutatta évezredek hozott anyagát,

Minden egyes élet a génekkel játszott,

A képet tette elém, szemben jött velem,

Kerestem az igazat, keresem a választ, haladva.

 

Nincs kezdet és vég, az állapot létezik,

A sors kereke forog, én hajtom, változtatok,

Lehetőségeim korlátlanok, magamért figyelek,

Látómezőm egyre tágul, összefüggések sorjáznak,

Bennem él, az, aki csak szeret, magamtól kérek,

A mérleg kimozdult, egyensúlyt alkotok.

 

 

 

 

Szemek!

 

Jóleső érzéssel mentem a finn izzasztóba,

Régi baráttal a találkozást, vártuk már,

Lábbusszal haladtam, kényelmesen, figyelmesen,

Többségében rendezett otthonok, más-más ízléssel,

Esős, nyirkos, látszólag komor időjárásban,

De hagytam a kesztyűt avarban, mosolyogva,

A házak szemei csillogtak, tusolva.

 

Hosszú tizenkettő esztendő, árván sóhajtott,

Ennyi idő óta elszakadtam a valós tévedésektől,

Óh, mit beszélek, tanulságos világból, távoztam,

Beszélgettünk, ismerős, ismeretlenről, örömmel,

Futottak percek, fertály órák, világot váltottunk,

Búcsúztunk, közeli viszontlátásig, kézfogással,

Nyakamban kaptam lábaim, gurultam vissza, úton.

 

Kicsit kopott, de tiszta porta nézett rám,

Megfáradt emberek lakhatták, erejük fogyóban,

Hivalkodó „kastélyok” beszéltek hozzám, csak,

Szeretet nem sugárzott, inkább szárazság,

Takaros kis ház szemei kacsintottak, üde lakókkal,

Szavaik tisztán zengtek, mégis csendben, teremtve,

Otthonom ablakai, vágyakozva vártak, én, érkeztem.

 

 

 

Esély…

 

Valamikor kaptam egy elemzést, valakitől,

Az adatokból elmondta mi várható, sorsszerűen,

Meghökkentem, gondolkodtam, öltözzem feketébe,

Várjam az elkerülhetetlent, Nem és nem, elmentem,

Hallgattam az előadást, horoszkópról, sorsról,

Szimbólumokról, megéreztem valamit, akkor,

Nekem ott volt a helyem, mert döntenem szükséges.

 

A választ megértettem, nincs előre írt végzet,

Születés előtt tervezünk, megoldandó feladatokat,

Szabad akarattal tesszük, nem megyünk neki a páncélnak,

Csak akkor, amikor már tudjuk, át tudunk menni,

Töretlenül hisszük, majd indulunk, lágyan átérünk,

Az univerzum akkori állapota esélyt láttat,

Figyelmeztet, utakat mutat, választhatok, csak én!

 

 

 

 

Miért, meddig…?

 

Az életvízében úszva, sokszor kérdezünk,

Felmerül, miért én, meddig tart, van e segítség?

A betegségek lelki eredetűek, nincs mentség,

Elemezni fontos, életünk eltelt történéseit,

Kutatni-keresni, az érzések jeleznek nekünk.

 

A bennünk lévő Isten tapasztalni, átélni készül,

Az élethelyzetek teremtését mi szorgalmazzuk,

Szenvedést senki nem sugall, gondolataink, tetteink

Teremtik, feloldást is mi tehetjük, szabadon,

Ha megleltük a forrást, a segítség megjött.

 

 

 

 

Érettük!

 

Kettőéves királyfi, apró pici Isten,

Totyog előttem, kevés az imádat, több,

Nyolchónapos királykisasszony, izgága,

Mosolya ledönt, „szerelem” ez a javából,

Most kell vigyázni magadra, egészségedre,

Ő értük változtatni e göröngyös világon,

Ártatlan, tiszta lelkek, jót érdemelnek.

 

Hozzánk jöttek, csodát hoztak, örömmel,

Itt nem lehet fásulni, nem fájhat semmi,

Tekinteni előre, feküdni a földre, velük,

Megérinteni őket-egyet jelent a jövővel,

Simogatni, amit szeretnél, üde forrást inni,

Nem találok szavakat, nincsenek, szeretni,

Lehetőség, aki tud, fogjuk kezüket, megyünk.

 

 

 

 

 

 

Nő- Férfi!

 

 

 

Mindkettő bennünk van, ha most férfi vagyok erősebb a férfi, ha pedig nő vagyok akkor a női energiák erősebbek bennem.

 

De ott szunnyad a hátérben a másik, mert ha szükséges használni fogjuk.

 

Már kisgyerekként figyeljük egymást, játszunk papás-mamást, felfedezzük magunkat és a másik nemet, ésszerű határok betartása mellett.

 

A fiúnak az első „szerelme” az édesanyja, aki világra hozta, ha csalódik, akkor bizonyos gátlások lehetnek benne tudat alatt, és ha nem tudja kezelni, feldolgozni, akkor zavarok lehetnek párkapcsolataiban.

 

A lánynak az első „szerelem” az apa, ő a férfi, minta, ha csalódik, szintén gondok adódhatnak a későbbi kapcsolataiban.

 

Ha egyik esetben sem sikerül, vezethet oda, hogy vonzódnak a saját neműekhez, tehát nagyon fontos a leány-apa és anya-fiú kapcsolat a családban, mert később a lány érzi, tudja, hogy ő nő és majd anya lesz, a fiú pedig tudja, hogy ő a férfi, aki óv, s védelmez, és magot ad, szeretve.

