Tibeti gyógyászat

A gyógyítás kezdete, története.Tapasztalatok, tanulás és siker. Fiam betegsége miatt indultam el a keleti gyógymódok megismerése,alkalmazása irányában 16 évvel ezelőtt.


Tegyünk mindent,mit tehetünk!


Szemerkél…

 

Ébredezünk reggel, csak a madarak csicseregnek, így köszöntik a napot.

Ha találkozunk valakivel így köszöntjük, szép jó reggelt, egészséges csodálatos napot neked!

Napközben tesszük a dolgunkat, örömmel szolgálunk, szeretetet sugárzunk kifelé és körülöttünk, csodák-csodájára mosolyog az élet, eltelt egy nap, szemerkél az eső és mi észre sem vettük, mert nekünk a mindennapok változatosságát jelenti!

 

 Látszat!

 

Van nekem egy igaz barátom, családtag, ő a biztonsági szolgálat vezetője, már négy éve becsületesen ebül szolgál.

A múltkoriban megígérte nekem, hogy ha lesz, ideje elvisz sétálni, ma szaván fogtam, duzzogva elvitt, azért duzzogva, mert itt kellett hagynia őrizetlenül egy termetes velős cubákot!

Azért barátságban elindultunk, olyan helyre vitt ahol már régebben jártunk, lakott területen kívül, valamikor legelő volt, most gomba módra kinőttek ipari üzemek, milliárdos beruházásokkal.

A laikus egyszerű halandónak úgy tűnik, nagyon gazdagok vagyunk a fejlődésünk töretlen, ez a látszat, mert a dolgozók éhbérért robotolnak, műszakban, elmondják, mikor nálam járnak!

Lassan alig lesz hely a város közelében, mindent beépítenek az idegen gettókkal, a semmivel!

Visszafelé jövet arról beszélgettünk a szőrmók barátommal, megérett itt a világ arra, hogy kezünkbe vegyük a sorsunk!

Megígérte nekem legközelebb, ha elhoz sétálni, akkor olyan szép igazi érintetlen vidékre megyünk ahol az emberek nem rabszolgák saját hazájukban!







Napi hír…

 

Nap, mint nap új információt-híreket hallunk, olvasunk, elgondolkodom, ami a hír mögött van, amiről nem beszél senki!

Átadták ezt… azt… a milliárdos beruházást, az idegen tulajdonos tetszeleg, fogadja a gratulációkat, gumikerekű talicskával tolják ki a profitot, a hatalom dicsér, munkahelyteremtés, folyik a nyál, olyan érzés kerít, a hatalmában mintha az ördögök tort ülnének, kéjes vigyor, pokoli grimasz ül a képükön!

Miért mondom ezt?

Azért mert a dolgozók műszakban dolgoznak éhbérért, nyomorult alamizsnáért, a hatalom pedig már nem tudja, még mit szedjen ki az emberek amúgy is üres kiforgatott zsebéből!

Itt tartunk ma, hová tart ez a világ, ki mondja meg?!





Kétségek közt…

 

Néma, kétségbeesett arcok cikáznak előttem, megremegek egy pillanatra, de csak egy másodpercre, mert nem tehetem, nem is akarom, bármi jöhet, egy a feladatom, állni szilárdan, mint a gyémánt és tenni!

Segíteni ahol tudok, ahol kérik, minden tudásom latba vetve még többet, nincs vissza, sem megállás,előre, munkálkodni a jövőnkön, nem csak becsületből, leginkább szeretetből!





Feladat!

 

A mostani időszak létünk fontos láncszeme, e nehéz időszakban kristályosodnak ki mindazok a személyes, belső tudati tényezők, melyek előre vetítik egy szeretetre épülő társadalom létrehozását, megvalósítását!

Belső világunk a mindenség közepe, szívünkben minden ott van, nem kell máshol kutakodni, ott építünk egy csodálatos világot, gondolatainkkal teremtünk belül harmóniát, szeretetet!

Mikor már érezzük az erőt, kivetítjük és a külső világunk átalakul, olyanná amilyenek mi vagyunk!

Ez most a feladat, nem kevés, én bízok Benned, Bennetek, Mindnyájunkban!

 

 

 

Holnap…

 

Napról napra nő a feszültség, beszélgetünk, az emberek minden szinten a teljesítő képesség határán vannak, értem ez alatt a fizikai, érzelmi, lelki szintet!

Tulajdonképpen azok érzékelik legjobban a kilátástalanságot, akik alkalmazottak, a termelő szférában dolgozók!

A pénzügyi oligarchiák nem engednek a szorításból, nincs növekedés gazdasági szinten, csak az embereket sarcolják nap-nap után!

Nem tudható mi lesz holnap, mire kell felkészülni, talán a jó Isten tudja és jelez nekünk, valószínű intenzíven kell egymást segíteni, figyelni arra, hogy senki ne veszítse el a hitét, mert ez nagyon fontos!

Személy szerint én bízom benne, megtisztul a föld és mi is emberek, nagy próbatétel, amit most élünk, de bízom benne, lehetőségünk lesz valami mást létrehozni, építeni, mert az lesz a fennmaradás záloga!

 

 


Tegnap este!

 

Estére kelvén fizikailag, mentálisan elfáradtam, tette ezt a tennivaló és a mai élet hozta rezgések, behatások!

Gondoltam egyet, erősen le voltam lombozódva, fölálltam és kimentem a legjobb Barátomhoz egy kis eszmecserére, beszélgettünk, erről-arról, mindenről, legfőképpen én, ő bólogatott, helyeselt, vagy nagyokat hallgatott!

Érték teremtő percek voltak, simogattam, megöleltem, szeretgettem, szép jó éjszakát kívántam neki és bejöttem.

Azt vettem észre, eltűnt a fáradtság, nézegettem, megérintettem magam, hátha nem én vagyok, de én voltam, aki- e csodát tette velem ő az én drága Kiskutyám!






Harc!

 

Kemény, de a javából, dúl a csata az egóm és a szívem között ezt is tanulnom kell, nehéz, de érzem, az igazi jó a szívemben lakozik, oda kell visszavonulni mindenkor!

Mert a mag ott lakozik, kis házikóban, életem sorsdöntő eseményeit bízom rá, közben alázattal szolgálok, nem tudom mi lesz, de azt érzem, hogy az igaz ott van, ott kel ki a mag és lesz az élet fája, amit semmilyen erő le nem dönt!

Lépj be és megtalálod mindazt, amit keresel!






Érik!

 

Ilyenkor minden újjá születik, megújul, növények állatok, emberek, az előbbi kettő biztosan, mi emberek?

Bízom benne, hogy igen, mert aki nem, a döntés joga az övé, aki igen annak tudnia kell a gondolatait a világról alkotott szemléletét modósítani!

Lassan fokozatosan tudnunk kell, merre indulunk, a jövő olyanná válik, mint mi magunk, már vissza se nézzünk, mert a láp még itt van mellettünk, bűzlik, évezredek szennye, mocska itt van, tovább lépünk!

Többre vagyunk képesek, tudunk szépet alkotni, szeretni önzetlenül, segíteni egymáson, hiszen mindenki megbotolhat, tudunk úgy teremteni, élni, hogy Istennek is tetszik, újra megtaláltuk a jó Istent, Jézus Krisztust, nem a hamis „papokon” keresztül, hanem itt benn a szívünkben!

 




Elindult…

 

Lassan de biztosan, elindult bennem a változás, érzem, megfogadom a jó tanácsot, nehéz, mert ketten vagyunk,”Én” és a szívem, most már nem törekszem győzelemre, célom a boldogság!

Minden, ami velünk törtét, történik, célja van, igen célja, olyan, ami felemel „mindkettőnket”, ráébreszt, arra kik vagyunk valójában és mi a célunk,”egymással” és a világgal!

Ha jól sáfárkodunk, figyelünk, mindent elérünk, megkapunk, hiszen megértünk, megérdemeljük!




Érdekes…

 

Megyünk, törtetünk, hajt az „Én”, szerezd meg, ne hagyd, mert más elviszi, ezt éljük nap, mint nap, gátakat építünk, belül-kívül, nem vesszük észre az értéket, ami itt van, csak oda kell tekinteni és már a miénk!

Ha tudatosan munkálkodunk, magunkon, türelmesen szolgáljuk a sorsunkat, elengedjük a mai hívságokat, lecsendesítjük az „Ént” a törtetőt és beköltözünk a szívünkbe, kitárul a csodák kapuja, mi már nem kérünk semmit és akkor megkapunk mindent!

Minden rajtunk áll vagy bukik, milyen érdekes ez a világ, ha figyeljük!

 



Mondd mi a szép…

 

Határtalan, neked is, nekem is más, de vannak olyanok, amelyek mindenkinek tetszenek!

A virágok legszebbjei a mezőn virulnak, hegyeknek, erdőknek is megvan a méltóságteljes mély szépsége!

A kopár, havas hegyek megérintik az embert, a vízesések csodálatos hangja és látványa magával ragad.

Egy szurdok, szakadék, félelemkeltő, de szép a maga nemében, egyébként minden szép, attól függ milyen a hangulatunk!

Nekem a legszebb, Anya a gyermekével, önfeledten játszanak, boldogok, csak ketten vannak, ők az élet magjai, nagyon vigyázzunk rájuk, nagy az értelme!




Szép világ…

 

Lecsendesedik a miért, szavak nélkül a szív osztja a szeretetet, sugároz, mindenhol ott van, segít!

Itt a segítség, most a szellemi és földi egyaránt, érezni, valóban együtt vagyunk, belépünk olyan tiszta tudati energia mezőben, amiről eddig álmodni sem mertünk!

Még csak rövid időre, de már készül, épül, szépül, az, amit szeretnénk megvalósítani, nekünk kell elindulni, kis lépéseket megtenni és csodák-csodájára segítenek!

Boldog vagyok, hogy itt vagyok, lehetek, veletek és szeretettel, megfontoltan haladunk, tovább!

 

 

Idő!

 

Azt mondod kevés az időd, fáradt vagy, figyelj oda egy napodra és a válasz ott van előtted!

Legelőszőr csinálj számvetést, ma ezeket kell megtennem, a másik fele önmagam, természetesen a munkámon kivűl!

A munkában is, ha túlfeszítjük a húrt, visszaüt, sok idő kell, míg rendeződik, igen ez tapasztalat!

Nem lehet a százalékot felborítani, mert akkor fáradt, kedvetlen, előbb-utóbb kiégsz és beteg leszel, akik elveszik az idődet, öntörvényűek csak a saját érdekeiket tekintik, nincs más, talán magadra ismersz, mindig azt kapjuk vissza, amit mi adunk!

Először magunkat vizsgáljuk, mert amit nem szeretnénk, mindig jön velünk szemben, változtatni önmagunkon kezdjünk, a szeretetünk ettől nem változik mások irányában, mi viszont változunk előnyösen, észrevétlenül, jé, mindenre van időm és egészséges vagyok, most átaludtam az éjszakát!

Nem másokat hibáztatunk, ők csak azt teszik, amit megtehetnek, amit engedünk, ha szigorúak és igazságosak vagyunk, mások jobban becsülnek, szeretnek bennünket!

Ha nem figyelünk, figyelmeztetést kapunk, nem szabad támadni, mert igazuk van, az idő megy észrevétlenül, az életünk elillan, mint a kámfor, korunktól függetlenül!

Ha magadra ismersz az véletlen, te mindent jól csinálsz és ezt el is hiszed!

Rajta változz és a világ veled változik!

 




Létünk titkai…

 

Lassan csörgedezik egy kis forrás, a föld mélyéből tör felfelé, néha ütközik, de küzd tovább és nincs, erő mely megállíthatná, feltartozhatatlanul buggyan elő a felszínre!

Az élet tiszta forrása megszületett, keresi az utat, mert nem céltalan,”terv”szerint épít, építi önmagát, folydogál az ér, már patak, és most folyó, hatalmas folyó, az úton végig dolgozik, épít, teremt!

Megszüli önmagában az egysejtűeket, és a többi Isteni lényt, halad az úton, míg egyesül a nagytestvérrel, nagyvízzel, az élővilág milliárdjai születnek ott az élet bölcsőjében, fejlődnek, egy lény kimászik a partra, lassan beér az erdőben, innen már egy más történet folytatódik, ha!

Így születik meg az élet, a Föld- Anya megszüli, létrehozza a csodát, az Atya óhaját!







Leszületünk!

 

Most mi ide akartunk születni a földre, ezen körülmények között, fejlődni, tanulni!

Megválasztottuk az országot, szüleinket, számba vettük az itteni karmát, feladatot, nem szabad hibáztatni senkit a nehézségeinkért, mert mi nem más választottuk magunknak, senkit nem ítélhetünk el, mert minden a mi tanulásainkat szolgálja, rossz-jó egyaránt!

Sem szüleinket, sem gyermekeinket, tetteikért, viselkedésükért nem ítélhetjük el, mert ők is tanulnak, tudjuk egymást rossz és jó irányban befolyásolni, a felelősségünk nagy mert a lecke óriási, ha nem tudjuk, a feladatot megoldani következik az újabb élet!

Életünk során a miértek sorakoznak, elemezni szükséges őket, hogy megértsük, mi van mögöttük, számunkra mit tartalmaznak, ahogy meg tudjuk vagy nem oldani életfeladatainkat olyan lesz az elmúlás is, átmenet egy másik dimenzióba!


 



Meglátni…

 

Reggel korán jógázom, kinyitottam az ajtót, beszáguldott a friss üde levegő, kisbarátom benézett, én szembe vele, mosolygott, meleg szemei őszinte szeretetet sugároztak!

Kiléptem az udvarra, madarak kórusa nyitányt trillázott csak nekem, ragyogó tiszta kékség, így fogadott, kezdődött a mai napom.

Gondolataim pozitívan cikáztak az éterben, ennyire egyszerű meglátni a kisdolgokat, azt, amire vágyunk!

Szép napot mindenkinek!

 

Játék a javából…

 

Szerepeket játszunk a lét nagy színpadán, mindig keresünk, ha találunk, próbálgatjuk, ízlelgetjük, nem kell, mert mégsem olyan, amit vártunk!

Hol vígjáték, hol dráma, egyik sem jó mert szélsőség, az élet nem állhat kacagásból vagy sírásból, másból kell összerakni!

Megfontoltan: egy csipet szerelem, pici tisztelet, egy falat megértés, sok öntudat, némi felelősségtudat, tengernyi szeretet!

Megvalljuk önmagunknak az igazat, és ez szerint végezzük feladatainkat, lelkünk megtisztul, megszabadul a hamis illúzióktól, játszmáktól, önfeledten vezérel bennünket a boldogság csodálatos meseszép világába!

 






Kétségek!

 

Tettem valamit, a legjobb tudásom szerint, a fogadtatás nem egészen olyan volt, amit elképzeltem, pedig a szellemi segítők végig velem voltak!

Az igaz, hogy mindenkit hibáztatunk, ha betegek vagyunk, csak magunkba nem nézünk!

Mindent megteszünk az egészségünk ellen, mikor baj van, azonnal akarjuk a gyógyulást, egy kézrátétellel és lehetőleg ne kerüljön semmibe, sokat kell fejlődnünk, tanulnunk, míg eljutunk odáig, hogy hittel, alázattal, Isten segítségével helyre álljon az egészségünk.

Nekem tudnom szükséges, sem a „siker”sem a „kudarc”nem tántoríthat el az önzetlen odaadással végzett munkától, töretlenül hiszem, jó úton haladok, és célom elérem nem magamért, hanem mindnyájunkért!


 

Futni…

 

A mozgás lételem nálam, az életem része, szükséges jó, kimegyek a természet lágy ölébe, s rovom a lélek és fizikai testemelő köröket!

Már az első alkalom meglepett, tisztán sikerült egy kört megtennem, azóta már olajozott minden, gördülékenyen, szinte ritmusra haladok, megerőltetés nélkül, érzem, erősödöm minden szinten.

Tisztán olyan érzés, megtehetsz mindent, ha megteszed, kitartó, odaadó türelmes munkával, csak rajtad áll vagy bukik a siker!

 



„Tízezer lépés”…

 

Séta volt ma a javából, úgy tízezer lépésben, gondosan becsomagolt 21. századi nylon zsákokban a 21. század elején 2012-ben!

A zsákok egy letűnt kór albumai, benne található minden, ami itt nálunk szenny-fertő, felelős érte, vezető, vezetett egyaránt!

Mindez ma a város határában, erdős füves, réten, belül könnyezem, száraz a szemem, néha elhomályosul, megállok, behunyom a szemeimet, látom az üzeneteket, a föld tisztul, megnyílnak rég szunnyadó vulkánok, a magma feltartozhatatlanul tőr előre, tűzeső esik!

Nincs erő, ami megállíthatná, minden megtisztul a „terv”szerint!

Esik az eső, mégis tiszta minden, keressük egymást?!!!



 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 69
Heti: 230
Havi: 2 274
Össz.: 1 757 681

Látogatottság növelés
Oldal: Szösszenetek az Életről,Ma!
Tibeti gyógyászat - © 2008 - 2024 - tibetigyogyaszat.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »