Tibeti gyógyászat

A gyógyítás kezdete, története.Tapasztalatok, tanulás és siker. Fiam betegsége miatt indultam el a keleti gyógymódok megismerése,alkalmazása irányában 12 évvel ezelőtt. email: korponay.ferenc@chello.hu

 Olla Nari El Tienda:Minden a Végtelenből Ered.

 masszazs_002.jpg


Szívem minden világ számára nyitott, a prérinek gazella vagyok,

Salamon temploma a Zsidóknak, kábakő a Muszlimoknak és katedrális

a Keresztényeknek, de hitem és vallásom a Szeretet!

 

Al Gazali


Kezdetek: 

Fiam betegsége miatt indultam el a keleti gyógymódok megismerése,alkalmazása irányában 12 évvel ezelőtt. 

Nem fogadtam el, hogy nincs más megoldás csak a műtét, még egy öröklött hajlamú lumbális elváltozás esetében sem. Fokozatosan egyre mélyebben behatoltam a keleti technikák mélységeibe.

Rájöttem, hogy mennyire keveset tudok. Megtanultam alázattal,szerényen dolgozni,kaptam „odaátról”segítséget most már tudom az út elején, vagyok,mindig tanulni kell és rájöttem,hogy mennyire kevés amit tudok.

Hiszem, hogy Isten bennünk van, hitünk képes hegyeket mozgatni, minden lehetséges a Hívő ember számára, semmi a hitetlenek és nem akarók számára. Az alap Tibetből származik, megtapasztaltam a Tai, Svéd ún sport masszázst és mindezek után a Tibeti mellett döntöttem, jól. Fantasztikus, hogy több ezer évvel ezelőtt tudták és alkalmazták ezeket a gyógyító technikákat és mi nem ismertük, mert el volt zárva előlünk.Fel kellett fedeznem először- a magam számára -az akupresszúrát, moxát, köpölyt, reiki gyógyító energiát, és a talpreflexológiát majd a csontkovácsolást és szellemgyógyászatot.Mindezekből összeállt egy teljesen egyéni terápia,amit8.éve állandóan fejlesztve,finomítva alkalmazok.

Nem hittem a kézrátételes (Reiki, stb) energiák gyógyító erejében, alkalmazásában, mindig hókuszpókusznak tartottam. Meg kellett tapasztalnom,hogy igenis működik, rájöttem semmit, nem cáfolhatunk, mert még nem láttuk, tapasztaltuk működését. Elvégeztem, megtapasztaltam a Reiki energia fantasztikus gyógyító erejét, a masszázs során alkalmazom. Sok-sok évvel ezelőtt láttam egy filmet, ami arról szólt, hogy egy Manilai gyógyító meggyógyított egy beteget,minden segédeszköz nélkül a puszta kezével, akkor nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet, hittem is meg nem is,ma már tudom, működik.

Elvégeztem a Manilai Pszi sebész tanfolyamot,a Mestertől kérdeztem, mitől működik,mi működteti?

Ő azt felelte: Rá fogok jönni.

Rájöttem,végtelen Alázat,Hit,Szerénység és ezt nem csak a gyógyítónak kell vallani, hanem a gyógyulni akarónak IS. Gyógyíthatatlan betegség nincs, nem szabad soha feladni,ha megfelelően akarjuk mindig megtaláljuk a megoldást.

A feladat adott, segítenünk kell egymásnak önzetlenül a tudásunk legjavát adva, holnap mégtöbbet!

masszazs_kepek_003.jpg 




Alternatív Gyógyászat

 TIBETI GYÓGYÍTÓ MASSZÁZS

 

A masszázs az egyik leghatásosabb és legolcsóbb gyógyászati módszer.

Masszázzsal megelőzhetjük a betegségek kialakulását, a már meglévőt gyógyszer nélkül kezelhetjük.

Aki megtapasztalta áldásos hatását, azok lelkében és testében sokkal nagyobb békesség és harmónia uralkodik.

Megelőzhető, kezelhető a gerincsérv, lumbális problémák, elkerülhető a műtéti beavatkozás.

Reumatikus izületi bántalmak enyhülnek, megszünnek.

Az érintésnek hatalma van,szeressük magunkat, adjunk esélyt a boldogabb jövőnek!

A masszázst kiegészíti a  REIKI gyógyító energia,talpreflexológia,akupresszúra,

valamint csontkovácsolás alkalmazása.

 

                    Több Mint Masszázs!                   




Tedd


Egyedül Isten az,ki teremthet,de te válthatod valóra művét.

Egyedül Isten ad éltet,de te örökítheted és tisztelheted.

Egyedül Isten,ki éppé tesz,de te óvhatod egészségedet.

Egyedül Isten adhat reményt,de te kelthetsz másokban bizalmat.

Egyedül Isten a szeretet,de te taníthatsz meg szeretni másokat.

Egyedül Isten az út,de te mutathatod meg másoknak.

Egyedül Isten a fény,de te mások szemében gyújthatod lángra az Isten fényét.

Egyedül Isten tehet csodát,de te az öt kenyeret,a két halat hozhatod.

Egyedül Isten több mindennél,de te tehetsz mindent,mi tehető.

















Weblap látogatottság számláló:

Mai: 44
Tegnapi: 330
Heti: 1 183
Havi: 6 946
Össz.: 52 680
Oldal: Tibeti gyógyító masszázs
Tibeti gyógyászat - © 2008 - 2012 - tibetigyogyaszat.hupont.hu