 

A lány és fiú olyan kapcsolatokat vonz amilyen a belső világa, ha sugárzik belőle a határozott, tudatos, érző nő, akkor hasonló férfit ismer meg, ha negatív, lelkileg nincs, rendben akkor szintén labilis társra lel és fordítva.

 

A család legfontosabb építőköve a gyereknevelés, mert a jövőt alakítják, már a fogantatás idején, nem mindegy mit gondolnak és mondanak ki, elhangzik az, hogy most még nem kell gyerek, ha fogant eltetetjük.

 

Mégis megszületik, információ sejtszinten már ott van, és úgy jön le, hogy őt nem akarták, nem szeretik, ez egy lelkileg feldolgozatlan esemény a lány „kitermeli cisztát, stb., a fiúnak is lelkileg indított fizikai elváltozásai lehetnek.

 

Ha mindezeket felnőtt korban már felismerik, feloldják, helyrebillen az egyensúly, helyreáll az egészség!

 

 

 

 

Néma éjszakák…

 

Fejemet lehajtom, sóhajt a vágy,

Talán most jobb lesz, vegyszeres alvás,

Óránként menetelés a lépcsőn, le-fel,

Lazulnak a mirigyek, engedik a folyást,

Fogadalom, bocsánat, megbocsájtás, ima,

Nincs foganat, valamit hordoz, üzen.

 

Éberen figyelek, teremteni tudsz, egy,

Mi eggyek vagyunk, választ halkan nyomja,

A szorítás, a test, vért, verejtéket izzad,

S legyőzi a kórt, nem tudhatom mikor?

Megáll a plajbász, nem fest a szén,

Jön az este, közel az éj, itt a remény!

 

 

 

Lorena…

 

Hang, angyali szférák a földön,

Érintetlen tisztaság, nincs elég szó,

Inkább nincs kimondatlan, ez harmónia,

Itt vannak ők köztünk, látni érdemes.

 

Már nincs vágy, elmosódott festetlen kép,

Csak száll a hang, zenék szárnyán föl,

Egyre magasabbra, dimenziók világába,

Változik a világ, lelkek sodródnak áhítattal.

 

 

Sodródás…

 

A tegnap Istenéhez imádkozol, miért?

Ő is te is ítélsz, amit adsz, azt kapod,

Csak te vagy, a másik lényegtelen, csak van,

Szemellenződ áll, mint a cövek, de nem látsz,

Arccal mész a falnak, nem akarod érezni.

 

Most tágul a látóhatár, nyisd ki csatornáid,

Lásd a holnap Istenét, az új spiritualitást,

Együtt vagyunk, egymásért, az életért most,

Mindenünk van, amennyi kell, sőt több az ölelés,

Te is-ő is, ti is Istenek vagytok, éljetek jól vele!

 

 

Egymásnak példát…

 

Nincs korán, tíz-húsz- ötven-év előtt,

Minden más volt, folyton változik a látvány,

Az alap egy, gazdag és szegény, modernizált,

Változatok vannak, szenvedés, sok munka,

Pepita, tarka-barka, más-más öltözetben,

 

A gondolat átsuhan, tudsz-e változni,

Változtatni, úgy tűnik gránitba verem a fejem,

Nem érett, kevés a kritikus tömeg, féltékeny,

A mester nem féltékeny, megy, tanul-tanít, ma,

Elkezdjük, nem hátrálunk, gondoljuk-tesszük.

 

 

 

Erdély-ország!

 

Magyar léleknek fáj a szíve ott,

Talán visszavágyik, mint hal a vízben?

Emlékek sorjáznak, ezredév lenyomatai,

Királyhágó bércein most tiszta fehér az abrosz,

Sándornak már akkor sem tetszett, mi csodáljuk,

E változó világunkban nekünk a hó is csoda.

 

Székelyföld szívét célozzuk a messzeségben,

Nekünk a világ vége már, de nem hopp itt vagyunk,

Szerető barátok fogadnak, régi ismeretlenek,

Finom étkek-itókák hangulatot emelnek,

Jön az ó-év maradék fertálya, készülünk rá még ma,

A többit is elmondom, ha elhagytuk a messzeségben.

 

 

 

Erdély-tovább…

 

Friss ragyogó reggelre ébredtünk,

A leheletünk fut a csillogó légben,

Fehér ropogós párnán lépkedünk kedvünkre,

Vendéglátónk szomorú cocája esdeklőn néz,

Disznótoros készül ebédre, az éhes szájnak.

 

Az ó-év búcsúzik helyi ízekkel, italokkal,

Bódult fejek hangosan hortyognak másnap,

Ebédidős früstök jól esik, másnapos gyomornak,

Izgatott készülődés, lovas szános menetre, nevetve,

Kiscsikó viszi az örömhírt, a nagy havasban, jönnek.

 

Jó volt itt minden, kár távozni innen,

De jöjjetek majd ti, jó erdélyi barátok,

Mi is próbálunk jót adni néktek, minálunk,

Kívánunk sok, számtalan szépet, s jót, míg éltek,

Egészségben gazdag, boldog, számtalan újévet!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Szösszenetek az Életről!Ma!
Tibeti gyógyászat - © 2008 - 2024 - tibetigyogyaszat.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat